Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök,...
Kétnapos ülésbe kezd kedden a parlament, napirend előtt felszólal az ukrán nemzetiségi szószóló. A tizenhárom órakor kezdődő...
Fent voltak a Kissomlyó és a Nagysomlyó közti nyeregben mindannyian. Ott voltak a katolikus búcsújárók, akik lassan...
A nyugati államok ma ünneplik a D-napot. Sokak szokása mondogatni, hogy Magyarország megérdemelte mindazt, amit a második...
Tekintve, hogy az ukrán nép alig harminc éve rendelkezik önálló államisággal, ami a nemzetek között, valljuk be,...
A szavainknak és a cselekedeteinknek van “jelentése”. Ideje, hogy erről az “antirasszizmusba” belepistult Nyugat is tudomást vegyen....
Valami nagyon nincs rendben az Egyesült Államokban: az elmúlt hónapokban nem múlt el úgy hét, hogy legalább...
Élesen reagált az ukrán külügy Kövér László kijelentéseire. A házelnök a nemzeti összetartozás napján adott interjújában kifejtette,...
Ha csak azt nézzük, hogy Magyarország–Anglia 1–0, akkor is nagy lehet az öröm. Ha azonban azt is...
A Gyurcsány-párti Niedermüller Péter korábban rémisztő képződménynek nevezte a fehér, keresztény heteroszexuálisokat, most pedig kijelentette, hogy Trianonnak...
Lövöldözés tört ki vasárnap a Tennessee állambeli Chattanoogában, egy szórakozóhely közelében: az incidensben hárman meghaltak és tizennégyen...
Nagyon gyorsan adásszünettel oldották meg azt a hackertámadást, ami az összes ukrán sportcsatornát érintette. A PestiSrácok.hu úgy...
Az ukrán vezetés a háború kitörése óta lelkesen osztogat morális leckéket világszerte. Miközben ők maguk egyre mélyebbre...
Néhány napja a kommunisták által lerombolt épületekről beszélgettünk az M5 Ez itt a kérdés című műsorában. Szóba...
Karácsony Gergely úgy tűnik, ma is felébredt és több tucat tanácsadójának minden szürkeállományát felhasználva elsírta bánatát a...
Egészen elképesztő performansszal igyekezett felhívni a figyelmet néhány ukrán aktivista a magyar nagykövetség előtt, Varsóban. A New...
“Szinte példátlannak számít már Európában egy ekkora keresztény megmozdulás” – fogalmazott portálunknak a szombati csíksomlyói szentmisét követően...
Fantasztikus estét produkált a magyar rajongóknak a hazai labdarúgó-válogatott. Kezdjük mindjárt a végén! Hatvan évet követően sikerült...
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével három napos kihelyezett ülést tartott a kormány Sopronban, ahol elfogadták az extraprofit adó...
A magyarság történelmének legnagyobb kataklizmájára, a trianoni békediktátumra emlékezünk ma, június 4-én. Bár megmaradásunk szempontjából is fontos,...
Novák Katalin is felszólalt a Rákóczi Szövetség nemzeti összetartozás napi rendezvényén. Ünnepi beszédében a köztársasági elnök a...
Vajon mit akar elérni Gyurcsány Ferenc, aki a valóságot olyan szembeötlő módon tagadja, hogy azt már valóban...
A szakmai zsűri dokumentumfilm kategóriában az 5 legjobb alkotás közé sorolta az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon A...
A főpolgármester a kerékpározás világnapja alkalmából osztotta meg közösségi oldalán, mennyire jól áll biciklizés szempontjából Budapest, állítása...
Kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Mol a Magyar Állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatra – tette...
Joe Biden amerikai elnök fia, Hunter több tucat videót töltött fel a Pornhub pornóoldalra magáról, amint prostitutáltakkal...
Katarina Barley szerint Magyarország zsarolási eszközként él vissza az EU-ban az egyhangúság elvével. A német szociáldemokrata politikus...
Valójában szeretném megköszönni Orbán Viktornak, hogy kiállt az olajembargó ellen – fogalmazott a litván elnök, Gitanas Nausėda....
Beszédes fotót tett közzé a Twitteren Alexander Soros, vagyis a Soros-birodalom örököse. A hálózatot nyilván működtetni kell...
Karl Pachner, az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) online tartalmakért felelős igazgatója szerda este egy szarkasztikus bejegyzésben...
Rendhagyó Polbeattel jelentkezik az R56-ból a PS-csapat: a hét legérdekesebb eseményeit ezúttal Dezse Balázs, Neugebauer Viktor, Zelenka...
Az akkreditált orosz lobbisták a továbbiakban nem léphetnek be az Európai Parlamentbe – írja az EUobserver. Roberta...
„Az Európai Unió tartópilléréül szolgáló uniós jog valójában egy nemzetközi szerződéseken alapuló, szuverén nemzetek által működtetett jogrendszer,...
Az elmúlt hetekben a saját elmondásaikból feketén-fehéren kiderült: az összes ellenzéki politikus az első perctől tisztában volt...
Júniusig volt határideje benyújtani a megválasztott országgyűlési képviselőknek a vagyonnyilatkozatukat; mivel sok új név van, megérte csemegézni...
Az azerbajdzsáni fővárosban kezdetét vette a 27. Baku Energia Fórum, ahol Szijjártó Péter is felszólalt. A PestiSrácok.hu...
Kifejezetten jó évet könyvelhetett el a lódoktorként (is) elhíresült Hadházy Ákos cége, akinek állatgyógyászati vállalkozása – a...
Megszületett az uniós megállapodás május 30-án: Magyarország mentesül az olajembargó alól. A The Guardian stábja interjút készített...
Eldőlt a jobbikos cicaharc és Potocskáné győzedelmesen tette ki a mamuszt a lábtörlőről a pártiroda elé. Sajtóértesülések...
Eljött ez a pillanat is, a Pesti TV utolsó élő adásnapja. És ezzel a Hobbista első másfél...
Fordulatosra sikerült a brüsszeli EU-csúcs harmadik napja. Először napvilágot látott a hír, miszerint Lengyelország megkapja a helyreállítási...
És nem, nem hagyta abba. Márki-Zay Péter nemcsak a kampány során, de a bukott választás után is...
Az adás Nagy József borajánlójával és tanmeséjével kezdődött, a kérdés pedig: kik vagyunk mi, akik ráznak, vagy...
A horvát miniszterelnök annyira felháborodott azon, hogy nem tankolhatnak nálunk olcsóbban, hogy egyenesen bírósággal fenyegetőzik. Szomszédaink nemrégiben...
Ukrajna egyötöde már az Orosz Föderáció kezén van, precíziós rakéták és nehéztüzérség bevetésével halad előre az orosz...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS