„Az önimádat büszke heverőjén fekszem nyugodtan, s a paplanomra sárgán hull éji villany, nappali verőfény.” Kosztolányi: Költő...
Nem szeretem beleártani magam mások dolgába. Kihallgatni mások beszélgetéseit pláne nem, pedig bizonyos, hogy az ember például tömegközlekedési...
Emlékszünk még a tavalyi Békemenetre, ahol dr Miniszterelnök Úr elégtételt emlegetett? A sok rohadék természetesen azonnal áldozati...
Társadalmunk egyik legnagyobb mételye az irigység. Ez áll a Hosszú Katinka elleni lejárató-cikkek és a gyűlölet mögött...
Gyónom a mindenható Istennek, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Melyek között legnagyobb...
„…a tudomány tudománya az árnyak birodalma, az egyszerű lénységek rendszere, amely mentes minden érzékiségtől” Hegel: A logika...
Sietek kijelenteni, hogy ezt a címet nem én adtam, hanem Pilhál Gyuri, aki nemrég jelentette meg ezt...
Én igazán, nagyon utáltam a hétfőket. A patájától a szarva tetejéig, de nem azért, mint az átlag, hanem...
Elhullajtotta első pontját a Győr az idei Bajnokok Ligája idényben, miután az FTC megállította a címvédőt, és...
Gulyás Marxi szerencsére mindenhez is ért: tud kurátorkodni, festékes palackot nagyon közelre elhajítani, és abban is tud...
A liberálisok nácik elleni harca új irányt vett. A nácikat már a tagsági idő jóváírásával veszik át...
Megkoronázzák a Simicska-médiumok visszatérését jelentő tavaly augusztus 1-i “I-napot“: a lap közleménye szerint február 6-tól ugyanis a...
Náci karlendítés és cigányok veréssel fenyegetése. Dióhéjban ez mondható el Sneider Tamás elmúlt heteiről. Személye és előélete...
Kókányolt mikrofonnal, késő szilveszteri hangulattal érkezett meg Újpestre az Ellenállás Évének kerületről kerületre utazó vándorcirkusza. A paroxizmusig...
Vagy megszűnik a Jobbik, vagy folytatja a már meghirdetett nemzeti ellenállást – jelentette be a párt pénteki...
Első fokon elutasította a Fővárosi Törvényszék Ahmed H. keresetét abban a polgári perben, amelyet a Soros-terv elleni...
A Vatikánban minden beérkező panaszt, minden dokumentumot megőriznek, ezért azt gondolom, eddig is pontosan tudták, mi a...
Gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma,...
Ma elbúcsúzik a Rock FM, ami szomorú hír azoknak, akiket ki lehetett kergetni a világból a kereskedelmi...
Az én megmondtam pillanatok annyira ritkák, hogy ha eljönnek, dédelgetnünk kell őket. Persze nem mindig öröm, ha...
Elhunyt a Vasas legendás futballistája, az olimpiai aranyérmes Ihász Kálmán. A sokszoros magyar bajnok magyar labdarúgó tizenkét...
Most éppen a cigányságot próbálja a hatalom ellen hergelni a balliberális propagandasajtó. A 24.hu legújabb, könnyfakasztónak szánt...
Magyarország- és Orbán Viktor-ellenes könyvkülönlegességet adtak ki Svédországban. Az egyre népszerűbb olvasnivaló a haladóktól megszokott függetlenséggel felvértezve...
Nincs még egy olyan jól fizető állás, mint parlamenti képviselőnek lenni, különösen, ha Hadházy Ákosról és Szél...
Ez a nap is jól kezdődik. Épp, hogy végeztem Tóta W. Árpád cikkével a HVG-n, amiben a...
“Manapság kiállni magadért, önmagadnak lenni, az igazságot keresni minden élethelyzetben, a legnehezebb. Nehezebb konfrontálódni, nehezebb valakinek elmondani,...
“A véghetetlen portikusznak egyhangu oldalívei rejtett forrásu fényben usznak”. Az ajtónál brüsszeli demokraták tülekedtek: az európai parlament ismét...
Mi történt volna Ady Endrével a romániai diktatúrában? Hajógyári törzsgárdatag lett volna? Vagy rendes állást vállalt volna...
Tavaly decemberi bemutatója óta már közel kétszázötvenezren látták Goda Krisztina, a Csak szex és más semmi, a...
Szorgalmas és lelkes katasztrófaturistaként végigkísértük a decemberben, a túlórázást szabályozó törvény módosítása idején kirobbant ellenzéki elégedetlenkedést és...
Orosz hackerek, Putyin személyes utasítására, feltörték a Momentum belső levelezési listáját és az alábbi videófelvételt juttatták el...
Az értelmező szótár szerint a szerencselovag olyan férfi, aki kalandos vállalkozásokkal, kalandor módjára igyekszik anyagilag és társadalmilag...
Bemutatom a “magyar maffia” újabb tagját: Alpári “Julius” Gyulát. Alpári azon internacionalista, kozmopolita kominternesek közé tartozott, akik...
Elfogadhatatlan az antiszemitizmus bátorítása Európában, így Magyarországon is – hangsúlyozta a Fidesz az MTI-hez a holokauszt nemzetközi...
A hatvanas években már semmi retorzió nem érte a Ferencvárost a kommunista diktatúra részéről – ez is...
Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr. (Zsolt 34,20) – ezt az idézetet posztolta...
„Én bizony egy pofont adtam ennek a személynek, fel is repedt a pittye” – ennyi történt Sneider...
Ha december a szikra volt, akkor január a láng. És ez még csak a kezdet. A hatalom...
“Andy Vajna, köszönjük, hogy ennyi mindent tettél azért, hogy Budapesten forgassuk le a Terminátort!” – mondja Arnold...
„A »politika« ezek szerint: törekvés a hatalomból való részesedésre vagy a hatalom – államok vagy embercsoportok közti...
Száz éve, 1919 februárján a bolsevikok által felheccelt tömeg megtámadta a szociáldemokrata Népszava szerkesztőségét, majd miután az ablakokból...
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítanak… – kezdtem olvasni egy 2009-es hírt. A mostanában divatos...
Stílustanácsadó rovatunkban igyekszünk számotokra kiemelni a nagy nemzetközi trendeket, amelyek a liberálishergelő divatot jellemzik. A balosokra, liberálisokra...
Újabb nagy eredmény kapujában áll Babos Tímea, aki párospartnerével, Kristina Mladenoviccsal bejutott az Australian Open elődöntőjébe. Sajnos...
Január 22-e van. Immár kerek harminc esztendeje ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. 1823-ban ezen...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS