Ismét támadásba lendült a Soros-osztag, ezúttal hazánk soros uniós elnökségét próbálják gáncsolni – derült ki az Alapjogokért Központ Varga Judit brüsszeli meghallgatását értékelő sajtókonferencián. Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója szerint zsaroló jelentés után zsaroló meghallgatás következett, amelynek célja, hogy hazánkat belezsarolják az ukrajnai háborúba. A sorozatos jelentések sorát (Sargentini, Delbos- Corfield) követően szerdán délután háromkor ismét egy hamis jelentést tesz le Brüsszelben a háborúpárti baloldal, amelynek lényege, hogy Magyarországot a neki járó uniós források megvonásával javasolják büntetni a háborúellenes álláspontunk miatt.
Az Európai Parlament azért kívánja megakadályozni, hogy 2024 második félévében Magyarország töltse be az uniós tanácsi elnökséget, mert az intézmény baloldali többségének nem tetszik Magyarország békepárti álláspontja
– jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, kedden.
Varga Judit a tagországok európai ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: az EP kezdeményezése az intézmény frusztrációját mutatja, hiszen a magyar tanácsi elnökség egyik prioritása az lesz, hogy a jogállam, a jogállami elvek működését az európai uniós intézmények munkájában is ellenőrizze. A miniszter brüsszeli meghallgatását értékelendő sajtókonferenciát rendezett az Alapjogokért Központ “Támadásban a Soros-osztag: az Európai Parlament ezúttal hazánk soros elnökségét akarja megakadályozni” címmel.
Kovács Attila, az Alapjogokért Központ Európai Uniós kutatási igazgatója a meghallgatást értékelve úgy vélekedett, zsaroló jelentés fogalmazódik Brüsszelben, amellyel a háborúpárti baloldal igyekszik büntetni hazánkat a háború elleni kiállásunk miatt.
Kijelenthetem, hogy a jövő évi európai parlamenti választási kampány elkezdődött
– értékelte a hazánkat érő európai balliberális támadásokat Kovács megjegyezve, akár a tengeren innen vagy túl vizsgálódunk, a nemzetközi baloldal nincs jó formában, ezért lendült támadásba.
Kovács szerint a korábban megszokott támadások ezúttal annyiban módosultak, hogy immáron a soros uniós elnökségünket igyekszenek megfúrni. Ennek oka a szakértő szerint, hogy
a Soros-szervezeteknek nem érdeke, hogy Magyarország legyen az európai politika katalizátora.
Kovács kifejtette, a magyar soros elnökség 2024 második félévében esedékes, ekkor áll fel az új Európai Parlament, az új Bizottság, Magyarország pedig az ezzel együtt járó tárgyalások asztalfőjénél fognak ülni.
Az Európai Parlament szövetségbe hívta a civil szervezeteket és NGO-kat, ez mutatja gyengeségüket, kétségbeesettségüket
– értékelte a támadásokat Kovács.
Hozzátette, a soros elnökség megtagadására nincs jogi lehetőség, precedens ilyenre nincs, ráadásul a józanság foszlányai is felfedezhetőek még az intézményrendszerben, hiszen az európai ügyek bizottsága napirendre sem vette a soros elnökség megtagadásáról szóló vitát.
A jelentés újdonságai között említette továbbá, hogy szembe megy az európai kultúrával, hiszen csomagban kezeli a jogállamiság és a nekünk járó források kérdését, hiszen előírja, hogy hazánknak anélkül kell teljesíteni a mérföldköveket, hogy egy fillért is kapnánk.
Ez egy jogállamisági vitába burkolt zsarolás
– összegezte Kovács megjegyezve, nem lehet kétségünk afelől, hogy a magyar kormány sikeres szakpolitikai döntései, vagy akár a migrációs és gyermekvédelmi politikával szemben is kritikával fog élni az EP.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS