
Nehezen tudnám elképzelni Putyin elnököt, amint Karácsonnyal rivalizál a budapesti Városházáért. Legközelebb majd Karácsony biciklijére vet szemet, ha így megy tovább – minderről Tarlós István beszélt a Ripostnak. A főváros egykori első embere leplezetlen őszinteséggel jellemezte utódját, akiről azt mondta: rendszeresen állít valótlanságokat. Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem lepődik meg Karácsonyék viselkedésén, reakcióin, hiszen ez „hagyományos bolsevik típusú védekező ösztön”.
Tarlós István nem rejtette véka alá, hogy mit gondol Karácsony Gergelyről, akit „rendszeresen valótlanságokat állító” emberként jellemzett a Ripostnak adott interjúban. Szavai szerint utódja magatartásában évek óta érzékelhető a bizonytalanság, amit ő szorongásnak tekint. A jelenlegi városvezető munkamoráljáról is kifejtette véleményét, amiről azt mondta:
Karácsony öt éven keresztül, Zugló vezetőjeként is tagja volt a Fővárosi Közgyűlésnek, azonban nagyon szerény mértékben vette ki a részét a munkából.
Karácsony Gergely leginkább kifogásolható tulajdonságának pedig azt tartja, hogy főpolgármesterként rendszeresen állít valótlanságokat.
Karácsony Gergelynek kifejezetten felróható, hogy a korábbi városvezetést és közgyűlést érintően, visszatérően állít valótlanságokat és sunyin, félreérthetetlenül sejtet hamisságokat. Ilyen például a Mocsárosdűlő esete is. Karácsony azt állította, hogy „Tarlós idején teljesen be akarták építeni”, ő pedig „megmentette a terület hetven százalékát”. A főpolgármester ezzel valójában ezzel azt adta a közvélemény tudtára, hogy a Mocsárosdűlő harminc százalékát beépítésre alkalmasnak tartja
– fejtegette Tarlós István, aki azt is kiemelte, hogy főpolgármestersége idején sem a Fővárosi Közgyűlésben, sem pedig a III. kerületben nem jelent meg határozat vagy akár csak előterjesztés az ingatlan beépítésére vagy értékesítésére vonatkozóan.
Karácsony gondolkodása szerint, aki a terület beépítésén gondolkodik, megmenti a területet attól, aki nem épített rá semmit és már nem is áll módjában, hogy megtegye
– mutatott rá utódja kijelentéseire. Arra vonatkozóan, hogy a főváros baloldali vezetésének a Városháza-gate ügyben kirobbant botránya kapcsán Karácsony Gergelyék a Tarlós István-féle városvezetésre akarták hárítani a felelősséget, a volt főpolgármester úgy fogalmazott:
Mi közünk lehetne olyan ügyekhez, amik ciklusunk után hosszú hónapokkal, sőt évekkel később képződtek?
Majd azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem lepte meg a Karácsonyék lépése, hiszen ez „hagyományos bolsevik típusú védekező ösztön”.
Arról szól, hogy a mi nevünket is leírhassák a baráti sajtójukban, hogy az ügy kommunikációs szinten jobban kenhető legyen
– fogalmazott Tarlós István, aki azt is megjegyezte: ezt az ügyet csakis hatósági szinten lehet kivizsgálni. A portál kitért Karácsony Gergely főpolgármester azon teóriájára is, miszerint a Fidesz–KDNP-kormány orosz titkosszolgálati segítséggel készítette a főváros vezetését leleplező felvételeket. Tarlós szerint „ez egy olyan népámító kijelentés volt a főpolgármester részéről, amit szenilis csapongásnak lehet nevezni”.
Nehezen tudnám elképzelni Putyin elnököt, amint Karácsonnyal rivalizál a budapesti Városházáért. Legközelebb majd Karácsony biciklijére vet szemet, ha így megy tovább
– tette hozzá a politikus.
Forrás: Ripost.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Fklara
2022-01-06 at 08:43
Karácsony egy nagyon buta ember, aki sodródik az árral és nem tehet ellene semmit, mert még gyáva is. Akik megválasztották, meg is érdemlik. Szeretnék egyszer egy olyan embertől aki rá szavazott valamilyen magyarázatot kapni, hogy miért, milyen szempontok alapján választotta ezt a bárgyú, bugyuta, semmihez nem értő figurát főpolgármesternek. Túl jó volt a Tarlós úr a Demszky után?
bl
2022-01-06 at 07:36
A kommunista nem attól kommunista, hogy Marxot idézget, hanem attól, hogy ugyanazokat a hibákat követi el, mint a kommunisták:
1. A világ hibáztatása mindenért (saját maga sose hibás semmiért).
2. Mellébeszélés (erre példa Marx 50 kötete is, melyekből értelmes embert maximum a zavart tudja leszűrni).
3. A kassza fosztogatása (kombinált eset például a Városháza nem eladása, vagy a mocsárosdűlő megmentése a teljes beépítéstől, stb)
Hajrá Butapest! Megcsináljuk!
Vinczer S.Péter
2022-01-06 at 04:01
Tarlós megörökölt egy csomó elhanyagolt ügyet. Ha jól tudom, a Margit hidat felduccolva volt. előbb ezt kellett befejezni. A Lánchíd felújítása készen állt indulásra. Karácsonynak nem volt jó, öt milliárddal többé kezdték el majd két év késedelemmel, és a kijárás korlátozás alatt lapítottak… a hozzá kapcsolódó felújításokat is egyenként… Alkotmány módosításra van szükség, hogy a Köztársasági Elnök megvonhassa a bizalmat a kártevőktől!!!
pampafu
2022-01-05 at 23:23
Hol a 20 000 ft om ? Most már harmadik éve .
https://vasarnap.hu/2022/01/05/hamis-igeret-volt-a-20-ezer-forintos-futestamogatas/
Lel
2022-01-05 at 21:10
lenin elvtárs jó tanítványa:hazudni,hazudni,hazudni…
Sas
2022-01-05 at 20:43
SEGÍTSÜNK TARLÓS –ÚRNAK—–KARIGERI——SZO-CI-O-PA-TA. ERGO DEGENERÁLT. EZT PRÓBÁLJA FELFOGNI, ÉS EGYSZER MÁR ÉRTHETŐEN ELŐADNI.KŰLDJENEK OLYAN RIPORTERT, AKI EZT KIMONDATJA TARLÓSSAL-MERT NAGYON NEHÉZ SZÜLÉS EZ-ÉS MÁR UNOM.
Etel
2022-01-05 at 20:18
Nemcsak főpolgármesterként, hanem korábban is, csak egy hazugság, amit mindenki tud ellenőrizni:
Csepel Északon van.
Akinek ennyi kevés a főpolgármester valótlan állításai közül, az meg is érdemli. Csak mellékes dolog, hogy a szükséges jogosítványok nélkül tanitott az egyetemen, az csak sima csalás a sok közül.
Kása mása
2022-01-05 at 19:52
Karácsonynak nem az a baja, hogy rendszeresen nem mond igazat,
hanem egyfolytában hazudik.
Minden szava hiteltelen !
Gullwing
2022-01-05 at 19:43
Karácsonynak egy baja van: élve született.
Rózsa Zoltán
2022-01-05 at 18:57
Úgy tartják, hogy a választói akaratot egy politikusnak mindig és mindenek előtt kell tisztelnie. A választó egy demokráciában a megfellebbezhetetlen döntéshozó, a legfelsőbb hatalom amit a politikus elfogad, megért és nem kritizál. Ez így helyes!
Én viszont nem vagyok politikus….
A budapesti választóknak és a Karácsony Gergelyre szavazó tábornak írom:
Gratulálok! Tarlós István rengeteget tett és dolgozott Budapestért és a fővárosiak kényelme, gyarapodása érdekében. Szebbé, jobbá, élhetőbbé és büszkévé tette Budapestet a Demszky korszak után. Ezt az embert váltottátok ti le a félkegyelmű Karácsony Gergelyre!
Budapest választói, örök szégyen és nyomorúság lesz rajtatok ez a döntés!
Kettőn áll ám a vásár tisztelt mindenható, föld felett lebegő választó méltóságok! Valaki kiteszi nektek a lelkét, azt kidobjátok a kukába amíg a másik csak panaszkodik meg lázadozik azt meg felteszitek a bársonyszékbe?! Hova jutott a főváros? Mit tettetek?!
Nekünk, mindannyiunknak a fővárosa Budapest és ti ott mit műveltetek ezzel a csodálatos kozmosszal?
Budapesti választók! Menjetek az anyátok keservébe és rohadjatok meg ha még egyszer így mertek dönteni a helyhatósági választásokon!
A ganéhordást nem bíznám az agyonművelt, kozmopolita társaságotokra!
Lel
2022-01-05 at 18:34
nem kell finomkodni,hazudott,hazudik és hazudni fog..
Tapfer Mariann
2022-01-05 at 18:18
Kamuzó Gelgely szinte folyamatosan valótlanságokat állít.Közben kényszeresen vigyorog.
Királytigris
2022-01-05 at 18:06
Mivel Karácsony folyamatosan hazudik, kamuzik, ezért hívják Kamugerinek.
Orientál
2022-01-05 at 17:20
Karácsony akkor volt Gyurcsány tanácsadója amikor éppen csődbe lökte Gyurcsány az ország gazdaságát. Együtt okozták az államcsődöt.
füredi46
2022-01-05 at 17:11
De visszafogottan fogalmazott Tarlós úr: Karácsony “valótlanságokat állít… Ugyanis ez a nímand alak otrombán és folyamatosan hazudozik. Szánalmas figura! De lám ez kellett a pestiek többségének. Hát akkor úgy kell nekik!
Poppy
2022-01-05 at 17:06
Gelgely csak hazudik. Biztos a hianyzó fogazata akadályozza az igazmondasban.
Karácsony.sk
2022-01-05 at 15:55
Nem állít valótlanságokat, hanem egyenesen hazudik!
Szlovákiából……