Pesti Srácok

Tavaly több mint nyolcszáz körözött embert fogott el a BRFK célkörözési osztálya

Tavaly több mint nyolcszáz körözött embert fogott el a BRFK célkörözési osztálya

Rendkívül sikeres évet zárt tavaly a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) célkörözési osztálya, több mint nyolcszáz körözött embert sikerült elfogni, akik ellen ezernél is több elfogatóparancs volt érvényben – közölte a BRFK Bűnügyi Főosztályának vezetője szerdán Budapesten.

Sulyok Viktor elmondta: a célkörözési osztály titkos információk gyűjtésével és közterületi akciók szervezésével igyekszik a több éve bujkáló, akár több körözéssel keresett bűnözőket felkutatni, akik a körözésük ideje alatt sokszor további törvénysértéseket követnek el. Tavaly 807 embert – 675 férfi, 132 nőt – fogtak el, ellenük mintegy 1060 körözés volt kiadva. Volt olyan ember, aki ellen 16 elfogatóparancs is érvényben volt egyebek mellett ittas vezetés, jármű önkényes elvétele, lopás, közúti baleset okozása miatt, de többen voltak, akik ellen 5–9 körözést adtak ki.

– ismertette a főosztályvezető. Hozzátette: Budapesten jelenleg 8200 embert köröznek. Sulyok Viktor szólt arról is, hogy 228 ember azért bujkált, mert nem fizette be a pénzbüntetését. Az összes tartozás 48 millió forint volt; elfogásuk után 133-an úgy döntöttek, hogy inkább fizetnek, mintsem börtönbe kerüljenek, így 28 millió forint tartozást sikerült beszedni. Hozzáfűzte: még mindig akadt 95 ember, akik mintegy 20 millió forint tartozást nem voltak hajlandóak kifizetni, és inkább úgy döntöttek, hogy szabadságvesztéssel váltják ki. Ők 15 855 nap szabadságvesztés letöltését kezdték meg 2022-ben.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a főosztályvezető. Tavaly 175 ilyen ügy volt folyamatban, amelyből igyekeznek kiválogatni azokat, amelyek mögött súlyos bűncselekményeket sejtenek. A leggyakoribb figyelmeztető jel, ha gyanús üzleti elszámolás áll a hátterében. Tavaly két ilyen súlyos ügyük volt, amelyekről még nem mondhatnak részleteket – jegyezte meg Sulyok Viktor.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu (illusztráció)

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.