Elmaradtak a borgőzös, hagymázas, elvakult, szervilis, ideologikus, a tartótiszteknek is megfelelő és a kormányellenes gyűlöletben tobzódók perverz igényeit is kiszolgálni hivatott nagy megfejtések a baloldal vezetőitől a kormányfő évértékelője kapcsán. Pedig gondolatokból nem volt hiány ezúttal sem Orbán Viktor beszédében. Háború, gazdasági helyzet és migráció témájában noha egyetértést aligha kell várnunk, de eltérő nézőpontokat és egymás elképzeléseinek kritikáját szinte magától értetődően. Viszont semmi. A kampány elindult és a baloldal vezetői, akár egy lefulladt motor, némán hallgatnak, és egy nem túl megnyerő hűtőrács mögül kikukucskálva szemlélhetik, ahogy vetélytársuk lendületesen elhúz mellettük.
Ha egy pillanatra félretesszük az álszentséget, akkor persze a megnyilatkozások hiányában nincsen semmi meglepő. Ennek az oka ugyanis pofonegyszerű. Aki látta, hallotta Orbán évértékelő beszédét (ha esetleg mégsem, akkor ITT megnézheti), az megtapasztalhatta, hogy egy ereje teljében lévő, sikeres kormányfő állt ki és osztotta meg gondolatait a nyilvánossággal, amelyben a humoros könnyedség éppúgy jelen volt, mint az államférfiak gondolatvilágának mély és rendkívül komplex hálót formáló tulajdonságai. Ezen felül pedig az Orbán-beszéd egy görbe tükör volt a baloldal és Márki-Zay Péter felé, egyszersmind megszólítása az ország szavazóinak. Nem csoda hát, hogy a baloldal vezetői megkukultak. Nem egyéb ez, mint szégyen, amit a vállalhatatlan formáció és Márki-Zay személye miatt éreznek.
SORBAN DŐLNEK A DOMINÓK
Gyurcsány egy árva sort sem szentelt a témának. Jakab (vagy a főtitkárnő, ki tudja?) a mucsai macsó stílusában böffentett annyit, hogy nem mond semmit (lássuk be, hogy ez már tényleg kabaré). Karácsony Gergely Budapesten kóválygott a baloldali jelöltek között. Szabó Tímea annyira örült annak, hogy a jelöltjeik ajánlásokat kaptak, hogy más nem is fért a napjába. Donáth Anna keménykedett egyet, csak két cicusos képe között nehezen lehetett komolyan venni. Kunhalmi Ágnes épp ultrarasszistába ment át saját választókerületében, ezért háttérbe szorult a pártelnökösdi. Az LMP vezetői olyan gyakran cserélődnek, ellenben a párt annyira jelentéktelen, hogy erre már energiát sem szántunk. Azonban kimaradt a sorból egy utolsó mohikán. Az egyetlen, a kivétel, aki írt valamit, Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt méltán ismeretlen (és egy ideje már csak társ)elnöke, aki igazságtalanságot meg vitát emlegetett, de olyan mélységesen érdektelenül, hogy a közlendőjének elolvasása inkább az időrablás kriminalisztikai kategóriáját merítené ki.
Tömören pedig ennyi: SEMMI…
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS