Bevallom, többször is utána kellett nézzek a hírnek, annyira nem tűnt hihetőnek. Vagy tán nem is az elhihetőségével voltak fenntartásaim, hanem az időzítéssel. Vagy akármivel, alles zusammen. Történt ugyanis, hogy Putyin a minap bejelentette, hiba volt annak idején a Szovjetuniónak megszállnia Csehszlovákiát és Magyarországot.
Ennél persze némileg körmönfontabban fogalmazott, de a lényeg ennyi volt belőle. Mondja mindezt az a vezető, aki másfél éve agresszor háborút folytat egy szuverén állammal szemben. És aki elég komoly mértékben tehetne arról, hogy ha már – szerinte – ez a hibája volt a Szovjetuniónak, (amire az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb tisztelettel néz fel az orosz politika, hovatovább már a tömeggyilkos Sztálin mosdatásánál is tartunk), hogy akkor tán változzon a helyzet.
És a gondolattól ugyan tudok aludni, de ilyenkor mégis kicsit szomorú, hogy idehaza, meg úgy az egész nyugati világban megszűnt a lehetősége annak, hogy akár Putyinról, akár Oroszországról, akár Ukrajnáról árnyaltan lehessen beszélni. Nem is ez a cikk lesz ennek a terepe, de sajnos mind az orosz-, mind az ukránpárti oldalon csak azt látjuk, hogy hülyeségeket szajkóznak az emberek, mi pedig, akik szimplán a magyarok pártján állunk, csak vakarjuk a fejünket, hogy mégis ezen a terepen mit lehetne kezdeni.
Valószínűleg semmit sem.
A kérdés persze az, hogy miért mond ilyet Putyin, pont most. Mivel az előbb már említettem, hogy nem vagyok alufóliasisakos orosz- és ukránbarát, ezért nem gondolom azt, hogy Putyin ezzel a fegyverszünetet készítené elő és azt sem, hogy ezzel a duplabeszéddel akar a kárpát-medencei bevonulásra hangolna. Meg tulajdonképpen mi is változik attól, hogy Putyin bocsánatot kér 1956-ért? Persze, ezzel már többet követett el ezen a téren, mint a sokak által érthetetlenül körberajongott Gorbacsov vagy éppenséggel az az Egyesült Államok, amely hobbiszinten rohant le államokat az elmúlt másfél évszázadban, de még elnézést sem akaródzott kérnie. Szóval, számít ez akármit is? Számít az, hogy 2023-ban valaki azt mondja, legyen az egy világhatalom vezetője is, hogy nem kellett volna másodjára is szétlőni Budapestet, évtizedekre bábkormányt ültetni a magyarok feje fölé – amely rezsim támogatásával felnőhettek azok a kollaboráns generációk, akiknek most fiai, lányai és unokái a Momentumból ekézik a szuverenitásunkat, mert persze az ÁVÓ óta semmit sem változtak?
Meg egyébként is, miért nem kér bocsánatot akkor 1945-ért is? Ez lenne már a rendje és módja ennek az egésznek. Tudják, a legképtelenebb ebben az egészben, ami rámutat posztmodern valóságunk fonákságára is, hogy Putyint sem tudjuk a helyén kezelni. (És akkor itt újfent visszautalhatnék az előbbiekre.) Nem tudjuk elhelyezni őt egy szellemi térképen, mert egyik oldalról a Jó Emberek acsarkodnak élhetetlen fantazmagóriájukkal és a világpolitikai realitásokat, geopolitikai egyszeregyet elvből tudomásul nem vevő álomvilágukkal, a másik oldalon meg egykori komcsik, wannabe szovjetek meg egyebek éljenzik azt, hogy egy Putyin által indított háborúban naponta százak meghalnak.
Százak, egy olyan népből, amely amúgy is kórosan küzd a biológiai megmaradásért. Mert a helyzet itt ugyanaz, mint az első és második világháborúban volt, csak szerencsére – a mi szerencsénkre – kisebb mértékben. Akkor is egy európai polgárháborúban hulltak el az adott férfinemzedékek legkiválóbb tagjai, legyilkolták egymást a legremekebb férfiak, milliószámra, aztán csodálkoztunk, hogy elkorcsosult minden, mert nem maradtak apák, akik tovább adhatták volna a hagyományt.
Soha, senki nem fogja immár kijavítani ezt a vérengzést. Ugyanazon az úton indult most el Ukrajna és Oroszország is, mint amit már láttunk a 20. században. Ez egy testvérháború, ahol azok ölik egymást halomra, akiknek egy ideális világban szövetségeseknek kellene lenniük. És történik mindez politikai érdekek mentén, azok parancsára, akik bizonnyal nem esnek el. Ha valami, hát idealista nem vagyok, se naiv, pontosan tudom, hogy ez mindig is így volt, de ettől még nem árt, ha erre az aspektusra is rámutatunk.
No, de vissza a kijelentéshez. Mi lehet amögött, hogy Putyin ilyetén módon nyilvánult meg? A helyzet az, hogy szerintem semmi sincs és semmi sem következik belőle. Egy sokadik sajtóbeszélgetésen sokadjára nyilvánul meg egy államfő, amit sok ilyen fog még követni és sok is van már mögötte. A világsajtó persze felkapta, mi is idézhetjük, okfejtéseket végezhetünk – hiszen most én is beszálltam ebbe a játékba, láthatják -, de valójában az egész irreleváns, hiábavalóság, semmi sem.
Nyilván jobb távoli korok, évtizedekkel ezelőtt történtekről okfejtéseket végezni, mint egy itt és most zajló, egyre inkább megmerevedett frontokat hozó háborúról okosságokat mondani. Nincs tanulság, se feloldozás. ’56 hősei ezzel nem nyugszanak könnyebb göröngyök alatt, a pufajkások fegyverei nem mutatnak más fénytörésben, Kádár és kollaboránsai – lásd még Momentum-szülők és -nagyszülők – nem kevésbé bűnösek.
Maradt minden úgy, ahogy volt.
Vezető kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a Gazprom orosz állami gázipari monopólium amuri feldolgozó üzemében, Szvobodnij városa közelében 2023. szeptember 13-án. MTI/AP/Pool/Kreml/Artyom Geodakjan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS