Tevék után most táltossal vonult fel a Zöld Gerilla mozgalom a helyes vízgazdálkodásért

Az évszázad aszályát szenvedjük el, de van még 78 év az évszázadból, úgyhogy bőven tudunk rontani a helyzeten akár nemtörődömségből, akár átgondolatlanságból is. Ez az aszály viszont most jóval szerteágazóbb, mint a korábbiak. Azok csak elvitték a termést és felnyomták az élelmiszerárakat, ám – ahogy a Szabadság téren is elhangzott – ez az első aszály, amely a tévében is látszik. Ahogy a háború médiaműfajjá vált, ugyanez történt az aszállyal. Ha viszont már így alakult, hogy emiatt tömegeket érdekel, legalább alkalmunk lenne rendesen megoldani. Lényegében ezzel a céllal rendezett performansszal egybekötött megmozdulást vasárnap este a Szabadság téren a Zöld Gerilla mozgalom. Tavaly tevét hoztak, hogy érzékeltessék a ránk váró sivatagi életet, idén viszont derűlátóbb módon egy táltost vetettek be. A mozgalom bemutatta az aszályhelyzet gyors kezelésére alkalmas hét pontot.

A főszervező Zöld Gerilla mozgalom vezetője, Kulcsár László egy szakértők által összeállított, hétpontos cselekvési tervet vázolt fel az esemény elején, amivel meg lehetne kezdeni a kármentést, és rövidtávon javítani a súlyos helyzeten.

1. A takarmánypótlás megsegítése
   a) Kártérítési átalány, hogy ne kelljen megvárni a biztosítói kárfelmérést, hanem takarmányként menthető legyen a kukoricatermés maradéka.
   b) A fuvarozási útdíj eltörlése szálas takarmány szállításakor.
   c) Tarlóhántás helyett a szántók legeltetésének támogatása betakarítás után.
2. A táji vízvisszatartás alkalmas helyeinek kijelölése, a fogalmak megigazítása: az árvíz a hegyvidéki eredetű víztöbblet a síkvidéki csapadékhiány pótlására, a belvíz pedig helyben keletkező vízkészlet.
3. A tájhasználat és a művelési ág kötelező igazítása a víztározásra alkalmas helyekhez: szántó helyett rét, fás legelő, tó, nádas, rizsföld, erdő.
4. Az agrártámogatási rendszer igazítása a vízpuffer-orientált felszínborításhoz. A visszatartott víz területe és térfogata szerinti támogatás, valamint a regeneratív mezőgazdaság (talajművelés, szántóföldi legeltetés, agroerdészet) támogatása.
5. A táji vízvisszatartáshoz szükséges vízgazdálkodási infrastruktúra vészhelyzeti jellegű kiépítése, a meglévők átalakítása a cél szerint.
6. Az egyéb vízhasználatok becsatornázása a vízpótlásba, a belterületi esővíz visszaforgatása a települési vízhasználatba, a lakossági és városi zöldfelület-kezelés vízpuffer-orientált átállítása.
7. A vízvisszatartó tájgazdálkodási elvek és gyakorlat megismertetése, népszerűsítése a gazdálkodók és a lakosság körében.

Kulcsár hozzáfűzte, hogy előbb-utóbb találkoznia kell az ipari mezőgazdaság érdekeinek a vízvisszatartó tájgazdálkodással, mert enélkül a nagygazdaságok is elveszítik az éltető vizet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a víznek visszaengedett, és közös használatba vett, az adottságokhoz illeszkedően művelt területek nagyobb hasznot tudnak hajtani, mint az ezeken gyenge hozammal üzemeltetett gabonabányák.

A tájgazdálkodás ráadásul nemcsak gazdaságilag versenyképes az ipari mezőgazdasággal, hanem az EU-források is felhasználhatók a környezet ilyen szellemiségű helyreállításához

– szögezte le zárásként.

Bruder Márton ökológiai gazda arról beszélt, hogy korábban sose kellett takarmányoznia nyáron, mert elég volt a legelő, most viszont már a Dunántúl keleti részén is a sivatagosodástól tart. Kiemelte az ipari mezőgazdaság helytelen gyakorlatát, és ezzel szembe állította, hogy még a mostani, szélsőséges időjárás mellett is lehet kimagasló hozamokat produkálni például kukoricából, odafigyelve az adottságokra és a megfelelő bánásmódra. Bruder kitért az erdőterületek, illetve az agroerdészeti rendszerek növelésére, ami a faszükségletünket is biztosíthatná, de az erdők esetében ennél is fontosabb az ökológiai szerepük, és hogy szálaló kitermeléssel megőrizzük az épségüket.

Fotó: Mizsei László; Forrás: Zöld Gerilla

A logikátlanságot kéne kivenni a vízgazdálkodásunkból

A WWF Magyarországtól érkezett Kajner Pétert azzal konferálta fel a főszervező, hogy „a gerilla gyanakvó alkat, főleg a nemzetközi NGO-kkal szemben”, ám a helyi WWF már több projektben bizonyított, elsősorban az erdőkkel és a vizes élőhelyekkel kapcsolatban. Kajner megköszönte a gyanakvás felfüggesztését, majd elmondta Dedák Dalma üzenetét, aki nem tudott jelen lenni az eseményen.

Minden irányból folyik ide a medence közepére a víz, sőt, alulról is kapjuk, mégsem elég, mégis évről-évre egyre mélyebbre kell fúrni érte

– hangzott el az ütős felvezetés, és az utána következő állítások sem voltak gyengébbek. Az 1419 kilométeres Tisza másfélszer akkora területet látott el bőséges vízzel és élelemmel, mint a mai, leszabályozott 962 kilométeres. A hazai vizes élőhelyek 87 százalékát lecsapoltuk, 42 400 kilométernyi csatorna vezeti el a belvizeket, és még az Alföld természetes vízfolyásait is mélyre kikotort csatornákká alakítottuk át.

Hiába szögezi le az Alaptörvényünk, hogy a természeti erőforrásaink, mint a víz a nemzet megóvandó közös örökségének, nemzeti vagyonnak minősül. És még mindig csak pazaroljuk immár a mélyen a felszín alatti vízkincset is, azzal húzzuk le a vécét, azzal locsolunk. Víznagyhatalom helyett pedig akkumulátorgyártó nagyhatalom próbálunk lenni, ami szintén nagyon vízigényes iparág

– hangzott el. Végül a megoldásról is szó esett, aminek kulcsfontosságú része, hogy a vizet hagyni kell működni a helyén, nem pedig beszántani és beépíteni:

A változatos földrajzi adottságú Kárpát-medencében élünk, ami sokszínű területhasználatra alkalmas, s cserébe számos különböző termény kiváló termőhelyeivel ajándékoz meg minket.

Bodrog Zoltán fizikus, a Sétáló Budapest program egyik szerzője a környezeti problémáink okai felől közelített a problémához: a most rögtön mindent megkapni akaró, aztán ha nem kell, akkor eldobó mentalitást kárhoztatta. Szerinte ennek leképeződése a kukánk, aminek a hetenkénti telerakását már-már alapjogként kezeljük, és hiába lettek szelektív kukák, azokat is telerakjuk, de a kommunálisban így felszabadult helyet is kitöltjük.

Ezt a szellemiséget állította párhuzamba Bodrog a vízgazdálkodással: elvárjuk a víztől, hogy legyen, amikor kell, amikor viszont nem kell, akkor tűnjön el, és kényszeresen levezetjük a tájból.

Csakhogy öntözni se lesz mivel, ha mindig levezetjük, eltüntetjük a vízfelesleget. Felidézte a Bibliából az özönvíz történetét, ami után Isten megígérte, hogy többet nem küld ránk ilyet, azt viszont nem ígérte meg, hogy mi nem szabadíthatunk magunkra kataklizmát.

Az egy évvel ezelőtt, elrettentésül tevéket felvonultató Zöld Gerilla mozgalom ezúttal a másik, reménykedőbb végén ragadta meg a megmozdulás performansz részét, és Sólyomfi-Nagy Zoltán táltos esőénekét hallgathatták meg a jelenlévők – és persze a természet.

Azóta esőről érkeztek hírek Szeged és Hódmezővásárhely környékéről, Törökszentmiklósról, most pedig már Budapestre is ideért az égi áldás.