Pesti Srácok

Mindent bevetnek, hogy eltussolják Lakatos Márk botrányát, de Ábrahám Róbert nem adja fel | The Fair Right (videó)

Az utóbbi idők egyik legnagyobb visszhangot kiváltó ügye Lakatos Márk botránya, ami a magyar közéleti térképen mélyebb nyomot hagyott, mint bárki gondolta volna. A vádak szerint egy közvetítőn – kerítőn – keresztül pénzt és egy pár sportcipőt kínált egy fiatalkorú fiúnak a szexuális együttlétért. Már első hallásra is elég megdöbbentő, mégsem ez az egyetlen részlet, amitől igazán bizarrá válik a történet. Ábrahám Róbert nyomozásának köszönhetően újabb nevek bukkantak fel, de az ügy ezzel korántsem ér véget, főleg, hogy Lakatos Márkot azóta sem látta senki. Eközben megjelentek az ügy első "K. Endréi", akik ugyanazzal próbálkoznak, mint az eredeti Endre bá.

Számos cikkben írtunk már az Ábrahám Róbert által napvilágot látott Lakatos-gate fejleményeiről, de olyan gyorsan pörögnek az események, hogy szinte lehetetlen követni azokat. Jelenleg ott tartunk, hogy már nem is Lakatos Márk személye a lényeg, hanem az Ábrahám Róbert ellen felállított akciócsoport reakciói. Azzal próbálják menteni az elvtársuk irháját, hogy folyamatosan Ábrahám Róbert kijelentéseit támadják, mondjon bármit is.

Fókuszcsoport Ádámék szellemi kapacitás híján csak nevetni tudnak, de az ő esetükben már meg sem lepődünk az infantilizmus ezen mélységein. Pottyondy (stábja) ennél sokkal ügyesebb. Edina konkrétan a Fideszt hibáztatja azért, mert egy ragadozó az árvaház étlapjáról választott vacsorát magának. Kényelmes helyzet az övé, ahogy Ádáméké is, mivel kiépítették maguknak azt a fanatizált közönséget, amelyik nemcsak hogy nem igényli az érveket, de el is utasítják azokat, ha nem a megfelelő ideológiai háttérből származnak. Illetve az is az ő malmukra hajtja a vizet, hogy Ábrahám Róbert kontextusból kiragadott mondatain gúnyolódhatnak, ezzel totál hülyére véve a közönségüket.

Ez persze nem véletlenek sorozata. A videóban bemutatott lépések egy kiválóan megkomponált stratégia részét képezik. Itt nem Lakatos Márk kimosdatása a cél, hanem az ellenfél lekaraktergyilkolása. Ez persze közvetve az azóta is bujkáló Lakatos megmenekülését is jelentheti. Nézzétek meg a teljes videót!

PestiSracok facebook image

Közérdekű közlemény

November 15-én, pénteken este 18:30-tól Fair Right közönségtalálkozót tartunk a megújul Polgári Mulatóban. Vincze Emília, Halkó Petra és Varga Etele társaságában keresünk majd választ a világ nagy kérdéseire. Beszélgetünk Magyar Péter legfrissebb botrányáról, megvitatjuk a Lakatos-ügyet és megkapargatjuk az USA kül- és belpolitikájának felszínét is. Emellett lesz kvíz izgalmas nyereményekkel és garantált ajándék minden résztvevőnek. Jegyek a helyszínen kaphatók.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.