Trump levágta a hidra fejét | Ügynököket fizetett a USAID?
Donald Trump óriási hibát követett el az első ciklusa alatt. Az akkor még politikailag tapasztalatlan elnök ugyanazzal a problémával találta szemben magát, mint Antall József annak idején: kormányon volt, de nem hatalmon. Miközben Trump az ország gondjaival volt elfoglalva, az ellenségei az Ovális Iroda összes szúró- és vágóeszközét a hátába állították. Folyamatosan szervezkedtek a háta mögött, és miután megbuktatták, gondoskodtak róla, hogy soha ne térhessen vissza. A koncepciós perek és az elhallgattatás ellenére a népakarat győzött, Trump visszatért, és olyan szintű tisztogatást végez, amilyet még sosem láttunk azelőtt. Most a USAID van terítéken, de a "mélyállam" felkötheti a gatyáját, Trump ugyanis létrehozta a "még mélyebb államot".
Ma már nem kezdő. Nem tapasztalatlan. Tudja jól, hogy az elnöki szék önmagában nem ér semmit, ha az ellenségei (nem ellenfelei) gyakorlatilag korlátlan forrásokkal rendelkeznek. Éppen ezért Trump most azzal kezdte a kormányzását, hogy megtisztította az Egyesült Államokat azoktól a vérszívóktól, akik évtizedek óta élősködnek az ország erőforrásain. Elvágta az utánpótlást azoktól, akik talicskával hordták ki a pénzt az államkincstárból. Ezek a pénzek nem tűntek el, szétosztották őket a "független civil szervezetek" között, amik ezért cserébe kiváló ügynökmunkát végeztek szerte a világban.
Trump és Musk ugyanis nyilvánosságra hozták azokat a dokumentumokat, amik bizonyítják, hogy a CIA és a demokraták a USAID nevű segélyszervezeten keresztül juttatták el az amerikai adófizetők pénzét a nekik kedvező helyekre. Civil szervezetek, hírügynökségek, sajtóorgánumok. Mindenki kapott belőle, aki hajlandó volt a demokraták szekerét tolni. Tény, hogy építettek ők kórházat és templomot is, de ez pont olyan, mint a Beregszász-Budapest buszjárat. Volt, hogy utasokat is szállított Ukrajnából, de a busz raktere nem bőrönddel volt tele.
