Az USAID egy 72 milliárd dolláros bürokrácia, amely a Demokrata párt ökleként funkcionált világszerte

Hitték volna, hogy az őskommunistásnak is voltak jó gondolataik? Mondjuk ezek is, szokásuk szerint, egyes társadalmi csoportok radikális felszámolására vonatkoztak természetesen, de a bürokraták úgy látszik már a XIX. században is olyan rémesek voltak, mint ma az amerikai kormányszervekben, illetve Brüsszelben. Az USAID múltja, jelene és remélhető végleges bukása sok tanulsággal szolgál nekünk az ideológiavezérelt maffiaszervezetté váló bürokráciák felszámolásával kapcsolatban.
Az alapvetés az, hogy a segélyezésre elkölthető pénz mindig is a könnyen ellopható pénzek közé tartozott. Eleve szinte semmi nem különbözteti meg a befolyásolásra szánt pénztől, legfeljebb az, hogy az esetek egy megrázóan kevés részében tényleg az éhezők megetetésére költik. De minél nagyobb egy segélyező bürokrácia, annál jobban csökken ez az arány.
Az USAID-t eleve persze már befolyásolási céllal hozták létre, a politika világában nem létezik az önzetlen segítség, főleg egy másik országban, vagy másik kontinensen nem. Viszont az adófizetők kevésbé háklisak a segélyezésre költött milliárdokra, mint a CIA költségvetésére. Ez is csak egy szép példa arra, hogy a választókat milyen könnyű áttenni a palánk másik oldalára.
Ugyebár most hatalmas a visítozás világszerte és a woke univerzumban mindenütt, hogy a gonosz Trump és a még gonoszabb Musk gyakorlatilag megszünteti ezt a szervezetet és azközvetlenül a külügyminisztérium ellenőrzése és irányítása alá kerül. Ízlelgessük a feelinget, az USAID vezetői és dolgozói igyekeztek megakadályozni például, hogy a jelenlegi legitim amerikai kormányzat tisztségviselői hozzájussanak a szervezet “kényes” dokumentumaihoz. Vajon mi lehet annyira titkos? Persze a vizsgálat, a beavatkozás teljes jogszerűségét vitatják, a tartalmi kérdésekről mindig is hallgatni fognak.

Ez a szervezet 2023-ban 72 milliárd dollárt költött el, nyilvánvalóan a demokrata kormányzat akaratának megfelelően, de ez a befolyás alapvetően nem a hivatalos csatornákon keresztül érvényesült, hanem a szervezet jóval korábbi elfoglalása és teljes ideológiai vezérlés alá helyezése útján. A 72 milliárd dollár a magyar GDP bő egyharmada. Amerikai mértékkel is nagyon látványos összeg. És ezt nagyon nem átláthatóan egy olyan bürokrácia intézte teljes felhatalmazással, amely woke volt az utolsó helyi csicskáig bezárólag. A lényeges döntéseket pedig néhány olyan ember hozta meg, akinek politikai elkötelezettsége a fősodratú sajtóban soha nem került szóba. Vajon hol találni olyan szervezeteket máshol, ahol ennyire a radar alatt lehet tízesével elkölteni a dollármilliárdokat?
Nyugodtan kijelenthető, már csak a mi saját magyarországi tapasztalataink alapján is, hogy ez a szervezet a saját, vagyis a demokrata párt céljai alapján költötte az amerikaiak pénzét, helyből ideológiai célokra. És az a bájos, hogy teljesen komolyan gondolták most is, mint mindig, hogy az amerikai nép döntésétől függetlenül republikánus elnök ide vagy oda, hogy ezt a bulit “függetlenül” most is viszik tovább. Ami eddig kiderült abból is egyértelmű, hogy egyrészt szokás szerint a segélyezők a szexuális perverzióik helyi szubkultúráit táplálták a kormányzati pénzekből, illetve a demokratapárt politikai szövetségeseit és persze a “””független””” sajtót mindenütt. A többi csak ezután következett.
Természetesen valóban folytattak némi valódi segélyezési tevékenységet, de az eldönthetetlen jelenleg, hogy a pénz hányad részét költötték el hatékonyan, és akár erkölcsileg helyesen, ideológiamentesen. És ez a dolog másik fontos része, a teljes átláthatatlanság nem csak a külső szemlélők, vagy akár a segélyezettek számára, vagy éppen, mint nálunk, a segélyezettek politikai ellenfelei számára, hanem a legitim amerikai kormányzat számára is, amennyiben az nem demokrata éppen. Ez maga a mélyállam. És ilyenekkel van tele az egész túlburjánzó amerikai kormányzat. Ez nem a jó és a rossz harca, hanem a kormányzati ellenőrzés visszaszerzése 72 milliárd dollár felett évente.
Ha ezt a hihetetlen összeget egész véletlenül az új amerikai kormányzat másra vagy máshogy költi el, mint az előző, annak a világszinten is lehet már látható hatása. Persze ha véletlenül egy hatékony és feltétlenül szükséges, például humanitárius katasztrófát megelőző projekttől veszik el a pénzt, az tragikus lenne, de ezeket a veszélyeket pont az a független sajtó emlegeti hisztérikusan, akinek a mindennapi betevő lazacos szendvicsét éppen most vette el a gonosz Trump és Musk.
Teljesen megszoktuk, de tényleg az életünk része lett itt Magyarországon is, hogy az amerikai liberálisok ideológiai agymenéseit fogyasztjuk az összes amerikai “kultúrtermékeiben” amit ide esz a fene, továbbá az ellenzéki sajtót is ők fizetik, olyan természetességgel, mintha az benne lenne a mi törvényeinkben is. Az ellenzék meg úgy viselkedik, mintha nem is lenne szabad olyan sajtónak léteznie, amelyet legalább részben nem pénzel a Soros, meg az amerikai kormányzat. És ezt van pofájuk segélyezésnek hívni. Bájos.
Vezető kép: A belbiztonsági minisztérium munkatársai és rendőrök az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) washingtoni székházának bejáratában 2025. február 3-án, miután az alkalmazottakat e-mailben utasították kényszerszabadság kivételére. Elon Musk milliárdos, az amerikai Kormányhatékonysági Hivatal (DOGE) vezetője ezen a napon bejelentette, hogy a szövetségi kormányzat méretének csökkentése érdekében a szervezet bezárásán munkálkodnak. MTI/EPA/Shawn Thew