A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése szerint augusztusban 231 091 álláskeresőt tartottak nyilván; számuk az egy évvel korábbihoz képest közel tizedével csökkent – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken, a Facebookon.
A korábbi rekordot közel 235 ezer fővel, 2019 decemberében rögzítették. Idén májusban megdőlt ez a csúcs, nyáron pedig még alacsonyabban, 230–231 ezer fő körül alakul a mutató. A járványhelyzet előttinél is kedvezőbb értékek a 2010-es szinthez képest több mint 420 ezer fős csökkenést jeleznek – tájékoztatott a tárca.
A foglalkoztatás csúcsra jár Magyarországon: több mint 4,7 millióan dolgoznak, erre a rendszerváltás óta nem volt példa. A foglalkoztatási ráta tartósan 74 százalék fölötti, a munkanélküliségi pedig nagyjából harmada a 2010-esnek, az egyik legalacsonyabb Európában
– fogalmaztak. Emlékeztettek, hogy a TIM augusztus közepén indította el a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programot. A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség-támogatásra pályázhatnak.
A maximum fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan ösztönzi a nehezebb foglalkoztatási helyzetűek – például pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek vagy kisgyermeket nevelők – munkába állását
– írták. A közép-magyarországi régióban pedig változatlanul fut a Vállalkozások munkaerő támogatása program.
A közel két éve indult kormányzati kezdeményezésnek köszönhetően eddig országszerte közel 50 ezer álláskereső helyezkedett el összesen mintegy 32 milliárd forint támogatással
– tették hozzá.
A kormány minden nehézség ellenére, a háborús helyzetben is folytatja a munkaalapú gazdaság kiépítését, megerősítését
– áll a TIM közleményében.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György
Facebook
Twitter
YouTube
RSS