Tiszta kezek koalíciója
Miként létezhetnek még olyan emberek, akiknek sokadjára is be lehet adni a Tiszta Kezek Koalíciója vol. 283 című műsort? Mert ha nagyon alaposan átgondolják, akkor pontosan erről van szó. És ebből az aspektusból nézve teljesen mindegy, hogy Márki-Zay Péter vagy Dobrev Klára fut be az előválasztáson – bár érezhetően ez a legerősebb fegyvere Márki-Zaynak –, mert a probléma igencsak sok választópolgárt érint. Miközben semmi különösnek, semmi nóvumnak nem lehetünk szemtanúi. A Szakemberek érkeznének és sokadjára is megmutatnák, hogy milyen az emberbarát, európai, szeretetteljes, gyengéd kormányzás. (Milyen jelzőket is szoktak még használni? Nagyjából ezeket. Kivéve persze, amikor azt latolgatják, hogy minket hogyan húznak fel egy kandeláberre és a hulláinkat miként dobálják fel egy IFA-platóra.)
Trombitás Kristóf Keresztély
A rendszerváltoztatást követően ennek a gondolatnak első felvonása a Demokratikus Charta volt. A szervezet, amely zászlajára ugyanazt tűzte, mint annak utána még rengetegen: a gyűlölet és a kirekesztés ellen szerveződnek, hiszen a társadalmat meg kell védeni! Ebben a küldetésben pedig mindenkinek helyet szükséges szorítani. Ja, hogy ez valójában csak egy ügyefogyott fedősztori arra, hogy az addig félig-meddig, de legalább valamilyen politikai karanténban lévő MSZP-t a közösség részeként ismertessék el? Ugyan már, hát ez bagatell sztori a nagy egészhez képest, amikor a lappangó nácizmust kell megállítani, ami barna eső formájában érkezik. És aki ebből a maga nemében egyrészt nevetséges, másrészt végtelenül veszélyes sztoriból ki akart maradni, azt igyekeztek tönkretenni.
Lásd például a Fideszt, akiket amúgy mesterségesen felülmértek az első ciklus közepén, de az 1994-es választáson éppen csak bejutottak a Parlamentbe, akkora lejáratókampány indult ellenük. Mit gondolnak, miért? Mert nem kívántak részt venni a komcsik újbóli felemelkedésében.
A recept mindannyiszor ugyanaz: állítanak valami hangzatos, avatatlanok és rajongók számára befogadható baromságot, nyakon öntik az éppen divatos híres emberekkel, művészekkel, véleményformálókkal és egyebekkel, majd stikában elvégzik a lényegi melót. Aztán, hogy ez a befogadható baromság éppen a nácizmussal szembeni védekezés szükségszerűsége – amely a '90-es évek eleji Magyarországon nagyjából annyira hasznos volt, mint 5G-t keresni – vagy a vélt diktatúrával szembeni küzdelem, gyakorlatilag mindegy is. A cél, hogy a jóemberkedés imázsa alatt az aktuális tervet véghezvigyék.
Valami furcsa módon ez egyébként mindig az, hogy szélsőbaloldaliakat hatalomba segíthessenek. Micsoda meglepetések!
Amennyiben erre a célra Dobrev Klárát találják ki az elvtársak, azzal legalább teljesen nyilvánvalóvá teszik a projekt céljait. Márki-Zay Péter viszont az az ember – egészen nyugodtan nevezhetjük a baloldal hasznos idiótájának, nem mi találtuk ki ezt a terminust –, akivel ez a hálózat elhitetni próbálhatja, hogy ők valamiképpen mégis mások, nem bolsik és azok szellemi rokonsága. Hát nézzék meg, hölgyeim és uraim, itt áll előttünk a konzervatív, a keresztény, mintha egy képeskönyvből lépett volna ki! 7 gyereke van, a felesége dúla, büszke hitére és egyházán belüli tevékenységére – legalábbis úgy tűnik –, mintha erőteljesen támadná a baloldali elitet, és így tovább, és így tovább.
Bizony vannak, akiknek ennyi elég lehet. Akik egyszerűen nem veszik maguknak a fáradtságot, hogy belássák: Márki-Zay Péter – tekintet nélkül az előválasztás végeredményére, hiszen eddigi eredményeivel így is, úgy is komoly tényező lesz az ellenzéken belül – a Gyurcsányékkal való lepaktálása után vajon milyen alapon is tekinthető jobboldalinak?
Egy olyan ember, aki büszkén és többször elfogadja egy szélsőbaloldali párt támogatását – igen, a Demokratikus Koalícióét, bár mostanra felért hozzájuk lihegő szolgaként a Jobbik is –, az milyen jobboldali elveket követhet? Egy ember, aki ahol csak teheti, megvallja egyetértését Dobrev Klárával és Gyurcsány Ferenccel, milyen jobboldali minimumot testesít meg? És végül, ha feltesszük, de el nem fogadjuk, hogy ő egy ilyen eddig még nem látott, egészen sajátos konzervatív, akkor ezen elveiből pontosan mit is valósíthatna meg egy DK által dominált koalícióban, egészen pontosan nulla, azaz 0 saját emberrel a törvényhozásban?
Nem véletlenül használtam a hasznos idióta kifejezést. Jó, ha tudjuk, hogy ezt a terminust nem akkor alkalmazzuk, ha valaki nekünk hajt hasznot, hanem akkor, ha a baloldalnak. Lehet ez tipikusan európai értelemben vett jobboldali, európai értelemben vett keresztény, teljesen mindegy, látunk erre a hazai politikai térben számos példát. Ők azok, akik a leereszkedő vállveregetésért cserébe bármikor hálásan hajbókolnak a baloldalnak. Nekik megfelelő, ha megtűrt csicskaként – alkalmazkodva még egy másik, sokkal szomorúbb világ szabályaihoz – mindent ahhoz mérhetnek, hogy erről vagy arról a baloldal miként vélekedik.
Őszintén nem értem, hogy ebben a szerepben számukra mi a nyerő pozíció, de lelkük rajta. Jóval kevesebben vannak már, mint akár csak 20 éve, de azért újra és újra felbukkannak köztük új arcok, és mostanság a legtovább Márki-Zay vitte. És a támogatói – akik valami habókos hitbe ringatják magukat, ami az integritását illeti – nem értik, hogy maximum egy bábja a baloldalnak. Egy olyan báb, amelyik arra jó – és ez kivételesen egy jó meglátása volt nemrég Karácsony Gergelynek –, hogy minekutána a magyar társadalom többsége számára, hála az égnek, nem vonzó a baloldali modell, trójai falóként a hatalomba vezethesse a 2010 előtti elitet.
(Teljesen mellékes, de ezért is mosolyogtam jókat Dobrevnek azon kijelentésén, hogy Budapestre is megérkezik majd a prágai gyors. Értette ugye ezt arra, hogy még nem teljesen biztosan, de azért valószínűsíthetően Andrej Babiš nem tud kormányt alakítani Csehországban. A prágai gyors egészen pontosan azt jelenti, hogy a cseh törvényhozásból kiestek a szociáldemokraták és – 1948 óta először – a kommunisták is. Ide azzal a prágai vonattal!)
Őszintén nem szeretnék rosszat mondani azokra a honfitársaimra, akik elhiszik ezt a komédiát Márki-Zaynak és a mögötte álló trösztnek, ha miniszterelnök-jelölt lesz, ha csak komoly aspiráns kormánytisztségre, de egyszerűen nem látnak jól a pályán. Pontosan olyanok ők, mint az esetleg jóindulatú, jóhiszemű, ám közéletileg teljesen vakon lévő polgárok, amikor elhitték az 1990-es évek elején, hogy micsoda fenyegető veszély a fasiszta ideák feléledése és ettől meg kell menteni az országot. Még akkor is meg kell menteni, ha egy pufajkás tartja az egyik pajzsot. Nem számít! És a hazug helyzet felvázolásával hatalomba segíthették a komcsikat. Nem látom be, nem értem meg, hogy egy magát jobboldaliként meghatározó ember számára, akinek még ha számos baja is akad a mostani kormánnyal, miért és hogyan lehet alternatíva egy kormány, amiben szerepet kap Apró Antal unokája, a világát sem tudó bohóccá züllött Jakab Péter, meg a fene tudja még, ki, miközben a háttérből a koalíció legnagyobb frakcióját Gyurcsány Ferenc irányítja.
Bár tudják, mit: legyünk egészen őszinték. Akinek ez valóban alternatíva és mindez nem érdekli, az igencsak bajosan nevezheti magát jobboldalinak. Minek becsapni magunkat, nem igaz? Olyan rövid az élet. Aki olyan konglomerátumra szavaz, ahol futóbolondok, pártállami komcsik és ügynökgyanús elemek vannak, csak azért, mert esetlegesen egy önmagát szavakban konzervatívként meghatározó ember fogja össze őket a felszínen, az nem jobboldali. Inkább csak egy önjellemzést kényesen kerülő balos.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
