Tizenegy még gombócból is sok, nemhogy baloldali pártelnökből
Képzeljünk el egy nagy-nagy kerekasztalt, amit hangosan kiabáló emberek ülnek körül! Nevezzük stílszerűen ellenzéki kerekasztalnak, ahol megfér egymás mellett a volt komcsi, a liberális, a volt komcsiból lett liberális, az antiszemita, az antiszemitából lett européer, a proli, a náciból lett még nagyobb proli, a nagyképű budai bikaborj, meg a Gyurcsány és a Márki-Zay Péter. Tizenegy dühös ember. MZP visszatérésével és Jakab Péter pártalapításával ugyanis már nyolc baloldali párt és tizenegy elnök áll rendíthetetlenül, önmagát túlértékelve az egykori szivárványkoalíció romjain. Nagy kompánia, egy egész focicsapatra való. És bármennyire is utálják most egymást, egyszer úgyis le kell ülniük ehhez az asztalhoz, mert ennyi és ennyiféle baloldali pártra (hát még elnökre!) nincs szükség. Egyszerűen nem tudják és jól láthatóan nem is akarják eltartani őket az ellenzéki szavazók.
Történelmi fragmentáltság – a politológia nyelvén; élősködő siserahad – a választópolgárok szemében. Tizenegy még gombócból is sok, nemhogy baloldali pártelnökből... Az igazi probléma azonban az, hogy szorgalmasan dolgozni senki sem akar, itt mindenki tényleg egyből elnök akar lenni.
Kivan a focicsapat és még tartalék is akad
Mert kell egy csapat – mondta volt bölcsen Minarik Ede. Ám nagyon nem mindegy, hogy kik alkotják azt.
Betűrendben felsorolva: Gelencsér Ferenc, Gyöngyösi Márton, Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Kanász-Nagy Máté, Kunhalmi Ágnes, Márki-Zay Péter, Schmuck Erzsébet, Szabó Rebeka, Tordai Bence, Tóth Bertalan. Ennyi elnök van a baloldalon. Egy egész focicsapat, a Kétfarkú Kutyapárt meg a minőségi tartalék.
Eddig hat párt vett részt az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokon, ám miután a főnixmadárként hamvaiból újjászületett Márki-Zay Péter és a sértett Jakab Péter is pártalapításra adta a fejét, máris nyolcan lettek. És jobban utálják egymást, mint a Fideszt. Nyolc párt és tizenegy elnök. A rendszerváltoztatás óta nem volt ennyire töredezett a baloldal, és hol van még a vége? A látóhatáron valami Libertárius Párt alakul, határtalanul morzsolódik a Jobbik, Gödény is megjelenhet még, nem is beszélve Hadházy Ákosról, aki több, mint egy mezei elnök, ő egy intézmény. (Nyilatkozta is, hogy bármelyik párttal hajlandó együttműködni, amelyik tisztességes... azaz őrá egyszemélyben lehet majd számítani, mikor együttműködési megállapodás köttetik a pártok között!) Szóval nincs még vége, lesznek még cserék bőven.
Le kell ülni egy asztalhoz!
Ennyi és ennyiféle pártot (hát még ennyi pártelnököt) nem fog eltartani az ellenzéki szavazótábor – ez ténykérdés. Ahogy az is, hogy az LMP és a Párbeszéd nem létezik, utóbbi sosem volt. Mostanra pedig az MSZP-nek és a Jobbiknak is sikerült ledolgoznia magát arra a szintre, hogy egyedül, önállóan esélyük se legyen megugrani a parlamenti küszöböt. Csupán kettő komolyan vehető párt maradt, de egyedül ők sem mennek semmire. Ráadásul az egyiknek ott van Gyurcsány, akit egy évtizede sem kiköpni, sem pedig lenyelni nem tud a baloldal, a másik pedig hiába szabadult meg a saját fájó púpjától, Fekete-Győr Andrástól, mégsem tudnak olyan karizmatikus vezetőket felmutatni, akik új impulzust adnának a megrekedt mozgalomnak.
Fekete-Győr András rendkívül gyenge képességű politikus volt, de legalább szórakoztató. Gelencsér Ferenc nevét pedig három hónap alatt sem tudtuk megtanulni, olyan, mint az újgenerációs dezodor: nem hagy nyomot. Summa summarum, 2024-ben muszáj lesz valamilyen együttműködési formát kialakítaniuk, ha labdába akarnak rúgni a helyhatósági választásokon, vagy képviselőt akarnak küldeni az európai parlamentbe. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy Márki-Zaynak és Jakab Péternek is lesz akkorra egy-egy pártja. Nyolc pártnak, tizenegy elnöknek kell tehát majd megállapodnia abban, hogy mi legyen az együttműködés formája, ami – valljuk meg őszintén – nem lesz sétagalopp.
Sem Márki-Zay, sem Jakab nem fog ellenzéket váltani
Évek óta téma, hogy ellenzékváltásra lenne szükség. Legalábbis a balliberális (független-objektív) sajtó és a balliberális (szakértő) értelmiség szerint. De leginkább az ellenzéki szavazók vélekednek így, és hát mégiscsak ők a legfontosabbak. Márki-Zay Péternek volt lehetősége, hogy leváltsa a többszörösen legyőzött baloldali politikusi garnitúrát. Nem tette meg, inkább megfogta a legyőzöttek kezét és beleállt az összefogásba. Most persze arról beszél, sőt, indián becsszóra ígéri, hogy ha létrejön a saját pártja, akkor leváltja az igazi törzsfőnökét, eltünteti Gyurcsány Ferencet a baloldal éléről. De erre már nem lesz esélye, ugyanis nincs hitele, és ma már nagyobb tehertétel, mint amilyen Gyurcsány Ferenc valaha volt.
Ha igaz az az állítás, hogy Gyurcsány Ferenccel nem lehet választást nyerni, akkor ugyanez hatványozottan igaz a kampány során önmagából bolondot csináló Márki-Zay Péterre. Jakab Péter dettó! Sem anyagi erőforrása, sem hitele nincs. Politikai tőkéje zéró. Egyetlen választást sem nyert meg élete során, legyen az önkormányzati vagy éppen parlamenti, de az előválasztásnak nevezett kampányakció során is cudar módon leégett. Hiába akarja a saját nevét márkaként felhasználva építkezni, nem fog egyről a kettőre jutni, hisz nincs valódi, kritikus tömeg mögötte. Lehet sok követője a közösségi oldalakon, de ha a sajátjai sem adják rá a voksukat, akkor halott ügy a pártalapítási szándék.
Nagy az egó, kevés a munka
A valódi probléma a kontraszelekción túl az, hogy a borzalmasan gyenge képességű politikusok többet képzelnek magukról, mint amennyit érnek. Túlértékelik magukat. Mindannyian elnökök akarnak lenni.
Nincs senki, aki alázatot mutatna, nincs, aki szorgalmasan tanulna, fáradhatatlanul építkezne, itt tényleg mindenki azonnal elnök akar lenni. Nagy egóval pedig nehéz lesz egyezkedni. De az is lehet, hogy végül majd csak egy frakció marad. Tizenegy taggal. Tizenegy elnökkel. Na és persze a tartalékokkal a kispadon. Így senki sem sértődik meg és mindenkinek megmarad a széke. Mi pedig tovább szórakozunk.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
