Pesti Srácok

Tizenöt megye kormányzóját menesztette az új ukrán elnök

Tizenöt megye kormányzóját menesztette az új ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden tizenöt megye kormányzóját menesztette hivatalából, közöttük Kárpátaljáét – közölte Ruszlan Rjabosapka, az elnöki hivatal helyettes vezetője keddi kijevi sajtótájékoztatóján. A tisztségviselő megjegyezte, hogy ez csak az első kör, amelyről elkészült az előterjesztés. Előző nap Julija Mendel elnöki szóvivő közölte, hogy Zelenszkij minden kormányzót meneszteni szándékozik. Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal vezetője egyébként maga nyújtotta be a lemondását, mint ahogy több, most menesztett kormányzó is.

A dokumentumban Kárpátalján kívül Csernyihiv, Hmelnickij, Herszon, Ternopil, Szumi, Poltava, Odessza, Mikolajiv, Lviv, Kirovohrad, Kijev, Ivano-Frankivszk, Zaporizzsja és Voliny megye kormányzójának menesztése szerepel. A 2017 novemberében elfogadott törvény értelmében a megyék kormányzóit az államfő nevezi ki a kormány javaslata alapján. A menesztett kormányzók feladatait ideiglenesen helyetteseik látják el. Rjabosapka elmondta még, hogy Zelenszkij aláírta azt az előterjesztést is, amelyben kezdeményezi a parlamentnél Jurij Lucenko főügyész menesztését. Lucenko korábban egy sajtónyilatkozatában kijelentette: nem látja sem jogi, sem erkölcsi okát annak, hogy lemondjon posztjáról. Rjabosapka szavai szerint viszont van egy olyan jogi álláspont, miszerint a főügyésznek jogi végzettséggel és tapasztalattal kell rendelkeznie, Lucenkónak pedig egyik sincs. Szerinte ezen az sem változtat, hogy a kedvéért annak idején a parlamenti képviselők megváltoztatták a törvényt, és kivették belőle azt a részt, amely ezt a követelményt a főügyészi hivatal betöltéséhez előírta.

Rjabosapka tájékoztatott arról is, hogy Zelenszkij ismételten a parlament elé terjesztette Pavlo Klimkin külügyminiszter menesztését, és a helyére javasolta Vadim Prisztajko, Ukrajna jelenlegi, a NATO-hoz akkreditált nagykövetének a kinevezését. Klimkin menesztését a parlament június 6-i ülésén nem támogatta, ahogyan Sztepan Poltorak védelmi miniszter és Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnökének leváltását sem. Az érintettek mindegyike benyújtotta már a lemondását, és ezekre a tisztségekre az alkotmány szerint az államfőnek van joga előterjesztenie a maga jelöltjét. Zelenszkij kedden Vladiszlav Buharjevet nevezte ki a külső hírszerző szolgálat vezetőjének – közölte Rjabosapka. Buharjev az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint 2014-ben az SZBU vezetőjének első helyettese volt, 2014 októberétől pedig parlamenti képviselő, a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza párt frakciójának a tagja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?