Hol másutt is lenne nagyobb szükség a gendertanfolyamokra, mint az óvapedagógia szakon. Az ELTE vezetése legalábbis úgy gondolta, hogy a jövő óvónői és óvóbácsijai semmiképpen nem tudják majd kellően gondozni a rájuk bízott gyerekeket, ha előtte nem részesülnek az LMBTQ-lobbi agymosásában. A kurzust ráadásul olyan forrásból finanszírozzák, melyből a gyermekek védelmét kellene előmozdítaniuk. A Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO petíciót indított, amelyben azt kérik az egyetemtől, hogy szüntesse be a képzést, a kezdeményezéshez jelenleg több mint harmincezren csatlakoznak.
Közel harmincezer aláíró támogatta eddig a Védett Társadalom Alapítvány által kezdeményezett, a genderérzékenyítés leállítását követelő petíciót. Az értékvédő hálózat az aláírásgyűjtéssel is szót emel az Eötvös Loránd Tudományegyetemen zajló – ahogy fogalmaznak – genderkurzus ellen, amelyen az alapítvány megítélése szerint a pedagógusokat akarják befolyásolni az lmbtq-lobbi érdekeinek megfelelően. A kezdeményezés előzménye az a cikksorozat, amely az alapítvány híroldalán, a VDTA Blogon jelent meg. Szerzői, Szekeres Éva és Katalin kilenc íráson keresztül tárják fel a kurzus minden visszásságát és azt a folyamatot, ahogy a hagyományos ember- és családképet az ELTE oktatói lebontják. A testvérpár közvetlen tapasztalatokból dolgozott, előzőleg ugyanis maguk is részt vettek az ominózus képzésen – írja a Mandiner.
A Védett Társadalom Alapítvány most arra hívja fel a figyelmet, hogy a kurzus célja a gyermekvédelmi törvény megkerülése, azaz, ha a lobbi nem érzékenyítheti közvetlenül a gyerekeket, átformálja a velük kapcsolatba kerülő pedagógusok gondolkodását – mindezt ráadásul adófizetői pénzből. A Tanító- és Óvóképző Kar által indított „Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig” című online tanfolyam – amelyet mostanáig két turnus végzett el – részeként például szó esik arról, hogy a gyerekeket hagyni kell szabadon kísérletezni a különböző nemi megjelenésmódokkal, miközben a genderideológia fogalomkészletét teszi általánossá a kurzust végzők szóhasználatában. A tanfolyam a radikális genderideológián alapul, a tananyag szerint például „a nemi identitás nem értelmezhető olyan rögzített és átjárhatatlan kategóriákkal”, mint a férfi és nő. Ennek megfelelően kitartóan agitálnak a nemi sztereotípiák felszámolására is, akár már kisgyermekek esetében. A kurzuson szó esik arról is, kilenc éves(!) korban már ösztönözni kell a gyerekeket arra, hogy önkielégítést végezzenek és fedezzék fel a szexuális örömöt.
Az alapítvány kurátora, Földi-Kovács Andrea vallja, hogy a genderideológia komoly fenyegetést jelent a gyerekekre nézve, éppen ezért fontosnak tartja, hogy ahol hazánkban még nem jelent meg ez a káros eszmeiség, ott a jövőben se engedjük terjedni, ahol pedig felbukkan, ott szálljunk szembe vele, ahogy csak tudunk. A televíziós újságíró szerint a lobbi nyomulása tény, nem pedig álprobléma, esetleg riogatás. Azt hangsúlyozza, az ELTE TÓK által indított képzés „a genderideológia alapvetéseire oktatja a pedagógusokat és a szülőket”, ezért eljött az idő a közös cselekvésre.
Nem tudjuk elfogadni, hogy kifejezetten a lobbi érdekeit szolgáló kurzussal formálják át a magyar pedagógusok gondolkodását, azokét az emberekét, akik utána gyermekeinkkel foglalkoznak
– ezt már Schittl Eszter, a CitizenGO magyarországi kampányigazgatója mondta a Mandinernek. A keresztény értékvédő rámutat, a pedagógustársadalom átformálásával megindulhat a teljes magyar társadalom átformálásának kísérlete, holott egyértelmű, hogy a túlnyomó többség nemet mond a genderlobbi tevékenységére és célkitűzésére. A petíciót azért is tartja fontosnak, mert azáltal újra lehetőségünk van e véleményünk artikulálására. A CitizenGO kampányigazgatója rámutatott arra is, hogy a genderideológiát közvetítő kurzus olyan projektből valósul meg, amelyre az ELTE közel negyedmilliárd forintot kapott az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI) a Nemzeti kiválósági program keretében. Az egyetem A biztonságérzet összetevőinek megismerése; intervenciós eszköz- és programfejlesztés a társadalmi biztonság különböző szegmenseiben működő intézmények és aktorok számára című projektjének Kora gyermekkori szexuális abúzus megelőzése című alprojektje volt az, amelyben elrejtették a genderpropaganda tanainak népszerűsítését, azaz a tanfolyam éppen azokból az adóforintokból valósul meg, melyeket az intézmény a gyermekek védelmének előmozdítására kapott.
Problémásnak tartjuk, hogy az NKFI Alap támogatásával az Alaptörvénnyel és a gyermekek védelmével szembemenő, tudománytalan és a genderideológia által motivált, téves és a gyermekekre nézve káros információkat közvetítő kurzus valósulhatott meg
– fogalmazott a lapnak Schittl Eszter. A kurzus pikantériája, hogy azt az az F. Lassú Zsuzsa vezeti, aki a Magyar Pszichológiai Társaság LMBT-szekciójának vezetője, bár ilyen irányú kutatásai nincsenek. A családvédő szervezetek kezdeményezését a liberális sajtó elhallgatta, a petíció bejelentésétől a cikk megjelenéséig a liberális lapok felületein nem jelent meg arról szóló cikk. Hallgatásba azonban nem csak ők burkolóznak: egyelőre nem hajlandó reagálni a kurzust képzési kínálatába felvevő intézmény sem.
Az ügyben a lap megkereste a képzésnek otthont adó kart is. Többek között azt kérdezték Márkus Évától, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar dékánjától, hogy miért tartották fontosnak ilyen képzés indítását a kar berkein belül, valamint azt is megkérdezték, a jövőben is folytatódik-e a botrányos hírű kurzus. Kérdéseikre közel két hét elteltével sem érkezett semmilyen válasz, a dékáni hivatal nem méltatta válaszra a szerkesztőséget. Hasonlóan jártak a kezdeményezők is, akik személyes találkozó lehetőségét kérték Márkus Évától. A dékán közvetlen munkatársai arra kérték a Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO Magyarország vezetőit, hogy kérésüket elektronikus formában küldjék el a dékáni hivatal számára, arra hivatkozva, hogy Márkus Éva sem telefonon, sem személyesen nem elérhető, majd az ő levelüket ugyanúgy megválaszolatlanul hagyták, mint a Mandinerét. Az ELTE TÓK állami fenntartású egyetem karaként az adófizetők pénzéből működik.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
accept
2022-06-19 at 19:47
Soros spermanyelő genderbuzik !
?far és szart tùró fúrò drogos moslèk sőpredék!
?Végbél aktivista fu*ktivistàk !
Az emberisèg “gén” seletje !
?Soros gyurka kiveri a libernyàk agyhalott meg mélytorokkal ès bőnyàllal lenyeli!
?Àldozati bàrànybőrbe bùjt àlcàzott felforgató terrorista horda ! Agressziv kriminális “drogos” retek!
accept
2022-06-19 at 19:45
Soros spermanyelő genderbuzik !
?far és szart tùró fúrò drogos moslèk sőpredék!
?Végbél aktivista fucktivistàk !
Az emberisèg “gén” seletje !
?Soros gyurka kiveri a libernyàk agyhalott meg mélytorokkal ès bőnyàllal lenyeli!
?Àldozati bàrànybőrbe bùjt àlcàzott felforgató terrorista horda ! Agressziv kriminális “drogos” retek!
saghy rozalia
2022-06-19 at 19:14
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Nemzeti kiválósági program keretében támogatta a projektet!!!!!!!!!!!!!!!!! olvasom a cikkben.
Kit is kéne s.gbe rúgni?
saghy rozalia
2022-06-19 at 19:11
Tiltakozunk, aláírunk! Kényelmes.
saghy rozalia
2022-06-19 at 19:01
Akkor mozdulnak felelős körök ha a Bayerék is beszélnek róla. Különben semmi.
Greg
2022-06-19 at 18:13
Mutant pig 17:45
gender = a globális elmebaj egyik, a szexualitásban megnyilvánuló tünete
Greg
2022-06-19 at 18:09
Vannak területek, témák, amikkel kapcsolatban /állítólag/ zéró tolerancia van érvényben. Ha például a zsidózás, a cigányozás, az ittas vezetés is ilyen kategória, ugyan milyen logika mentén értelmezhető az a törvénykezés, amelyik ezeket a tényállásokat nagyobb bűnnek tartja, mint a jövő generációk tönkretételét?
Nincs nagyobb bűn az “érzékenyítésnél”, vagyis annál, ami az oktatási intézményekben folyik az óvodáktól kezdve egészen az egyetemekig, gyerekeket és az őket nevelni hivatottakat is beleértve. De ugyanez folyik az igazságszolgáltatás területén is, ahol azokat a bírákat “érzékenyítik”, akik a tanulmányaik során ebből még kimaradtak.
Mi történik ebben az országban? Mit csinál a Kormányunk? Tényleg ennyire hülyének tartják az embereket, akik megválasztották és negyedszerre is újraválasztották a Fidesz-Kdnp vezetést? Mit kellene tennie még a népnek, hogy végre történjen valami és a vezető hatalom kifüstölje ezt az egyre csak terjedő gender mételyt a Hazánkból?
mutant pig
2022-06-19 at 17:45
Na de először is mi a faxom az a szó, hogy “gender”?
vélemény
2022-06-19 at 16:54
…önállósága…
kbandi1
2022-06-19 at 16:53
Milyen orbitális liberális hazugság érzékenyítésnek nevezni a gondolkodási erőszakot. Emellet erkölcsi merénylet is, menjenek a melegbárba, aztán deklarálhatják a haladó tudatukat, deformált szigorlatot is tehetnek belőle. A normálissal szembe szegülő gondolkodás kimeríti az erőszak fogalmát.
Mégegyszer: érzékenyítés = gondolati erőszak.
vélemény
2022-06-19 at 16:52
A magyar oktatási rendszerben tapasztalható egyes és más dzsungeli állapotok felszámolására nem tolakodnak az illetékesek, illetve ki sincs egyértelműen hírdetve, hogy erre drasztikus programot – szigorú és azonnali felelősségre vonással -léptettek volna életbe.
A már meglévő törvényeket sem tartják be: tapasztalatok szerint az alsóbb nevelő műhelyek körül ott ólálkodnak a megrontó szervezetek. Esetleg mégis beengedik őket a fiatalságot romboló “nevelők”?
Az egyetemek önállóságának vadhajtásainak felszámolása ugyanolyan sürgős rendezést igényelnek, mint az un.
“független igazságszolgáltatás” hosszú ideje tapasztalható anomáliáinak a rendezése.
Az “átlag állampolgár” garantáltal elveszíti az állását, ha az említett területeken tapasztalt munkavégzési gyakorlat szerint “teljesít”.
A belépéskor is dühöngő kultúrális diktatúra fenntartásának a kötelezettsége nem szerepel az uniós egyezményben,
avagy mégis?
Greggson
2022-06-19 at 16:42
Ki kell terjeszteni a törvényt a tanító- és óvónők képzésére is.
Hú, ha ezt megtesszük, micsoda eu-botrány tör ki! Pedig nem látok más megoldást, lehet, hogy a szálak mozgatói erre játszanak, vagyis készakarva provokálnak.
De nekünk már úgyis mindegy, ott állunk a falnál, nincs tovább hová hátrálni.
PG
2022-06-19 at 16:39
Az ELTE vezetőinek a tengernyi eszével csak ilyen aljasságra telik? Az ilyen vezetőket ki kell rúgni és az LMBTQ-XYZ, valamint a gender tanokat betiltani!
Sas
2022-06-19 at 16:23
Marx után Gender-Marx.”Szocializmus”után Soros-világ. Hangyafa..nyi ész.Ennyi belpest.
Sas
2022-06-19 at 16:20
HÜLYE pesti banda-MARX UTÁN most az az identitásuk , hogy melegek, transzok, meg USA PALAGÁZ, MEG HIBBANT GERI.ÉS LILA MOMO.DE ELIT-TUDATUK VAN-ÚGY mondták nekik -gyerekkorban-hogy attól , hogy a szüleid zakkantak, te még ELITGYEREK VAGY.És így készűlt pl. Fekete-Győr. Meg Hajnal.
Greg
2022-06-19 at 16:09
Ghandi 13:39
100/100
angelblind652
2022-06-19 at 16:05
Sajnos nem most kezdték az érzékenyítést. Szegeden a Tabán isjolában már létezik és “dolgozik” is egy ilyen tancinéni.
Greg
2022-06-19 at 16:03
Akkor ott és abban a pillanatban lett véglegesen elbxxxva minden, amikor az ősidők óta mindigis betegségként definiált szexuális aberrációkat a buzeránsoknak sikerült kivetetni a betegségek köréből. Az elenyésző hányadú érintett beférkőzött az orvosi és társadalomtudományos körökbe és kizárólagosan önös érdektől vezérelve addig-addig mesterkedtek, amíg sikerült ezt az emberi civilizációt gyökereiben veszélyeztető eltorzulást a tudományos megítélésben a normalitás, a “sokszínűség” egyik megnyilvánulásaként beállítani. Valójában a normalitás mindig is irtózott ezektől az aberrációktól és ha a társadalmak humánus szempontok miatt meg is tűrték a közösségekben az ilyen embereket, azt ugyanúgy tették, mint ahogy más, a közösséget nem veszélyeztető betegségekkel élőkhöz is viszonyultak. Ez egészen addig működött, amíg a dolgot akként kezelték, ami a lényege, vagyis betegségként.
De az aberráltak fellázadtak és nem voltak már hajlandóak ugyanúgy élni a társadalomban, ahogy az összes többi sok-sok százmillió, valamilyen betegséggel, fogyatékossággal élő embertársunk él. Mivel az aberráltak betegsége mentális jellegű és ennek egyik eleme a magamutogatás, az elfogadtatási kényszer, a büszkeség hangoztatása, az összes ezirányú erőfeszítésük jól szervezetten ebbe az irányba koncentrálódott. Ennek eredménye az a közútálat, amit evvel sikerült kivívniuk maguk ellen. Az egész nagy össztársadalmi elfogadás és tolerancia meg egyebek egyetlen kurva nagy humbug, minden hetero ember torkig van velük, a “harcukkal”, a Pridejukkal, de főként a gyerekeinket érzékenyíteni akaró beteges programjaikkal együtt! De ebben az egész rohadt nagy liberális demokráciában persze már odáig jutott a “szabadság” véleménydiktatúrája, hogy már nem lehet igazán szót emelni a törvényeket is kijátszó gusztustalan lobbijuk működése ellen, mert ha itthon még egyelőre nem is, de Nyugaton már akár börtönbe is lehet jutni, ha valaki megpróbálja.
Szépen állunk, mondhatom. Így működik az, amikor nem működik a társadalom önvédelmi reflexe, mert agyament baromságokkal meg lehet etetni az emberek tömegeit. Márpedig amelyik társadalom már nem képes az őrülettel érdemben szembeszállni, sőt, saját maga képezi ki az őrület terjesztőit, azt a társadalmat az őrület menthetetlenül maga alá gyűri.
Nahát
2022-06-19 at 16:00
Az ELTE nevéhez kizárólag botrányos ügyek kötődnek: éveken keresztül ismétlődő orgiaszerű gólyatáborok a vezetők hallgatólagos jóváhagyásával, gólyatábori majdnem gyilkossággal végződő erőszakolás, a jogi karra balos csemeték összeválogatása, szélsőliberális külső oktatók rendszeres foglalkoztatása, kommunista oktatói gárda összeválogatása, a hatályos törvényekbe ütköző gendertanfolyam. A kormány mikor hajlandó végre rendet tenni az ELTÉ-n? Nagyon megérett a helyzet egy vezetőségcserére, felháborító, hogy a Fidesz mindezt tűri, és engedi!!!!!!!!!
Nick Rivers
2022-06-19 at 15:50
Ez megtörténik Magyarországon?
hivő
2022-06-19 at 15:46
Az ELTE lenne a legjobb
egyetemünk?A butitás
nagyon régen megy
mindenütt az oktatásban.
Aki lelkiismeretes, az
nemigen marad meg a tanári
pályán mert a hálozat
rálepedett az oktatásra.
Aki olvasott Roger Scrutonrol,
tudja hogy az elismert
konzervativ iro,filozofus
milyen támadásoknak volt kitéve
az akadémikus körök által.
Krisz
2022-06-19 at 15:38
Az SZFE-n is “elég érdekes dolgok”, aberrált tevékenységek folytak. Igaz, ott nem gyerekek, hanem magyar fiatalok kapcsán.
Ha azon a területen rendet lehetett csinálni, akkor az ELTÉ-n miért nem lehet? Egyáltalában szuverén ország még a hazám vagy folyton azt kell lesni, hogy vajon mit szólna ehhez meg ahhoz a “haladó (értsd: haldokló) nyugat”?
Orientál
2022-06-19 at 15:09
ELTE vezetése és ezen a szakon tanítók pedofílok ,tehát akik gyermekek nemi molesztálásukat nemi megerőszakolásuk előkészítését csinálják ezekkel a genderi oktatásukkal azok bűncselekményt készítenek elő és azok is akik ezeket lehetővé tették.
Sojal
2022-06-19 at 14:52
Ki is nevezi ki az illetékes rektort?
Azonnal kirugni, ha már diktatúra van magyarországon!
Fogadni mernék, hogy elmegy a kedvük az un. érzékenyítéstől.
Ghandi
2022-06-19 at 13:39
Nem értenek a szóból! Tudják, mi a törvény és hogy mit vár el a társadalom. Ők ennek ellenére fejükbe vették, hogy a népesség primitív, és ők a lámpáshordozók, akik majd világosságot teremtenek a társadalomban. Végre tudatosítani kellene bennük, hogy nem kérünk az önjelölt, patkány messiásokból. Ha nem hajlandók együttműködni a társadalommal, ki kell őket tenni! Az ELTE állami finanszírozású intézmény. Tessék kirúgni a dékánt, és az egyetem tantestületéből mindazokat, akikkel együtt megcsinálták a szutyokszakot.
Képzeljük el, hogy mondjuk Varga Mihály miniszter kampányba fogna és követelné, hogy rehabilitálják Hitlert, listázzák és szedjék össze a zsidókat. Senki nem mondhatná, hogy neki, mint magánembernek igenis lehet véleménye, hanem kivágnák a kormányból. Egy beszűkült agyú, aberrált dékánt akkor miért nem lehet kirúgni a pcsába?! Károkozó, undorító fekáliák! Nehogy már udvariaskodjunk, meg kedveskedjünk azoknak, akik ártani akarnak a társadalomnak, jogunk van az önvédelemhez.
KIRÚGNI A DÉKÁNT, VISSZAVONNI A DIPLOMÁJÁT, ÉS ELTILTANI MINDEN OLYAN TEVÉKENYSÉGTŐL, AMI BEFOLYÁSSAL VAN A TÁRSADALOMRA!!!
Ne jogot szolgáltassatok már, bszmeg, hanem igazságot! A jog alapvetően azt a célt szolgálja, hogy az igazságot és az igazságosságot támogassa érthetően, világos, kiszámítható szabályokkal. Nehogy már a jogra hivatkozva lehessen rombolni a társadalmat, bszmeg. Ezek direktben és tudatosan a társadalmat pusztítják, mégis ők a közmegbecsülésnek örvendő, nyitott elméjű, nagyszerű pedagógusok?!
Börtönbe a melba kockát lenyúló 12 éves kölykökkel, a Soros Györgyökre meg bízzuk rá a nukleáris indítókulcsot, hiszen erkölcsileg ők vannak a csúcson!
Krisz
2022-06-19 at 13:20
Pintér biztos nem fog intézkedni ebben az ügyben. Majd ha lesz egy nemzeti érzelmű belügyminiszterünk, akkor talán elindulhat valami…
khm
2022-06-19 at 12:52
Az ezen a “képzésen” részt vevő óvónők,részesüljenek egy normalitásképzésen is,addig nuku nekik diploma.
Lacus
2022-06-19 at 12:22
Kiba..ni őket az országból de azonnal, hazai híveik ellen veszélyeztetés címen eljárást és kőkemény büntetést, munkakörből való örökös eltiltást az alaptörvény (az anya nő az apa férfi, valamint védi a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát) semmibevétele miatt.
Miki
2022-06-19 at 12:21
Javaslat ELTE ének: Taníthatnának azt és hogy “Lapos a föld”, Csillagog az a lyukok az égen …
K
2022-06-19 at 12:15
Minimum azonnal meg kell szüntetni Márkus Éva munkaviszonyát az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar intézményében.
Hogyan van az hogy az oktatásirányítás nem tud ezekről a problémákról????
Sajnos a fenti cikk is bizonyítja hogy csak a szavak szintjén zajlik a társadalom és a gyerekek védelme a tudománytalan gender és LMBTQ propagandától.
A náci liberális téveszmés ideológia szerint a FÖLD lakossága túlnépesedett, és ennek megakadályozása miatt van szerintük szükség az LMBTQ-ra.
canaris viceadmiral
2022-06-19 at 12:11
Hihetetlen, hogy a XXI. század elején, a nyolcvan évvel ezelőtti vészkorszak súlyos emberi bűnei – mengelei agytorzulások – demokratikusnak mondott államokban megismétlődhetnek! Eddig azt hittük, hogy elég a népszavazás annak bizonyítására, hogy nem kérünk a népirtásból, az embereken végzett kísérletezésekből (amiért létezik albert schweitzeri orvosi eskű!), egészséges szervezetek mentális megnyo-morításából. A nemzetközileg legjobban elismert oktatási intézményünkben ilyen törvénytelenség létezhet? Hol a kancellár, az agytorzulásoktól mentes dékáni szervezet stb. Quo vadis domine?
Patriota
2022-06-19 at 12:05
A rektort és a sleppjét azonnal leváltani ! Mégis hogy képzeték ezt ?????
lyukas zokni
2022-06-19 at 11:50
azt a két turnust, aki elvégezte az online képzést, ki kéne tenni az egyetemről, oktatásukat végleg beszüntetni, és gyermekekkel kapcsolatos foglalkozástól örökre eltiltani.
w
2022-06-19 at 11:32
@Puncius Pinatus2022-06-19 at 11:24
A szeretet és a szív a lényeg, ezért szívlapáttal kell kezelni őket.
Puncius Pinatus
2022-06-19 at 11:24
Nem tiltakozni kell, agyonverni mindegyiket akik ezt lehetővé teszik nyilván akár meggyőződésből, vagy jó pénzért.
Ha a magyar igazságszolgáltatás mocskai mellettük állnak, kiröhögve a normális többséget.
Majd őket is lehet verni, lapáttal.
xx
2022-06-19 at 11:22
@Naprózsa2022-06-19 at 11:11
Ott van még a korunk nagy problémája, a bírók és ügyészek “érzékenyítése, amely nyílt beavatkozás a két fontos független szervezet függetlenségébe. Törvényileg kell az ilyen beavatkozásokat is tiltani, a Szaros Gyurka tanai szerinti “érzékenyítőket” pedig minimum 30 év letöltendő börtönre ítélni, amely “jó magaviselet” és megbánás esetén se csökkenthető, mert ez a társadalomra a legveszélyesebb tevékenység.
DRoid
2022-06-19 at 11:22
Nem veszik észre a világban a szivárványos zászlót lebegtető perverz lúzerek, hogy a globalista királyok csak kihasználják őket. K..vára nem szeretik sem őket, sem a négereket, sem az ukránokat stb. csak használják őket. Ennyi. Bunkósbotnak használják a még gondolkodni tudó emberek ellen. A gondolkodni tudó emberek nem jók. Mármint a a globalisták szemében. El kell őket mihamarabb törölni és beállítani a sorba. Gondolkodni nem tudó, minden évben más ideológiával agymosott szerencsétleneket akarnak látni mindenütt. Mi ne hagyjuk !!!
xx
2022-06-19 at 11:17
Én mondtam, hogy hiányos a gyermekvédelmi törvény, mert a jövő oktatóinak (fiatalkorúakkal foglalkozó pedagógusoknak) a normalitást kellene tanulniuk a főiskolákon és az egyetemeken az úgynevezett GENDER érzékenyítés helyett! A gender hitvalló pedagógusokat pedig törvényileg kell eltiltani fiatalkorúakkal való bármilyen foglalkozástól!
Naprózsa
2022-06-19 at 11:11
Aki pedagógust érzékenyít, az egyben a gyerekeket is érzékenyíti. Márpedig egy népszavazással megerősített törvényünk van amelyik ezt tiltja. Vagyis mind a szervezők mind a hallgatók törvényt sértenek, mert ugye mi is a patkánykurzus címe: Születéstől…
Akkor tessék büntetni minden résztvevőt!
Hans Landa
2022-06-19 at 11:03
Ezek után az elte rektora a helyén van?Ezen ügyekben népszavazás volt,ismert eredménnyel.Ennek fényében az elte(direkt kis betű)eljárása nyílt felforgató tevékenység.A kormány jogász zsenijei szíveskedjenek a bő 2/3 birtokában törvényt hozni és azt BETARTATNI!! Az oktatási intézmények ugyanis tudtommal MÉG állami (ha van még ilyen?) felségvizek.
Valamint szívesen meghallgatnám a közgáz egyetem akkori rektorát-mikor a polihisztor jelenlegi bp-i főpolgi ott tanított-arról mégis kiknek és mit taníthatott???????
Nem csoda,hogy ezen “körök”a Fudan University ellen akartak “népszavazni”………..
Mikia36
2022-06-19 at 11:02
Egyetértek Veled!
Úgy látszik az ELTE egyes homokosának nem voölt elég az országos ÁLLJ az LMBTQ-nak.
Miért nem zavarják el az ilyen aljas, szemét provokátorokat?
PIROS lapot nekik!
Hogy lehet az ELTE állam az államban? Az egész bandát kirúgni, menjenek el követ bányászni!
Be kell tartani és tartatni a törvényeket!
Az APA férfi, az Anya nő, és a gyermekeinket hagyják békén!!!
Érzékenyíteni ezeket kellene egy hatalmas lóf….al!
Theo
2022-06-19 at 11:01
Perczel Éva,
De hol van ez az ember?
Fekete Péter meg államtitkár?
Ő aztán semmit sem tett ezek ellen, ugyanúgy mint a sportban a szőke Barbie.
Kiss Róbert
2022-06-19 at 10:58
Nagyon okos satannal állunk szemben,
ezért fontos lesz egy olyan oktatási kurzus is,amin azt kell levezetni,hogy
a genderkurzus érzékenyítése is abba az irányba mutat hogy világszinten valósulhasson meg az EGY!!!központból irányíthatóság(orbándiktátor)ezért kell minél több devianciát támogatót(akar jószándékút is)egy irányra követendő ként gondolónak átnevelni.Ha neadjisten ez sikerülne…
Füge
2022-06-19 at 10:57
Nem kellene ennyi huza-vona, felelősségre kell vonni aki(k) ezt engedélyezték, tartották, elvenni minden címüket, diplomájukat, engedélyüket, azután mehetnének a buzijaikhoz megélhetésért strihelni.
Meggondolná a többi degenerált, hogy a jövőben ilyet tartson.
Kivágni, mindet, mint a macskát sz-rni!
Patriot
2022-06-19 at 10:44
Közel 4 000 000 ember aláírta,hogy nem kér ebből a szarból. Az nem elég petíció? Bele kell verni az orrát a dékánnak, hátha felfogja! Az ELTE-n mindenki azt csinál ami tetszik neki? A mi pénzünkből! Fleck anarchistával mi van?
undorító és szégyenteljes a libsi ELTE
2022-06-19 at 10:41
Szégyenteljes az ELTE a gendertanfolyam provokációja, főként törvényellenes az óvodapedagógia szak bekeverése ebbe a beteges kurzusba.
A tisztességes jövő óvónői messze nem tartanak igényt a fajtalankodó LMBTQ-lobbi agymosására, így le kell tiltani a hazai egyetem vezetését, hogy az ordas eszmék terjesztésének helyet adjanak.
A természetellenes és így kóros buzeránsok az egészséges társadalomra veszélyes aljas férgek, minden hazai nemzetszerető polgárnak kiemelt feladata és kötelessége távol-tartani a ezeket a kifordult agyú trógereket a gyermekektől, fiataloktól és az egyéb megcélzott rétegektől.
Határozottan fellépni ellenük, ahol megjelennek undorító ábrázatukkal és beteges közeledésükkel, határozottan elzavarni ezeket az embernek nem számító tróger fehérjehalmazokat!
bl
2022-06-19 at 10:19
A LIBERALIZMUS az ellenkezést azzal gyűri le, hogy gyűlöletbeszédnek nyilvánít mindent ami ellenzi a gendert, BOSZORKÁNYÜLDÖZÉST FOLYTAT a céljainak eléréséhez. Hasonló módszerrel dolgozott anno a kommunizmus is a saját ideológiájának kizárólagossá tételében, mindenkit levadásznak aki ellenkezik a kritikus pontokra pedig beszivárognak. Most épp a beszivárgásra látjuk a példát. Az is sokat mondó, hogy nem válaszolnak az újságírói kérdésekre (része az ördögi módszernek).
Balu a medve
2022-06-19 at 10:16
Az LMBTQ úgy működik, mint a Dzsungel könyvében a kígyó: szépnek és kedvesnek mutatja magát, miközben szépen köréd tekeredik és megfojt. Gusztustalan, aljas állat.
https://www.youtube.com/watch?v=Ae2DbsJgbas
TalEle
2022-06-19 at 10:16
Az ELTE “állam az államban”? Nem az adófizetők pénzéből fenntartott intézmény? Ha valaki ilyen szinten szembe megy a többségi akarattal,valami sanda megfontolásból, akkor a rektortól kezdve azonnal ki kell rúgni az egész bagázst !
Perczel Éva
2022-06-19 at 10:10
Egy ember is elég, aki betartatja a törvényt. Börtönbe küldi a kiskorúakat veszélyeztetőket, valamint örökre eltiltja szakmájától, no meg a gyerekektől!