Pesti Srácok

Több áldozata is lehet a pedofíliával gyanúsított gyulai jobbikosnak

Több áldozata is lehet a pedofíliával gyanúsított gyulai jobbikosnak

Több áldozata is lehet H. Lászlónak, a pedofil bűncselekmények miatt letartóztatott gyulai jobbikos képviselőjelöltnek. A férfi az elmúlt évtizedekben több száz gyermekkel foglalkozott és panasz is volt rá – tudta meg a PestiSrácok.hu. Kedden írtuk meg, hogy a napokban őrizetbe vettek egy gyulai férfit, akinek a bíróság a letartóztatását is elrendelte. H. Lászlót gyermekpornográf felvételek készítésével és birtoklásával gyanúsítják. Cikkünk után több ismerősével, korábbi tanítványával is beszéltünk, akik "Laci bácsit" erőszakos emberként írták le. Arról is beszéltek: több pletyka is terjedt az edzőről a diákok körében arról, hogy "fogdossa" a tanítványait. Volt, aki azért hagyta abba a karatét, mert félt a durva férfitól.

Nem igaz, hogy annyira megdöbbentő lenne a hír, miszerint pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják Gyula ismert sportemberét, H. László karateedzőt, aki a Jobbik helyi önkormányzati képviselőjelöltje volt 2019-ben – mondták gyulai forrásaink. Szerdán, a férfi letartóztatásáról szóló cikkünket több gyulai csoportban is megosztották, amelyhez sorra szóltak hozzá a "Laci bácsit" közelről ismerők, volt tanítványok. Akik eddig hallgattak, akár évtizedeken át, most felbátorodni látszanak, és amiről korábban csak súgva, egymás közt beszéltek, azzal lassan elő mernek állni.

H. László húszas éveiben, munka mellett végezte el a Testnevelési Főiskolát, majd kezdett oktatói munkát, már edzői képesítéssel. 25 év alatt több klubban és iskolában is tanított gyermeket karatézni. Csak mostanában vonult vissza. Facebook-oldala szerint 2016-ban még tanított, és a fotósoknak egy kupával a kezében, háttérben a gyerekekkel pózolt.

Így nézett ki fiatal karate edzőként H. a 30-as éveiben... Fotó: Facebook
PestiSracok facebook image

Gyulai Facebook-csoportokban cikkünket kommentálva többen is azt írták, hogy meg sem lepi őket annyira a hír, ugyanis H. Lászlót ismerve mindig sejtették, hogy valami nem stimmel vele. Több volt tanítványával is beszéltünk, akik egyelőre nem akartak nyilatkozni, de azt elmondták, hogy kifejezetten féltek Laci bácsitól, akit durva, erőszakos embernek írtak le, aki nemcsak akkor és úgy fogta meg a rá bízott gyermekeket, ami egy karateedzésbe belefér.

Kedden azt is megírtuk: azzal, hogy H. ellen a nyomozás elindult, Szathmáry Niki meggyilkolásának aktáját is újranyitották. Mind a két ügyben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság indította az eljárást, amit áttettek a Nemzeti Nyomozó Iroda Életellenes és Célkörözési Főosztályára – ide tartoznak a döglött ügyek. A nyomozás állítólag egy érintett gyermek szüleinek jelzése alapján indult.

A 23 évvel ezelőtt meggyilkolt gyulai kislány ügyében azóta sem nyugszanak az indulatok. Nem véletlenül, hiszen hazánk talán egyetlen megoldatlan gyermekgyilkossági ügyéről beszélünk. A felderítetlen gyermekgyilkosság iránt az érdeklődés folyamatosan fennmaradt. Természetesen a család sem nyugodott bele, hogy a gyilkost nem találták meg. Idén februárban még egy, ilyen ügyekben gyakran felbukkanó, halottlátó médium is találkozott a családdal. Kis KatóEltűnt lelkek nyomában című sorozatában film is készült Szathmáry Niki ügyéről.

Vezető kép: H. László Facebook-oldala

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.