Pesti Srácok

Több millió forintot taxizgatott el Karácsony pártjának társelnöke

Több millió forintot taxizgatott el Karácsony pártjának társelnöke

Az önkormányzati vezetésből ugyan kitették, de azért egy jól fizető tanácsadói pozícióval megdobták Barabás Richárdot, aki így a fizetésen felüli juttatásokkal is élhet, így a "taxipénzzel" is. László Imre pedig semmi kivetnivalót nem lát ebben.

Több millió forintot taxizgatott el Karácsony Gergely pártjának társelnöke – tette szóvá Király Nóra, a XI. kerület testületi ülésén. A Fiatal Családosok Klubjának elnöke, aki egyben önkormányzati képviselő is, minderről a közösségi oldalán számolt be. Mint írja:

Ez több mint 1000 utat jelent, amelyek többsége magán út a képviselő állítása szerint. Volt olyan nap is, amikor 9 alkalommal rendelt taxit. Király Nóra felhívta a figyelmet arra, hogy „Pesterzsébeten hasonló ügy az ottani alpolgármester lemondásával járt a taxiszámlák visszafizetése mellett.” A XI. kerületben viszont nincs ennek következménye. Barabás Richárdot László Imre polgármester ugyan kitette az önkormányzati vezetésből, de egy jól jövedelmező főtanácsnoki pozícióval kiengesztelte a következő 5 évre” – idézte Király Nórát a Mandiner.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.