Pesti Srácok

Több mint félmilliárdos kárt okoztak a hétvégi viharok

Több mint félmilliárdos kárt okoztak a hétvégi viharok

Csaknem kétezer kárbejelentés érkezett augusztus első napjaiban az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-hez, a hétvégi viharkár elérheti a 650 millió forintot – közölte vasárnap a társaság.

A közleményben kiemelték, hogy a július utolsó három hetét végigkísérő viharok, kisebb-nagyobb jégverések 7 ezer kárbejelentést eredményeztek. A várható összes kár július 10. és augusztus 5. között elérheti a 730 millió forintot. A tomboló szél és felhőszakadás miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya vármegyékből érkezett a legtöbb bejelentés, míg a városok közül a legtöbb káresetet (862) Budapestről jelentették a biztosítónál.

Az Alfa Biztosító szakértői még legalább 5700 további esetre számítanak az augusztus eleji viharok nyomán. Becslésük szerint a teljes kárérték elérheti a 650 millió forintot. A bejelentések 41 százalékánál a felhőszakadás okozott jelentős károkat. A társaság a közleményében kiemelte, hogy a hétvégén is teljes kapacitással, folyamatosan dolgoznak a kárbejelentések feldolgozásán, ügyfeleiket pedig arra kérik, lehetőség szerint dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, valamint a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat.

Forrás: MTI; Fotó: Időkép

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."