A BKV igazgatósága néhány nappal azután fogadott el nullaszázalékos béremelést tartalmazó üzleti tervet a 2021-es esztendőre, hogy a bérszövetségbe tömörült fővárosi cégek (a BKV és a BKK mellett a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a Budapest Közút Zrt.) március 19-én kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a bértárgyalások mielőbbi eredményes lezárásáért. A cégek vezetőivel a főváros is egyeztetett, ám utóbbi képviseletében Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes továbbra is elzárkózott a béremeléstől, forráshiányra hivatkozva. Reálértékben csökken a BKV dolgozóinak fizetése, amennyiben a Karácsony Gergely vezette főváros továbbra is elzárkózik a béremelés elől. A cég számos munkatársa már jelenleg is 80-100 ezer forinttal kevesebbet visz haza a túlóra-lehetőségek beszűkülése miatt. Egy hónapon belül többnapos munkabeszüntetés indulhat – derült ki a Magyar Nemzet cikkéből.
A baloldali vezetésű főváros nyilatkozatban rögzítette, nem támogatja a bérszövetségbe tömörült vállalatok, köztük a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) béremelését az idén.
Karácsony Gergely főpolgármesterék elsőként a munkavállalóktól és a nyugdíjasoktól vesznek el, ahogyan annak idején Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is tették
– jelentette ki a Magyar Nemzetnek Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
A baloldal semmi mást nem tesz több mint tíz éve, mint népszerűséget remélve, egyfolytában mindent megígér az embereknek, és mindent követel a kormánytól. Ha van realitása, ha nincs
–tette hozzá.
A főváros elzárkózott a béremeléstől
A lap felidézte, hogy a BKV igazgatósága néhány nappal azután fogadott el nullaszázalékos béremelést tartalmazó üzleti tervet a 2021-es esztendőre, hogy a bérszövetségbe tömörült fővárosi cégek (a BKV és a BKK mellett a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a Budapest Közút Zrt.) március 19-én kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a bértárgyalások mielőbbi eredményes lezárásáért. A cégek vezetőivel a főváros is egyeztetett, ám utóbbi képviseletében Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes továbbra is elzárkózott a béremeléstől, forráshiányra hivatkozva. A főváros mindössze különböző szándéknyilatkozatokat tett Karácsony Gergely helyettesének és Kordás Lászlónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökének közös közleménye szerint.
Bár a főváros vezetése minden olyan javaslatra nyitott, amelyekhez nem kell pénz, továbbra is elzárkóznak az ebben az évben megvalósítandó béremelés elől, ami pedig számunkra teljesen elfogadhatatlan
– értékelte korábban a tárgyalásokat a Magyar Nemzet érdeklődésére Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke. Úgy vélekedett, a hatszázalékos emelés a minimális követelésük, mivel a konkurenciát jelentő állami vállalatoknál – a MÁV-nál és a Volánbusznál – napirenden van a béremelés, ami komoly munkaerő-elszívó hatásként jelentkezhet a BKV-nál. Nagyjából 200-250 pozíció az elmúlt évek viszonylag jó béremeléseinek ellenére sincs betöltve, valamint, hogy csak ebben az esztendőben több száz munkavállaló megy nyugdíjba a közlekedési vállalattól.
Elfogadhatatlannak tartják Karácsonyék hozzáállását
Annak kapcsán, hogy Kiss Ambrus azt hangoztatta: nagyjából novemberre béremelések nélkül is 16 milliárd forintos mínuszba fordul a főváros költségvetése, Gulyás Attila rámutatott, hogy a bérszövetség összes cégénél végrehajtott hatszázalékos emelés mintegy nyolcmilliárd forintot tenne ki, ami szerinte nem lenne túl nagy ár a BKV üzemképességének biztosításáért. Bár a járvány felszálló ágában nem terveznek sztrájkot tartani, akár már egy hónap múlva is többnapos munkabeszüntetést helyezett kilátásba, ha a főváros nem változtat a jelenlegi álláspontján. Elfogadhatatlannak nevezte Karácsonyék hozzáállását Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke is. A Szakszervezetek.hu-nak a BKV munkavállalói azzal is érzékeltették a helyzet súlyosságát, hogy a pandémiás helyzet miatt ritkított járatok következtében a járművezetők elvesztették a túlórázási lehetőségük jelentős részét, ami miatt már jelenleg is 80-100 ezer forinttal kevesebbet visznek haza.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó:Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
sorry
2021-03-29 at 14:00
Helló BKV-vés Fiúk! Csak keményen, ne kíméljétek őket!
Gondoljatok a kiosztott karácsonyi jutalmaikra. Abból futotta volna Nektek is egy kis libazsírra.
Polgar
2021-03-29 at 13:02
Sztrájkot provokalnak, majd a kormanyra mutogatnanak! Aljas gazemberek! Jutalmat adtak maguknak!
lesi
2021-03-29 at 12:58
nem adok sok időt nem Budapest lesz Magyarország fővárosa
Vízöntő
2021-03-29 at 12:11
Nagy gazemberek!
Most a Kormány elvette a pénzt dumára építve ezt a munkavállakó tömeget akarják a Fidesz ellen fordítani.
Vajon ezek közül az emberek közül (és a szakszervezeti vezetőik közül) hányan szavaztak Karácsonyra és a sleppjére, vagy hányan maradtak otthon?
Ébredjenek!
Leopard
2021-03-29 at 11:56
Mondjak már el az ATV- ben hogy ez az undorīto hipokrita – un. ” jôember” – Karácsony- ez a nyáladzô hazudozô- ez a betegesen gyáva nyomorult karrierista- nem mer bemenni a Hīr Tv- be- mert ott nem kérdeznének a fogyatékos szintjéhez alkalmazkodva.Az ” újgurok meg a klīma- és az ” adj több pénz Orbán” – ennyi a produkciôja luxusfizetésért. Hogy vizsgálná meg elmeorvos a szavazôit- meg gyôgypedagógus.
Leopard
2021-03-29 at 11:48
AKI megnézi KG FB bejegyzéseit és nem érzékeli, hogy ez egy emberi roncs- az hülye. Döbbenetes hogy tīzezrek támogatják- és ùgy jut milliôs fizetėshez , hogy nem ért semmi olyanhoz, ami a beosztåsåval van összefüggésben.Viszont mult héten pl. ” megmentette “az ûjgurokat- a Klímát- és permanensen uszīt Orbán ellen. Az derül ki hogy lényegében mindenről Orbánnak kellene gondoskodnia pesten. Ennél betegebb lény , mint ez a KG még nem volt a politikában.
sirius44
2021-03-29 at 11:25
Lesz ez még rosszabb is.Kellett a jó főpolgármester-nem.Kell a sz@r főpolgármester és a büdös sleppje -igen.A bajnai csürhe nem
csak a tizenharmadik havi nyugdíjat de a 13.havi fizetést is elvette.Én mind a kettőben érintett vagyok és a nyugdíj alapot is megcsökkentették.Az egészségügytől plusz még 3 hónapot.Ez a visszalévő utolsó 10 évemben volt.Ráadásul a fletóék a nettó után állapították meg a járandóságomat.Ez 111 000 Forint most a 230 000 helyett.Ezt a bolsevik büdös csürhe is megtapasztalhatta,de nem voltak erősek a matematikában, így talán rá sem jöttek vagy pedig tapasztalatom szerint jóval magasabb nyugdíjjal vonultak vissza ,ezért nem ugatnak.Gondolom a nyugdíj folyósítónál is külön listán szerepeltek és ott is az elvtársak ültek.Most is ahol ezek a vezérek osztogatják a pénzeket maguknak és könnyen lehet ,hogy a dobtáras még ott lapul valahol náluk a sufniban.Azok akik ezekre szavaztak ,azoknak semmiféle kedvezményt nem szabadna adni.Meg köszönhetnék Vágó Pityukának az áldásos tevékenységét botveréssel.Amilyen a hozzáállás lehet itt még ingatlanadó és egyebek ,de csak a megtévedtek legnagyobb örömére és kilakoltatás és egyebek.
drazsé és a többi "jóelvtárs"
2021-03-29 at 11:00
A bolsevik Fővárosi Tanáccsá degradálódott Fővárosi Önkormányzat főpolgármestere (pontosan gyenge kvalitású VB titkára)hozzá nem értő alpolgármestereivel és jól fizetett – közel félszáz – libernyák tanácsadóival tudatosan rohasztja le Budapestet.
Ebben nagy segítségére vannak a degenerált koalicíós gazember kerületi polgármester-bábok, meg az anyagilag kitömött szarházi komcsi igazgatósági- és FB-tagok.
A hozzáértő TARLÓS ÚR nagy mennyiségű pénzzel adta át a fővárost, amit kakigeri és aljas sleppje szépen elherdált.
A fő szarházi draskovits tibor elvtárs rosszindulatú szemétkedése fogja megbénítani a közlekedést?
Te drazsé, nagy szarban vagy, mert miniszterként csalással juttattad az adócsaló czeglédy csaba jó elvtársat oda, hogy szakjogász végzettséget igazoltál neki jogtipróan.
Ballibsik mihez értetek a hazudozáson, mutyizáson és lenyúláson kívül?
Bumeráng
2021-03-29 at 10:51
Ez szándékos. Ki akarja provokálni a tömegközlekedés leállását, hogy aztán a kormányra tolja a felelősséget. Remélem kontraproduktív lesz…
Királytigris
2021-03-29 at 10:19
Steve Jobs!
“Igazságos elosztás” És az meg mi? Mi az igazság?
Pistike! Te nem a kommunizmust propagálod?
Királytigris
2021-03-29 at 10:17
Akik dolgoznak, azok számára nincs pénz, de a sok sorosi sameszes naplopó részére van, akik Kamugeri köréhez tartoznak. 41 “tanácsadó”… Röhej!
Kamugeri újból botot rak a bicikli küllői közé. Ott szabotál ahol tud.
Cser Borbála
2021-03-29 at 10:04
Karácsony nem azért ül ott ahol ül, hogy bármit is megoldjon, hanem hogy lehetőségét a zavarkeltésre használja. Sír a Szabolcs utcai 50 fős hajléktalan ellátó miatt, de 9 hónap alatt, nem talált megfelelő ingatlant. és nem is 9 hónap alatt, hiszen ha ismerte a szerződést, ő vagy akinek ez a reszortja, felkészülhetett.
Előbb a BKV leállását vízionálták, a vírus miatt. Ez nem jött be, most a béremelés visszatartásával akarja ugyanezt elérni.
Undorító, hogy az EU ujraindítási alap, még sehol, de ő és Újhelyes már levében fordultak az EU asszonyához, hogy a kormány nem egyeztetett a kisegértől kezdve a tehén lepény arcúak kasztjáig. ” mert a kormány abból, már ígéretet tett a felsőoktatási intézményeknek”. És ha tett, akkor az kizárja az egyeztetést?
Steve Jobs
2021-03-29 at 09:32
Ideje volna megszüntetni a magát pénzt teljesen. Ez egy bukott kapitalista vívmány, ami soha senkinek nem jó akármennyit is kap belőle. Be kellene üzemelni a Big Data alapú mesterséges intelligenciát, ami gonoskodik a megtermelt javak igazságos elosztásáról, és soha többé senkinek sem kellene számolni költségvetést illetve vitatkozni bérekről vagy árakról.