A parkok, zöldterületek kivételével több vidéki nagyváros teljes területére kötelezővé tették a maszkviselést a koronavírus-járvány terjedése miatt: így döntött szerdán Békéscsaba, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged, Szekszárd polgármestere is. Székesfehérváron és Veszprémben főként a belvárosra érvényes a rendelkezés.
A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, szerdától hatályos kormányrendelet szerint a tízezernél nagyobb lélekszámú települések egyes közterületein kötelező a maszkviselés, a területek kijelölése a polgármester feladata. Sportoláskor, valamint a parkokban, zöldterületeken a maszk továbbra sem kötelező.
Békéscsabán csütörtökön éjféltől valamennyi közterületen, illetve nyilvános helyen – a kormányrendeletben meghatározott kivételekkel – kötelező a maszk viselése – közölte Szarvas Péter polgármester szerdán a Facebookon.
Debrecenben nem teljes körű a rendelkezés: itt csütörtöktől a játszótereken, valamint a piacokon, vásárokon kötelező a maszk viselése.
Egerben a boltok, piacok és intézmények bejáratának öt méteres körzetében, valamint a buszmegállókban tették kötelezővé a maszkok használatát. A vár továbbra is látogatható, ugyanakkor bezárt az Eger Termál- és Strandfürdő, valamint a török fürdő, az adventi programsorozat pedig elmarad.
Kaposváron csütörtöktől kötelező szintén minden közterületen a védőmaszk használata, kivételt a parkok és zöldterületek jelentenek – közölte Szita Károly polgármester a Facebook-oldalán. Elmondta: szerdán aláírt rendelete értelmében lezárják a csapatsportok használatára is alkalmas sporttelepeket, közöttük a városligeti focigrundokat és kosárlabdapályákat, de a futókör és a kondiparkok továbbra is használhatók. A kondiparkokat és a játszótereket naponta fertőtlenítik.
Kecskeméten is csütörtöktől kötelező a maszk viselése a közterületeken és a nyilvános helyeken – írta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a közösségi oldalán.
Miskolcon ugyancsak csütörtöktől rendelte el valamennyi közterületre a kötelező maszkviselést Veres Pál polgármester, a védőeszközt a piacokon is használni kell.
Nagykanizsán szintén csütörtöktől minden nyilvános helyen és közterületen kötelező a maszk viselése Balogh László polgármester rendelkezése szerint. Vasárnaponként nem nyit ki a vásárcsarnok és elmarad a bolhapiac is. A szintén Zala megyei Hévízen a tófürdő nem zárt be, továbbra is vár vendégeket; ezt a gyógytó kezelője, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház közölte szerdán, a közösségi oldalán.
Nyíregyházán is kötelező maszkot viselni valamennyi közterületen és nyilvános helyen, valamint a kutyafuttatókban is. Kovács Ferenc polgármester döntése értelmében a városban elmarad a hagyományos adventi programsorozat és nem tartják meg az adventi vásárt sem.
Pécsen szintén kötelező a maszkhasználat a közterületeken és az áruházak parkolóiban – közölte Péterffy Attila polgármester. Maszkot kell hordani a vásárcsarnokban és a piacokon, valamint a kutyafuttatókban is. Nem kell viszont maszk a Béke Park, a Szabolcsi Emlékpark és a Tüskésréti Szabadidőpark, továbbá a mecseki és malomvölgyi parkerdő területén.
Sopron polgármestere, Farkas Ciprián a közösségi oldalán jelentette be, hogy már szerda déltől a város egész területén kötelező maszkot viselni. Ez alól csak a zöldterületek – a parkok, a Soproni Parkerdő, az erdők, a játszóterek, a szabadtéri edzőparkok és a kutyafuttató – kivételek.
Szeged teljes belterületén szintén már szerdától kötelező a maszk viselése Botka László polgármester döntése alapján – közölte az önkormányzat. Hódmezővásárhelyen a maszk viselése a piacon, a vasúti és buszpályaudvaron, valamint a buszmegállókban kötelező.
Szekszárdon csütörtökről a város teljes közterületén kötelező lesz a maszk használata – közölte Ács Rezső polgármester.
Székesfehérváron szerda éjféltől kötelező maszkot viselni a történelmi belvárosban, valamennyi közterületi parkolóban, a buszmegállókban, az autóbusz- és vasútállomásokon, a játszótereken felnőttek számára, és a kutyafuttatókban. Cser-Palkovics András polgármester tájékoztatása szerint a város sportparkjai nyitva vannak, de csak egyéni sportolásra használhatók.
Szolnokon csütörtökön hajnali öttől kötelező a maszkhasználat és megfelelő védőtávolságot kell tartani minden olyan helyen – bevásárlóközpont, iskola, óvoda, ügyintézés, vallásgyakorlás, buszmegállók –, ahol várakozni kell – közölte Szalay Ferenc polgármester a Facebook-oldalán. A nappali klubokat bezárják, az idősek ellátását, étkezését otthonukban biztosítják. Szolnokon újra bevezették a vásárlási idősávot három piacon: délelőtt nyolc és tíz között csak a hatvanöt éven felüliek vásárolhatnak.
Szombathely polgármestere, Nemény András csütörtöktől több közterületre, így a főtérre is elrendelte a védőmaszk használatát. Maszkot kell viselni a buszmegállók tíz méteres körzetében, a bölcsődék, óvodák, iskolák bejáratától tíz méteren belül, az üzletek és bevásárlóközpontok parkolóiban és a kutyafuttatókban is.
Tatabányán maszkot csak a piacokon, a termelői piacokon és a tömegközlekedési eszközökre várakozás közben kell hordani. Tatán kötelező maszkot viselni a buszmegállókban, az üzletek saját parkolóiban és a városi piacon. Esztergomban a parkokra is ajánlják a maszkviselést, de nem tették kötelezővé.
Veszprémben csütörtökön hajnal öttől kötelező maszk viselése a belvárosban, a buszmegállókban, a buszpályaudvaron, a vasútállomáson, a parkolókban és a vásárcsarnok területén. Porga Gyula polgármester azt is közölte: elmarad a Bakony Expo és a karácsonyi vásár. A tavasszal létrehozott városi segélykérő telefonszámok újra hívhatók.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS