szigorítások
Karácsony próbál pánikot kelteni, járványügyi korlátozásokat követel és kötelező maszkviselést
Ismét semmitmondó bejelentést tett Budapest hiperpasszív főpolgármestere, aki most pánikkeltő járványügyi szakembert alakítva előadta, hogy a baloldal legszívesebben számos szigorítást vezetne be, például azonnal kötelezővé tennék a maszkviselést. Gy. Németh Erzsébet pedig arról számolt be, hogy a fővárosi fenntartású idősotthonokban kijárási tilalmat vezetnek be – derül ki az Index cikkéből.A Századvég szakértője szerint a magyarok képesek legyőzni a járványt
A vírusmutáns drasztikus terjedése miatt hazánkban újabb szigorításokról döntött a kormány, a járvány megfékezése érdekében más európai országok is határozott lépésre szánták el magukat. A csehek már a lakókörzetüket sem hagyhatják el, Szlovákiában pedig még azt is meghatározták, hogy milyen maszkokat viselhetnek az emberek. A PestiSrácok.hu a Századvég egészségügyi üzletágának vezetőjét kérdezte a koronavírus harmadik hullámának lehetséges következményeiről, valamint arra is kíváncsiak voltunk, mikor beszélhetünk majd a járvány legyőzéséről? Maurer Szemere portálunknak azt is elmondta, véleménye szerint miként lehet megelőzni egy esetleges újabb hullámot.Koronavírus – Ismét zárlat alá kerül Olaszország nagyrésze
Ismét szigorítják a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat Olaszország több tartományában hétfőtől. Az intézkedésre azért volt szükség, mert meredeken emelkedik a kórházban kezelt betegek száma, a halottaké pedig megközelítette a százezret. A védekezési stratégiák különbözőségétől függetlenül a különböző új vírusvariánsok miatt folyamatosan változik a járványhelyzet Európa országaiban. Az oltási stratégiák csak akkor működnek, ha elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, de erre még az EU-ban sok országnak bizonyosan várnia kell.A lengyelek túlnyomó többsége ellenzi a járványügyi korlátozások szigorítását
A lengyelek túlnyomó többsége nem akarja, hogy a hatóságok változtassanak az érvényben lévő járványügyi korlátozásokon vagy tovább szigorítsák őket, és alig 21 százalékuk akarná az intézkedések kiterjesztését – derült ki egy kedden ismertetett közvélemény-kutatásból.Több vidéki nagyváros szinte teljes területén kötelező a maszkviselés
A parkok, zöldterületek kivételével több vidéki nagyváros teljes területére kötelezővé tették a maszkviselést a koronavírus-járvány terjedése miatt: így döntött szerdán Békéscsaba, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged, Szekszárd polgármestere is. Székesfehérváron és Veszprémben főként a belvárosra érvényes a rendelkezés.Orbán Viktor reméli, hogy karácsonykor már lehetnek nagyobb családi összejövetelek
Két hét múlva tud választ adni Orbán Viktor miniszterelnök arra, hogy karácsonykor már lehetnek-e olyan nagyobb családi összejövetelek, amelyeken tíznél többen vehetnek részt. Hamarabb erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de a remény bennem is erős – mondta a kormányfő szerdán a TV2 Tények című műsorának adott interjúban, jelezve: a koronavírus-járvány miatt most életbe léptetett szigorítások hatásának érzékeléséhez legalább két hétre lesz szükség. Úgy fogalmazott: azt reméli, hogy Európa néhány jól védekező országa, közöttük Magyarország a karácsonyi családi ünnepet már szabadabban teszi megszervezhetővé, mint ahogyan most kell élni az életünket.Orbán Viktor: Bezárnak az éttermek, stadionok, hosszabb lesz a kijárási korlátozás (Videó!)
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videójában jelentette be a hétfőn reggel meghozott, legújabb, és eddig legszigorúbb járványügyi intézkedéseket. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a járvány továbbra is felszálló ágban van, Európában már több mint nyolcmilliós fertőzöttségről beszélhetünk. Orvosaink, ápolóink emberfeletti munkát végeznek, de ők is emberek, nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel, ezért szükségesek az újabb korlátozások – hangsúlyozta a kormányfő.Országgyűlés – Maszkmentes szünetet kér az MSZP, járványjövedelemről delirál a Párbeszéd, Varju László ordítozott az ülésteremben
Több téma is terítéken volt hétfőn a parlament ülésén, ahol a képviselők a járványkezelés mellett megemlékeztek a jelnyelv napjáról, amit három éve mindig november 9-én ünnepelnek meg, szó volt a kilakoltatásokról, a szociális dolgozók bérkiegészítéséről és arról, leveheti-e a maszkot a bolti pénztáros addig, amíg kortyol egyet.Gulyás Gergely: újabb szigorításokról dönt a héten a kormány
Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy a kormány kétnapos kormányülést tart a héten, ahol újabb szigorításról döntenek, mert a járványterjedés miatt nyilvánvaló, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek – számolt be róla a portfolio.hu.Ajánljuk még