Pesti Srácok

Országgyűlés – Maszkmentes szünetet kér az MSZP, járványjövedelemről delirál a Párbeszéd, Varju László ordítozott az ülésteremben

Országgyűlés – Maszkmentes szünetet kér az MSZP, járványjövedelemről delirál a Párbeszéd, Varju László ordítozott az ülésteremben

Több téma is terítéken volt hétfőn a parlament ülésén, ahol a képviselők a járványkezelés mellett megemlékeztek a jelnyelv napjáról, amit három éve mindig november 9-én ünnepelnek meg, szó volt a kilakoltatásokról, a szociális dolgozók bérkiegészítéséről és arról, leveheti-e a maszkot a bolti pénztáros addig, amíg kortyol egyet.

Az ülést vezető Latorcai János a magyar jelnyelv napja alkalmából beszédében emlékeztetett: 2017-ben november 9-ét a jelnyelv napjává nyilvánították, elismerve, hogy a jelnyelv éppoly értékes, mint bármelyik beszélt nyelv a világban.

– fogalmazott a politikus.

Amikor semmi sem jó

PestiSracok facebook image

Ezek után Tordai Bence kapott szót, aki azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök szerint két héttel Ausztria mögött járunk a járványt illetően, de valójában jócskán beelőztük Ausztriát a megbetegedéseket és a halálozásokat illetően, európai összehasonlításban Magyarországon nagyon rossz a helyzet.

– mondta Tordai, aki szerint a kormánynak meg kellene fogadnia a mérhető társadalmi támogatottsággal nem rendelkező párt gazdasági javaslatait.

A Párbeszéd politikusának Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszolt, aki kifejtette: a járvány tovább tombol a világban, Európát és Magyarországot sem kíméli, a helyzet súlyos.

– mondta az államtitkár, aki azt kérte az ellenzéktől, ne akarják jobban tudni, mi a teendő a járvány kezelése terén, a kormány sem akarja felülírni a járványügyi szakemberek álláspontját. Dömötör Csaba azt kérte az ellenzéktől, hogy ne akadályozzák az intézkedéseket, hanem segítsenek a végrehajtásukban, vegyék ki a részüket a járvány elleni küzdelemből.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Napirend előtti felszólalásra jelentkezett az LMP-s Ungár Péter is, aki azt kérdezte, miért nem kapják meg az egyszeri, ötszázezer forintos bérkiegészítést a szociális dolgozók, miért maradnak ki ők minden intézkedésből. Állítása szerint úgy tűnik, megint kimaradtak az intézkedésekből azok, akik a járvány kezdete óta az egyik legnehezebb munkát végzik, pedig nincs érv arra, hogy miért ne adjanak nekik bérkiegészítést.

– közölte Ungár Péter, akinek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszolt. Rétvári Bence szerint, amikor a parlament döntött a szociális munka napjáról, a baloldal nem támogatta ezt a kezdeményezést. Kiemelte: nem volt mindig így, hogy ilyen tisztelet illette a szociális szférában dolgozókat, a baloldali kormányzás idején ugyanis csökkentették a bérüket. Az államtitkár felidézte: a kormány a szociális szférában ágazati bérpótlékot vezetett be, majd kiegészítő pótlékot, az utóbbi években pedig tovább bővítették a bérkeretet.

– hangsúlyozta Rétvári Bence.

Varju László nem bírt magával

Nem meglepő módon ismét a DK szolgáltatta a legacsarkodóbb felszólalást, személy szerint Varju László, aki hevesen gesztikulálva, fröcsögve szidta az intézkedéseket. A politikus túl későinek tartotta a miniszterelnök által frissen bejelentett, a koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedéseket. Azt kérte, hallgassák meg az ellenzék tizenegy pontos intézkedési javaslatát. Varju sajnálatát fejezte ki, hogy a bejelentett intézkedések között nem szerepel a teljes lakosság tesztelése. Az ellenzéki politikus szerint ez azt jelenti, hogy a kormány lemondott az igazi megelőzéséről. Beszélt arról is, hogy bár az adatok szerint háromszázezer alatt van a munkanélküliek száma, ennek csak az az oka, hogy százezer embernek lejárt a tizenkét hetes álláskeresési ellátása.

mondta Varju, akinek mondataitól még az ellenzéki politikusokban is megjelent a szekunder szégyenérzet.

Varju László felszólalása miatt még az ellenzéki képviselőkön is eluralkodott a szekunder szégyenérzet. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt kérte, hogy Varju képviselő a felelősség egy kis darabkáját a vírusnak is adja oda. Szerinte a statisztikák megmutatják, hogy a baloldali és a mostani kormány hogyan tudta megvédeni a munkahelyeket. Ismertette: 2010-ben a nyilvántartott álláskeresők száma ötszáznyolcvanháromezer volt éves átlagban, mostanra ez a szám – a járvány hatásait is figyelembe véve – háromszázezer alá esett, ez júniushoz, már a járványos időszakhoz képest nyolcvanezres csökkenést jelent. Már annyian dolgoznak Magyarországon, mint januárban, a járvány előtt, ez nem lenne így, ha a kormány nem hozott volna idejében megfelelő döntéseket - összegzett. Az államtitkár közölte, az ellenzék javaslatai révén nem lesznek új munkahelyek, csak munkanélküliség. Az ellenzék folyamatosan támadja a kormányt – mondta, azt kérve, legalább az egészségügyi szakembereket ne támadják. Szerinte az ellenzéki pártoknak a morális alapjuk sincs arra, hogy magas lóról beszéljenek: folytatják ugyanis az álhírgyártást, a Gyurcsány-párt pedig áramot lop az önkormányzat épületében. Véleménye szerint a baloldal annyit tett hozzá a járvány elleni védekezéshez, hogy rémhíreket terjeszt, megszorításokat tervez és közben lopja az áramot.

Az MSZP-s Harangozó Tamás következett ezután, aki arról beszélt, hogy szerinte a kormány nem készült fel a koronavírus-járvány második hullámára: nincs elég influenza elleni oltás, a lázmérőket csak szeptember végére szerezték be az iskoláknak, a tesztkapacitás pedig elérte maximumát.

– címezte szavait Harangozó a kormánypárti képviselőknek. Harangozónak Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszolt, azt mondta a kormánypárti politikus, hogy Magyarország az év elején az első országok között volt, amelyek a járvány ellen különleges intézkedéseket tettek.

– közölte.

Magyarország továbbra is a jól védekező államok közé tartozik

Hollik István KDNP-s politikus elmondta, hogy a járvány egész Európában erősödik, több országban rekordot dönt az új fertőzések száma, ám Magyarország továbbra is a jól védekező államok közé tartozik. Példaként hozta fel, hogy míg Európában százezer emberre negyvenegy áldozat jut, addig Magyarországon huszonkettő ez a mutató. Hozzátette: más államoktól eltérően nálunk az orvosok minden esetben feltüntetik halálokként a koronavírust, ha annak szerepe lehetett a páciens elhunytában.

– mondta Hollik, aki baloldali képviselőtársait arra kérte, hogy a pártpolitikát félretéve szavazzák meg kedden a kormány kezdeményezését, hozzátéve, ha nehéz hetek is következnek, már látható a fény az alagút végén: a vakcina belátható távolságban van.

Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára válaszában felidézte: tavasszal, amikor a vadonatúj, ismeretlen veszéllyel szembeni azonnal intézkedésekhez kért rendkívüli jogköröket a kormányzat, még a házszabálytól eltéréshez sem járult hozzá az ellenzék.

– közölte Völner.

Azonnali kérdést tett fel az MSZP-s Gurmai Zita is, aki indokoltnak nevezte a maszkviselés kötelezővé tételét a járványhelyzetben és a mulasztás miatti szigorú szankciókat, de jelezte, nemrég azzal kereste meg őt egy kereskedelmi érdekképviselet, hogy sok munkáltató annyira aggódik a büntetés miatt, hogy még egy ivás idejére sem engedik a maszk levételét a dolgozóknak, például a pénztárosoknak.

– kérdezte.

Gulyás Gergelyen volt a sor, hogy válaszoljon, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt válaszolta: az alaptörvény fontos rendelkezése, hogy a jogszabályokat a józan ésszel összhangban kell értelmezni.

– mondta a tárcavezető.

A Jobbik is odatette magát a prosztó beszédek versenyében

A jobbikos Lukács László György azt mondta, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter koronavírus elleni oltásért házal és portyázik legfőképp Keleten, ahonnan tavasszal dobozszámra érkeztek a védekezéshez a selejtes eszközök. Az orosz és a kínai vakcináról szólva azt mondta, az oltás nem egy pirítós sütő vagy egy hamisított Gucci táska, itt az emberek egészsége, élete forog kockán, márpedig az orosz és a kínai szerekkel kapcsolatban felvetődik az áttekinthetetlen klinikai tesztelési fázis, a szinte megismerhetetlen gyártás, kutatás. A képviselő azt kérdezte, változnak-e az oltások befogadásának szabályai, és választ várt arra, hogy Kásler Miklós miniszter beadatja-e majd magának az orosz vagy a kínai oltást.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere válaszában kijelentette: Magyarország az oltásokban világhatalom, majd hangsúlyozta, hogy az előírásokat minden vakcina- és gyógyszerfejlesztésnél be kell tartani.

– közölte Kásler.

Lukács László György viszonválaszában azt is kérdezte, kötelező lesz-e az orosz oltás mindenkinek. Kásler Miklós azt felelte, nem lesz kötelező az oltás. Megjegyezte ugyanakkor, a vakcina nem államrezsim kérdése, hanem szakmai kérdés.

Lukács László György, a Jobbik képviselője behúzta az első helyet a hétfői prosztósági versenyben. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A párbeszédes Burány Sándor szerint késlekedett a járvány miatt szükséges intézkedésekkel a kormány, és minél inkább késlekedik, annál brutálisabb intézkedéseket kell meghoznia. A kormány a nyáron nem készült fel a második hullámra, de ősszel egyre rosszabb lett a helyzet a megbetegedések és a halálozások számát tekintve – mondta. Burány szerint Magyarországon európai összehasonlításban nagyon sokan halnak meg, és a tesztelést illetően sem áll jól az ország. Már korábban dönthetett volna a kormány a szigorításokról, nem kellett volna mostanáig várnia – jelentette ki. Megjegyezte: a kabinet a gazdasági intézkedéseket is átvehetné Ausztriától.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában hangsúlyozta: mindazzal, amit a kormány tavasszal és nyáron tett, bizonyította, hogy számolt a második hullámmal, minden szükséges eszközt beszerzett, Magyarország a legfelkészültebb országok közé tartozik. Közölte: Európában mindenhol szigorúbb intézkedéseket hoztak, és most így tesznek Magyarországon is, hogy a járvány terjedését lassítsák.

– mondta.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd parlamenti képviselője szerint a kormány intézkedései jók, de nem elegendők a járvány megfékezésére. Állítása szerint a nettó bér száz százalékát kellene táppénzként nyújtani az otthon maradóknak.

– kérdezte a Párbeszéd szónoka.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszában felidézte, hogy az ellenzékre eddig nem lehetett számítani az egyes intézkedések meghozatalakor. Százszázalékos táppénz jár a pedagógusoknak vagy az egészségügyieknek, ha munka közben kapták el a betegséget – ismertette. A nyugdíjemelést érintően közölte: a baloldal a válságra hivatkozva elvett egyhavi nyugdíjat, míg a jobboldal ugyanezen okból visszaépíti a tizenharmadik havi juttatást.

– mutatott rá az államtitkár.

Terrorhullám tört Európára

Nacsa Lőrinc KDNP-s politikus az azonnali kérdések órájában azt mondta, hogy az utóbbi hetek terrortámadásait értékelve kijelenthető, ismét terrorhullám tört Európára. Elmondta, a Fidesz-KDNP szerint ideje ébresztőt fújni, a terrorhullám világossá teszi: a szélsőségesekkel és a beszivárgó terroristákkal szembeni közöny megengedhetetlen és súlyos felelőtlenség. Szerinte Brüsszel tovább folytathatja a fejet homokba dugó politikát vagy gyárthat „politikai zsarolásra alkalmas” jogállamisági mechanizmusokat, de ez emberéletekbe fog kerülni.

– közölte a politikus.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért is felelős államtitkára elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte, hogy Brüsszelben és a bevándorláspártiaknál ezeket a támadásokat letudják néhány könnyes Facebook-poszttal, majd mennek tovább. Úgy folytatta, amíg ez nem fontos Brüsszelben, az fontos, hogy Magyarországot vagy Lengyelországot politikai okokból támadják jogállamiság címszó alatt. Szerinte vita van arról, mi tekinthető európai értéknek. Hozzátette: európai érték az, ha valaki elmegy a templomba a hitét gyakorolni, vagy ha beül egy étterembe, nem gyilkolják meg.

Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.