Péterfi Judit a Facebook-oldalán jelentette be, az ATV-n nem folytatódik tovább a Magánszféra című műsora, és most új otthont keres a számára. Emlékezetes, a Vona Gáborral debütáló műsorból tudhattuk meg többek között, hogy a Jobbik elnöke szedeti a szemöldökét, nem megy színházba, mióta egyszer felismerte egy színész, és odahaza elég rendetlen.
Péterfi Judit, aki Magánszféra című műsorának első adásában már Vona Gáborral sokkolta az ATV nézőit, Facebook-oldalán arról ír, nem folytatódik tovább a műsor az ATV-n. Döntését azzal indokolja, hogy a tévé vezetése nem fogadta el a Magánszféra folytatására vonatkozó változtatási javaslatait.
Bejelentem, hogy a Magánszféra című műsorom nem folytatódik tovább az ATV műsorán. Az ATV vezetése nem fogadta el a…
Közzétette: Péterfi Judit – 2017. január 24.
Mint írja,
Olyan kompromisszumokat kellett volna meghoznom, amelyeket nem tudtam volna vállalni szakmailag.
Hozzáteszi,
A Magánszféra népszerűnek bizonyult, elérte a célját. A politikusok, politikai szereplők személyiségének, gondolkodásának ilyen típusú bemutatását továbbra fontosnak tartom, így a műsoromnak új otthont keresek. Az erre irányuló tárgyalások már el is kezdődtek.
Forrás: facebook.com/ATV; fotó: ATV
Aladin
2017-01-25 at 17:44
Ezek után nekem az ATV. egy szenny adó, amikor az olasz baleset történt aznap este mégegyszer bemutatták azt a hülye Sas kabarét, ez nem mentség, hogy már ez volt programon, mert több adon is kivolt irva, hogy “a balasett miatt müsorváltozás van”. Utolsó ganéj ATV. szerkesztöség nem sül le a pofátokról a bör, hogy lehet ilyenkor röhögni és nem megadni a tiszteletett, menjetek az OBJEKTIV kurva kommunista anyátokba a bemondoitokkal együtt.
mütyürke
2017-01-24 at 20:47
Nem tudta duplázni a pénzét, hát így járt…
http://comment.blog.hu/2017/01/24/atv_anyagi_vita_miatt_szunik_meg_a_maganszfera
mhök
2017-01-24 at 19:53
Engem meg az érdekelne,hogy ez a Jújdit, szokott-e beretválkozni ?
szkeptikus
2017-01-24 at 17:40
Némi személyes frusztrációt vélek felfedezni a cikk szerzője részéről Vona, Péterfy és az ATV iránt… 🙂
Helyreigazítás: Egyébként, ha emlékeim nem csalnak, senki nem szedte Vona szemöldökét a műsorban, csupán beszéltek róla.