
Budapesten kapták el azt a férfit, akit 33 koszovói albán 23 évvel ezelőtti megölése ügyében gyanúsítottak meg – tudatta a Fővárosi Törvényszék szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Ebben azt is írták, hogy elrendelték az ideiglenes kiadatási letartóztatását a szerb állampolgárságú férfinak, aki viszont nem járult hozzá kiadatásához.
Az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot a pristinai bíróság különleges osztályának kérése alapján egy szerb férfi ellen, akit 33 koszovói albán megölése ügyében kerestek. Az elfogatóparancsot civil lakosság ellen elkövetett háborús bűncselekmény és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás lefolytatása érdekében bocsátották ki még tavaly szeptemberben – olvasható a törvényszék közleményében. Kifejtették:
A rendelkezésre álló adatok szerint a szerb férfi és két társa megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1999-ben Peja Kristal településrészén segítséget nyújtott, illetve részt vett civilek lelövésében, ami 33 koszovói albán halálát eredményezte. A vádlottra maximálisan kiszabható büntetés életfogytig tartó szabadságvesztés. A magyar bíróság hétfőn kizárólag azt vizsgálta, hogy a meglévő információk alapján a kiadatás, illetve az ideiglenes kiadatási letartóztatás feltételei fennállnak-e. A szerb férfi nem járult hozzá kiadatásához.
A Fővárosi Törvényszék a magyar Igazságügyi Minisztériumon keresztül veszi fel a kapcsolatot a koszovói igazságügyi hatóságokkal.
Fotó: police.hu (illusztráció)
Facebook hozzászólás
Bubu
2022-10-18 at 15:14
Ungarn über alles !
2022-10-17 at 20:28
Ezeket a megbízóik már régen mind tisztára mosták! Gyáva katonáknak nem szabad fegyvert a kezébe adni.
hupa
2022-10-18 at 01:26
Ahhoz hozzájárult, hogy letartóztassák? Mert abból még baj lehet. Az amnesty majd kijárja, hogy a rendőröket megbüntessék.
Rémusz.
2022-10-17 at 22:04
Mi a fene??!!
Ez is mán kívánság műsor??!!
Még, hogy nem járul hozzá a kiadatáshoz!!! Esetleg a cicamicának nem kellene a fenekét is körbe nyalni, vagy néhányszor, majd elküldeni a mi pénzünkért mondjuk a rivérára nyaralni egy pár hónapig?? Úgy látom, hogy a pofátlanságnak, tényleg nincs határa!!!!
Nehogy már ezt a söpredéket is mi tartsuk mán el!!! Nincsenek már elegen az embercsempészek a mi börtönjeinkben?? Drágáim!!! Hát mi a franc van már nálunk az igazgatásban? MInden szarházit a Magyar adófüzetők tartsanak el???!!!
Ungarn über alles !
2022-10-17 at 20:28
oszt a több mint nyolcezer boszniai muszlim holland gyilkosaival mi lesz ?