Egyelőre nem lép ki a Jobbikból, de elveiből nem enged, támogatóival “nem engedik el egymás kezét”. Múlt pénteken már létre is hozták a párton belül a Mi magunk elnevezésű platformot. A jobbikos polgármesterek fele már most a platform tagja, de később többen is lehetnek. Szintén maguk mellett tudják Dúró Dórát és Novák Elődöt is – jelentette be Toroczkai László keddi sajtótájékoztatóján.
Toroczkai László pénteken ült le társaival egyeztetni arról, hogy a továbbiakban hogyan képzelik el jövőjüket. Ásotthalom polgármestere elmondta: a jelenlévő jobbikos polgármesterek közel felével, hét településvezetővel közösen úgy döntöttek, hogy Mi magunk néven létrehoznak egy platformot a Jobbikon beül.
Szeretnénk azt a politikai közösséget, amely jelenleg a Jobbik keretein belül működik, visszaterelni a Jobbik alapító okiratában lefektetett szellemiséghez. Bízunk abban, hogy még korrigálható az az irány, ami az elmúlt időszakban látható volt.
Arról is beszélt, a párt alapszabályában nincs szó a platformról, tehát annak létrehozását elvileg semmi sem tiltja, de ha szükséges, akkor kezdeményezik majd az alapszabály-módosítást. Az már biztos, hogy a platform június 23-án Ásotthalmon fog „zászlót bontani”, melyre nemcsak a Jobbik-tagsággal rendelkezőket várják, hanem azokat is, akik a Jobbik alapító okiratában foglalt értékekkel szimpatizálnak.
A platform feladata a tagtoborzás és bővítés is.
Az eseményen a Jobbik indulásakor fontos szerepet betöltő Pongrátz Gergely testvére, Pongrátz András is ott lesz, akit szeretnénk tiszteletbeli elnökké fogadni – tette hozzá. A célokkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: az olyan, a magyarság számára fontos nemzetstratégiai kérdéseket szeretnék újra elővenni, mint például a migráció, a kivándorlás, a magyar-cigány együttélés vagy a határon túli magyarok helyzete.
Szeretnénk, ha a Jobbik megmaradna azon az úton, ahol korábban volt, tehát a balliberális tömb és a Fidesz között elhelyezkedve, nem pedig „besunyulva” abba az ellenzéki tömbbe, ahová a Jobbik sohasem tartozott.
Arról is beszélt, hogy az új pártelnök, Sneider Tamás és közte már elindult egyfajta levelezés, kommunikáció, de az a jövő zenéje, hogy az elnökség hogyan reagál majd a platformra, nyitottak-e bármilyen együttműködésre.
A Jobbik egyelőre nem reagált Toroczkai bejelentésére.
A videót Szecskó Petra és László Petra készítették.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS