Pesti Srácok

Török védelmi minisztérium: Ankara és Róma egyetért a líbiai konfliktus politikai rendezésében

Török védelmi minisztérium: Ankara és Róma egyetért a líbiai konfliktus politikai rendezésében

Törökország és Olaszország egyetért a líbiai konfliktus politikai rendezésében – közölte a török védelmi minisztérium kedden Hulusi Akar török tárcavezető és olasz hivatali partnere, Lorenzo Guerini megbeszélése nyomán.

Hulusi Akar szerint számos kérdésben hasonló, illetve azonos álláspontot képviselnek. Mint mondta, a Földközi-tenger térségének csak előnye származna egy török-olasz védelmi és biztonsági együttműködésből. Lorenzo Guerini hangsúlyozta, hogy a konfliktus minden szereplőjének együtt kell dolgoznia a stabilitás megteremtése végett.

Líbia 2011-ben, Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt. Az ENSZ akkor bevezetett fegyverembargója gyakorlatilag hatástalan. A tripoli egységkormányt a NATO-ban második legnagyobb hadsereggel rendelkező Törökország katonailag támogatja, a rivális Halífa Haftár hadúr pedig, aki a tobruki parlament szövetségese, Oroszország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek támogatását élvezi. Líbia kapcsán a NATO egyes tagállamai közötti viszony megromlott, Törökország ugyanis azzal vádolja Franciaországot, hogy szintén Haftár erőit segíti, míg Párizs török hadihajókat tett felelőssé egy júniusi incidensért, amelyben állítólag agresszív módon megakadályozták, hogy egy NATO-misszióban részt vevő francia fregatt átvizsgáljon egy Líbiába tartó – fegyvercsempészéssel gyanúsított – teherhajót. Az Európai Unió Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök egységkormányát ismeri el. Olaszország, amely az Eni állami olajvállalatával a legnagyobb külföldi energetikai vállalat Líbiában, például csapatokat küldött a kormányerők kiképzésére.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: www.hurriyetdailynews.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.