Egy nappal a rendőrség bejelentése után a Fidesz-frakció bejelentette: törvénymódosítást kezdeményez Till Tamás gyilkosa miatt, aki elévülés miatt megúszta, hogy törvény előtt kelljen felelnie a bestiális gyerekgyilkosság maitt. A mindent beismerő F. János körül forog most az internet, mindenki azt keresi, hogy kicsoda is ő tulajdonképpen. Egyre több minden kiderül a 40 éves kereskedőről, aki a főváros közelében lakik. Lehet, hogy az volna neki is a jobb, ha felfedné kilétét és legalább bocsánatot kérne Till Tamás szüleitől és rokonaitól.
Törvénymódosítást kezdeményez a Fidesz-frakció Till Tamás gyilkosa miatt, aki elévülés miatt megúszhatta a gyermekgyilkosságot.
Till Tamás gyilkosa mindent bevallott, mégsem büntethető. – írtuk tegnap, hozzátéve: a ma 40 éves, családos budapesti – pontosabban Budapest környéki – vállalkozó 2000-ben agyonverte a 11 éves bajai kisfiút, majd bebetonozta abban a tanyában, ahol idén megtalálták a maradványokat. A gyilkos 16 éves volt borzalmas tette elkövetésekor, a gyilkosság esetében 2015-ben évült el. Tanúként hallgatták ki és a magyar törvényeknek köszönhetően szabadon távozhatott a rendőrségről.
Törvénytisztelő emberként is csak hümmögni tudok és a törvényhozóktól várok választ arra, hogy túlzottan nem megengedő a BTK a gyilkosokkal szemben?
– tettük fel a kérdést, amire ma választ is kaptunk.
Mindenkit joggal háborít fel a Till Tamás meggyilkolásának ügyében fennálló jogi helyzet, mely alapján az elkövető elévülés miatt azért úszhatja meg az emberölés bűncselekményének következményeit, mert tettének idején kiskorú volt.
A szokatlan és elfogadhatatlan helyzet azonnali választ kíván, ugyanis szembemegy minden jóérzésű ember erkölcsi elvárásával. A Fidesz-frakció haladéktalanul törvénymódosítást kezdeményez, hogy ne évüljenek el soha, semmilyen körülmények között az ilyen bűntettek.
A közvélemény háborog a rossz törvény miatt!
Óriási a felháborodás azért, hogy Till Tamás gyilkosa elévülés miatt megúszta az igazságszolgáltatást. A világháló magyar nyelvű oldalain mindenki F. Jánost keresi, azt kérdezve: ki a gyilkos tulajdonképpen, van-e lelkiismerete, nem akar legalább most bocsánatot kérni a gyerek szüleitől, hozzátartozóit.
A Privátkopó bűnügyi portál megszólította: F. János! Légy férfi, vállald az erkölcsi felelősséget a tettedért! (Ha már büntetőjogilag – elévülés miatt – sajnos nem kell felelned a brutális cselekményedért.) Fedd fel a kilétedet, állj a nyilvánosság elé, és indokold meg, miért kellett meghalnia a 11 éves Till Tamásnak! Ne bujkálj tovább, mert úgyis ki fog derülni a teljes neved, és egyéb, a beazonosításodat lehetővé tevő adat is. Azt már tudjuk, hogy 2000-ben, 16 évesen, a Bajai Speciális Iskola tanulója voltál, az intézmény kollégiumában éltél. Azt is tudjuk, hogy az emberölést követően is meggyűlt a bajod a törvénnyel, büntetett előéletű vagy. Csak idő kérdése, hogy valaki feldobjon a sajtónak…
Kiemelt kép: Till Tamás fotója és koporsója (Fotó: BorsOnline)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS