
Petícióban kérték az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezetének tagjai szerdán, Budapesten, hogy a pártvezetés vonja vissza az erről szóló döntést, és hogy küldötteik részt vehessenek a hétvégi tisztújító kongresszuson. Az MSZP Villányi úti székháza előtt nagyjából ötvenen demonstráltak a feloszlatás miatt. Többen Anonymus-maszkot viseltek, táblákat tartottak, amelyeken a következő mondatok voltak olvashatók: “Tóth Bertalan otthon takaríts, ne a pártban!”; “Ne trükközzetek!”; “Ne csaljatok!”; “MSZP=Molnár=Tóth Kft.”; “Demokratikus elnökválasztást!”; “Politikai leszámolás”.
Trenka István, az MSZP korábbi Pest megyei elnöke – aki saját elmondása szerint az 1990-es taxisblokád egyik szervezője volt és most kizárták a pártból, mert jobboldali médiumoknak nyilatkozott – közölte: törvénytelennek, elfogadhatatlannak, aljasnak és tisztességtelennek tartják a feloszlatásról szóló döntést. A petíciót ismertetve hozzátette: sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, hogy a feloszlatott szervezeteket nem hallgatták meg a döntés előtt. Elmondta: kollektív büntetés az, hogy a több, mint 1600 tagot számláló, 85 Pest megyei MSZP-szervezetet megszüntették, holott csak egy részük nem dokumentálta az alapszabályszerű működést.
A szervezeteknek kevesebb, mint 48 órájuk volt beküldeni egy évre visszamenőleg több ezer dokumentumot
– jegyezte meg.
Trenka István megpróbálta bevinni a Villányi úti pártközpontba a petíciót, de a biztonsági őr a járványhelyzetre hivatkozva nem engedte be az oktatási intézményként is működő épületbe; végül az őrnek adta oda a dokumentumot. Pár perccel később, miközben Trenka István újságíróknak nyilatkozott, Kovács Barnabás – szeptember 9-én, a pártvezetés által el nem ismert tisztújító küldöttgyűlésen megválasztott Pest megyei MSZP-elnök – kezébe adta a petíciót, amelyen egy aláírás volt látható.

Az MSZP Pest megyei feloszlatott települési szervezetei tüntetnek az MSZP székháza előtt. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Kovács Barnabás újságíróknak azt mondta, Tóth Bertalan pártelnök titkárságán vették át tőle a dokumentumot. Hozzátette: minden eszközt be fognak vetni, hogy az igazukat bizonyítsák. Kérdésre válaszolva kitért arra is: a Pest megyei küldöttgyűlés korábban egyhangúlag döntött arról, hogy Mesterházy Attila pártelnökké választását támogatja a kongresszuson. Arra a kérdésre, miből gondolják, hogy politikai leszámolás a szervezet feloszlatása, Kovács Barnabás azt mondta, azért, mert jogi alapja nincs a döntésnek, hiszen nem minden szervezetnél voltak problémák; Tóth Bertalan szerint is csak a szervezetek nyolcvan százalékánál voltak hiányosságok. Egy másik kérdésre, hogy a feloszlatásban szerepet játszott-e, hogy a megye Mesterházy Attila pártelnökké választását támogatta, Kovács Barnabás közölte: erről nem beszélt a pártelnökkel, de
nem kell Sherlock Holmesnak lenni, hogy az ember valamilyen következtetésre ez ügyben jusson.

Trenka István beszél az MSZP demonstráción. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Molnár Zsolt pártigazgató korábban az ATV-nek a gazdálkodás, a pénzügy, a tagnyilvántartás és a helyi tisztújítás menetében történt szabálytalanságokkal indokolta a Pest megyei szervezet felfüggesztését. Hangsúlyozta azt is: senkinek nem szűnt meg a párttagsága, fél éven belül mindenki csatlakozhat valamelyik szervezethez. Sajtóhírek szerint a Pest megyei szervezet újjászervezéssel Hiller Istvánt, az Országgyűlés szocialista alelnökét bízta meg az elnökség.
Az MSZP szombaton, a koronavírus-járvány miatt online tartja soron következő tisztújító kongresszusát, amelyen Pest megyének 29 küldöttje lett volna. A párttagok zárt listán szavazhatnak az MSZP vezetőire; az egyetlen szabályos listát a jelenlegi pártelnök Tóth Bertalan, valamint Kunhalmi Ágnes választmányi elnök nyújtotta be, így ők lehetnek a szocialista párt első társelnökei.
Forrás: MTI
Tények
2020-09-17 at 14:45
AMIKOR A TEHÉNSZAR A TRÁGYADOMB ELLEN TÜNTET.
TÜKRÖM-TÜKRÖM MOND MEG NÉKEM, KI A LEGBÜDÖSEBB AZ ORSZÁGBAN, MERT AZT SZERETJÜK MI BOLSEVIOKOK
Baranyai Kisvárosból
2020-09-17 at 09:59
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha van még felesleges lélegezgető gépe , legyen szíves elküldeni nekünk.
Köszönettel:Tóth-Kunhalmi páros
aladin
2020-09-17 at 06:10
Ez is egy baloldali unikum, hogy baloldal tüntet a baloldallal szemben.
Logikus
2020-09-17 at 00:32
Úgy látom, hogy csupa “fiatalról” van szó :XDDDDDD
obsitos
2020-09-16 at 23:37
Alapszervezetenként 18 (tizennyolc) fő???
Elfértek egy-egy szobában, alacsony volt a rezsi.
Kása mása
2020-09-16 at 23:09
Azok is megérdemlik, akik most veszik észre, hogy
lopnak,csalnak,és hazudnak….vagy akiknek most lépnek rá a lábfejére.
Fleischer T
2020-09-16 at 21:05
Van az a pénz. Az MSZP-t a DK (Dobrev Klára pártja) lehetetlenné teszi, hogy a szavazók átpártoljanak. Aki még a régi baloldali eszmerendszerben minden történés ellenére hisz, és nem látja, hogy a népjólétért tevés nem a mai liberobolsevikok cselekvési célja, hanem helyette az internáci, neobolsevik, akciónista, inkviziciónista, LMBUZI genderidióta, pressziónista, idegenimádó, ideológiákat bolsikomprádorként majmolják az legjobb, ha utánanéz az Orbán kormány magyar emberekért, a nemzetért megtett intézkedéseinek, amiket az ún. ballibsi oldal mindig próbált megakadályozni.
Dino Rino
2020-09-16 at 17:47
Demokracia bolsevik modra. Aki nem lep egyszerre nem kap Agicat es Berciket estere
Ruszkai László
2020-09-16 at 16:57
Az 50-es években ezt az elvtársak másképp csinálták. Akkor akaszgatták egymást. Oh azok a daliás, szép idők. Visszajöhetne egy kis időre. Mondjuk kibővítve a DK-val. Hadd hulljon a férgese!!
karoly
2020-09-16 at 16:34
Aki megtanulta a történelmet, van jártassága, kommunistáéknál ez így működik. (Pld. Nagy Imre Miniszterelnök története, stb. stb.)
aladin
2020-09-16 at 16:28
Megkezdödött a balliberális összefogás 2022.re, csak mindent bele elvtársak, olyan szép az élet.
Fehérlófia
2020-09-16 at 16:22
Azért ez megint köztörvényes fletónak jó, mert az ezekre szavazók voksai nem a kukában landolnak ha az MSzP nem jut be 2022-ben,hanem a Dekadens Kanálist erősíthetik.
zilált_maszop
2020-09-16 at 16:01
Elvtársak b…tok csak tovább egymást, csak ne lopjatok úgy mint a népi demokráciában ill. most!
Szabó László
2020-09-16 at 15:41
Amikor 2002-ben kétharmaduk volt az SZDSZ-el, akkor ilyesmiről álmodoztam! És tessék, megértem.
HAHÓ
2020-09-16 at 15:38
Ez most komoly? Hát ha akarnak valami hatásosat, akkor senki se vegyen részt a tisztújító kongresszuson, senki se szavazzon még ha online tartják is meg. Ha eredménytelen lesz a betervezett szavazás a távolmaradások miatt, akkor kénytelenek lesznek demokratikusan hozzáálni a témához mert a jelen állapot egyenesen tükrözi, hogy milyen diktatórikus az MSZP jelenlegi gondolkodása. Mit is lehetne akkor elvárni, egy ilyen párttól?????… csa is diktatúrát!!!!!!
Ehetetlen Odó
2020-09-16 at 15:28
Vihar a biliben.
Tehetős Totó
2020-09-16 at 15:15
Ötödik testőr ő… a háromból.
Királytigris
2020-09-16 at 15:13
Ezt az elődeik, a moszkovita Rákosiék úgy rendezték le, hogy Kádár hathatós közreműködésével, a hazai komcsik vezetőjét, Rajkot felakasztották.
Úgyhogy Mesterházy és társainak a félreállítása humánusnak mondható.
Polgár
2020-09-16 at 15:06
Ennyien? Toték rohognek, fletoekkal egyutt!
ambrus józsef
2020-09-16 at 15:03
Jó fotók! Ismét bebizonyosodott – FIATALSÁG BOLONDSÁG. A 3x ifikorú pufajkásoknak nem tetszik a rendszer.50 év alatt nem vették észre ,hogy csak csicskák, és bábok. Hogy is mondta Csermanek(Kádár) et. “mind a magam,mind a központi bizottsaag nevébem..”.
Na most a KB nevében mehettek a levesbe.
Kár a magas nyugdíj nekik!!Nagyon ráérnek konspirálni a dolgozók járadékaiból..
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-09-16 at 14:42
Nem öröm, ha valaki azt hiszi, hogy az ellenségem ellensége az én barátom. Olyan emberekkel, akik ma is büszként hirdetik, hogy a velejéig aljas taxis-blokád fő szervezői közé tartoztak, tisztességes embernek nem lehet közös ügye. Sokkal jobb lenne, ha a kis kalibertű Tóth helyett az a Mesterházy jönne, aki annak idején a FIDESz szavazóknak kecske-menyasszonyt vízionált; vagy talán Havasy Szófia, aki felmerülni látszik a feledés jótékony homályából, mint Vénusz a habokból? Ugyan kérem. Egyik 19, másik egy híján 20.
docee
2020-09-16 at 14:38
……….apaaaaaa, kezdodik……..
Patriot
2020-09-16 at 14:31
Arra sem méltók , hogy köpjünk egyet a szánalmas hülyék láttán.
Adj szállást a TÓTNAK, kitúr a házadból!
Felvidéki mondás .
khm
2020-09-16 at 14:30
Többen mesterházi maszkot viseltek….
Searching For Liberal Bullshit
2020-09-16 at 14:11
Kérek egy kávét!