Helyreigazítás: 2019. október 10-én “Továbbra is csak terel a terézvárosi momentumos Soproni Tamás polgármester-jelölt a Kicune Bt. adótartozásával kapcsolatban” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Soproni Tamásnak a terézvárosi önkormányzattal szemben köztartozása állna fent. Ezen valótlan állításért és azért, hogy Soproni Tamást úgy állítottuk be, mint aki a kerületet meg akarta károsítani, elnézést kérünk.
Azt már kétszeresen is bizonyította Soproni Tamás, a Momentum terézvárosi polgármester-jelöltje, hogy erkölcsi értelemben nem támogatja a magyar emberek választásán alapuló önkormányzatiságot, azonban az elmúlt napokban annak is tanúbizonyságát adta, hogy jogi értelemben sem tartja sokra a helyhatósági előírásokat. Az “internesönel szitizenek” önjelölt magyarországi messiása, Orbánűző Soproni Tamás cége, a Kicune Bt. ugyanis az elmúlt években módszeresen elkerülte az építményadó megfizetését. Ha pedig ez nem lenne elég, ordas nagy csúsztatással próbálta “átverni” a helyi választókat, azt állítva: nem tartozik a NAV-nak. Ami igaz is lehet, mert az építményadó önkormányzati adónem, azt nem a NAV-nak kell befizetni. Soproni tehát vagy alkalmatlan az önkormányzati jogrendszerben való eligazodásra, vagy hazudni próbált, esetleg mindkettő. Egyik sem kecsegtető lehetőség a terézvárosi választók szemszögéből.
A legjobb hazugság az, ami részigazságot is tartalmaz – tartja a népi bölcsesség. Soproni pedig a nép egyszerű fiaként ennek a közhelynek a szelleme szerint él: nem kamuzott nagyot, csak ügyesen manipulálta az igazságot, hogy úgy tűnjön, őt bizony megtámadta a csúnya, gonosz “lakájmédia”.
Történt ugyanis, hogy még szeptemberben az Origo cikket közölt arról, hogy Soproni cégének köztartozása van a terézvárosi önkormányzat felé cége, a Kicune Bt. után. A köztartozást az építményadó megfizetésének elmulasztása okozta, amit annak kellett volna megfizetnie, akié az ingatlan, amelybe a céget bejegyezték. Ez viszont nem történt meg.
Bátor húzás volt ezt megírnia az Origónak, hiszen Soproni nem a higgadt, diplomatikus vitarendezési módszereiről ismert, a portál pedig ezt már jól tudhatja, hiszen két éve egy hasonlóan kellemetlen ügyének a megpiszkálása után Soproni gyakorlatilag betört az Origo szerkesztőségébe. Tette mindezt a baloldali sajtószabadság jegyében, természetesen.
Most is az agresszió volt Soproni első reakciója, aki feljelentés belebegtetésével erősítette az általa oly hevesen féltett médiaszabadságot. Aztán végül egy vegán szójalatte mellett valószínűleg elmagyarázták neki, hogy a helyi adókat is be kell fizetni, ha meg ezt nem teszi meg, az szabálysértés. Így Soproni a pertől elállt, helyette tényleg befizethette az elmaradást, de annak létét letagadta, és küldött egy nullás igazolást az Origonak. A NAV-tól és a Főpolgármesteri Hivatal adóhatóságától. Majd sértett felháborodással kijelentette: láthatóan nincs tartozása, és aki ezt terjeszti róla, az hazudik.
Csakhogy az építményadót a kerületi önkormányzatnak kell befizetni, nem a NAV-nak és nem is a Főpolgármesteri Hivatalnak, tehát (az ő esetében) Terézvárosnak. Erről viszont semmilyen igazolást nem hajlandó bemutatni, így válasznak csak a találgatás maradt: vajon befizette a pár ezer forintos tételt a tízmilliós bevételt generáló cége után a polgármester-jelölt? Ha befizette, ezt mikor tette? Vajon rá lehet bízni a kerület gazdálkodását valakire, aki egy relatíve kis tételt is megpróbál elcsalni a kerület kárára? Vasárnap kiderül, hogy mennyire tolerálják a helyiek, ha megpróbálják hülyének nézni őket.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS