Sokszor gondolkoztam azon Trianon kapcsán, mint annak károsultja is, hogy vajon mi a jobb? Ha búslakodva olvasom a kortárs verseket, hallgatom a dalokat és közben elmerülök a szomorkodásban? Vagy tán az a célravezetőbb, ha megpróbálok túllendülni rajta, és bízom egy Magyarországra nézve szerencsésebb XXI. században? Nehéz kérdés.
Both Hunor írása
A kormány által erősített nemzeti összetartozás gondolata azért is sokatmondó, mivel akik összetartoznak, azokat nem lehetett elválasztani egymástól. Pedig erőszakkal megpróbálták azt Trianonban.
Az biztos, hogy a történelem kerekét visszaforgatni nem tudjuk. Ami megtörtént, azon változtatni jelen állás szerint nem lehet. Amit akkor és ott aláírtak, az az ezeréves történelmi Magyarország minden racionalitást és igazságot nélkülöző megbüntetése, és szándékos tönkretételére tett kísérlet volt.
Felül kell emelkedni, és tovább harcolni a nemzetért
Mivel ezen változtatni nem tudunk, ezért sajnos ennek tudatában kell tovább élnünk. 103 éve a padlóról kellett felállnia a magyarságnak. Tovább kellett élnünk ezzel a kereszttel a hátunkon. Az emlékezés mellett azért le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket ebből a szörnyűségből és tovább kell küzdenünk a határokkal szétszabdalt nemzetünkért. A legfontosabb feladatunk nekünk, anyaországon élő magyaroknak, hogy mindent meg kell tennünk a külhoni testvéreinkért, minden körülmények között. Ez egyébként nem csupán egy hangzatos terv, hanem az Alaptörvény hatályba lépése óta alkotmányos kötelezettsége is a mindenkori magyar kormánynak. Hiszen így szól a D) cikk:
Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért.
Nem a gyászra, az összetartozásra kell építenünk
Üzenetértékű az is, hogy a 2010-es kormányváltást követően az egyik első lépéséként a külhoni magyarok egyszerűsített honosítását biztosította a Fidesz–KDNP-kormányzat. A közös magyar állampolgárság az azzal járó jogkövetkezményeken túl egy olyan erős lelki kapocs is, ami összeköti az anyaországi magyart az erdélyivel, a délvidékivel, a felvidékivel és a kárpátaljaival. Na meg az utódállamokban élőket is egymással. Ez nagy dolog. Aki kicsit is át tudja érezni a határon túli magyarok elmúlt száz éves szenvedését, az tudja, miért.
Persze a körúton belüli balliberálisok, akik a 2004-es gyurcsányi gyűlölködésnek is felültek, ezt soha nem értették meg. Nekik még egyszer sem kellett megharcolniuk a magyarságukért. Nem éltek „nehéz éveket”, ahogy az Ismerős Arcok éneklik. A kormányzat ugyanezen gondolat mentén nevezte el Nemzeti összetartozás napjának június 4-ét. Lehetett volna trianoni gyásznap is. De az összetartozásban benne van a hatalmas nemzettragédiára évről évre történő méltó megemlékezés, de egyúttal az egymás kezét fogó továbblépés gondolata is. Hiszen akik még mindig összetartoznak, azokat csak nem sikerült egymástól elválasztani. Még ha ezt erőszakkal meg is próbálták.
A csoportképen a vajdasági Lajkó Miklós és családja az ünnepélyes állampolgársági eskütétele után, mellettük Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Sándor-palotában 2017. december 16-án. Lajkó Miklós az egymilliomodikként honosított külhoni magyar. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Hogy mekkora erő rejlik a nemzeti összetartozás gondolatában, azt jól mutatja, hogy az elmúlt években egyre több köztudottan baloldali-liberális személy állt ki a Minority SafePack, vagy épp a székely autonómiáért folytatott európai polgári kezdeményezés mellett. Óriási előrelépés! Közel húsz évvel később, de sok baloldalinak is sikerült megértenie, hogy a külhoni magyarok nem ellenségek, és sokkal inkább erősítik a nemzetet, és az anyaországot is, semmint gyengítenék azt. És ugyanolyan magyarok, mint az, aki az anyaország határán belül született. Vagyis nemzettestvér. Ez a kormányzat összetartozásra építő politikájának eredménye.
Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. április 17-én. MTI/Kovács Tamás
Maradtak azért kivételek
Persze, vannak olyanok is, akik sosem változnak. Akiknek a saját nemzetük az ellenségük. Ilyen például a párbeszédes Szabó Tímea, aki a tomboló koronavírus-járvány idején néhány ezer maszkot is sajnált a külhoni magyaroktól, és ennek biztosítását kérte számon a kormányon a parlamentben. De hasonlóan nyilvánult meg a DK-s Vadai Ágnes is, aki a Magyarországnak bővebben rendelkezésére álló oltásokat sajnálta a kárpátaljai magyaroktól. Ezek után különösen átlátszó és nevetséges, amikor ugyanezek a pártok a háború kapcsán álságos módon aggódnak a kárpátaljai magyarokért.
Trianont elfelejteni nem lehet, és nem is szabad! De a legfontosabb talán, hogy felül tudjunk a traumán emelkedni, és a magunk eszközeivel erősítsük az összetartozás gondolatát.
A szerző a Megafon YouTube főszerkesztő-helyettese
Facebook
Twitter
YouTube
RSS