Pesti Srácok

Trump: ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszkot gyártanak

Trump: ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszkot gyártanak

Ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszk gyártása van folyamatban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.

Közölte, hogy katonák tízezreit telepítik a tagállamokba szükség esetén az új típusú koronavírus elleni küzdelem segítésére. Megismételte, hogy a következő két hét lesz a legnehezebb, sok halálos áldozatra lehet számítani, bár - mint mondta - az ország egyes vidékeit egyelőre kevésbé érinti a járvány. Donald Trump elmondta: a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) mintegy 180 millió N95-ös, azaz orvosi maszk gyártását rendelte meg amerikai vállalatoktól, és most dolgozik azon, hogy további 3 millió maszkot rendeljen. Hozzáfűzte: 29 millió adag maláriaellenes gyógyszerrel, hidroxi-klorokinnal töltik fel az országos stratégiai tartalékot. A hidroxi-klorokinról ismét kijelentette, hogy az eddigi eredmények szerint hatékonynak látszik a Covid-19 ellen.

Kitért az egyik amerikai vállalatra is, amely korábban vonakodott a maszkokat belföldön forgalmazni, és inkább Kanadába és Latin-Amerikába exportálta. Trump elmondta: a védelmi termelési törvény értelmében kötelezte a céget a belföldi gyártásra.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a vállalatról, és azt ígérte, hogy a cég később "keserves árat fog fizetni" a vonakodásért. Újságírói kérdésre válaszolva határozottan cáfolta, hogy az Egyesült Államok "modernkori kalózkodást" követett el, és 200 ezer, németországi exportra szánt maszkot visszafordított volna az Egyesült Államokba.

- hangsúlyozta. Trump - tőle szokatlanul - személyes dolgokat is említett: elmondta hogy New Yorkban két barátja is lélegeztetőgépen van, mert a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenved. Újságírói kérdésre válaszolva kitért legkisebb gyermekére, a 14 éves Barronra is. Közölte, hogy a tinédzser nagyon szigorúan betartja az előírásokat, ki sem megy az utcára.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos központ igazgatója, a kormányzati munkacsoport tagja kijelentette: "nem szabad meglepődnünk, a halálos áldozatok száma növekedni fog". Hangsúlyozta, hogy a társadalmi távolságtartás működik. Mint mondta: "könyörgöm az amerikaiaknak, maradjanak otthon, ez a módszer működik". Deborah Birx orvosnő, a kormányzati munkacsoport tagja szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő két hét "nagyon kemény lesz". Elmondta: meglehet, hogy az új fertőzések száma valamelyest csökken majd, de a halálozások aránya nem fog csökkenni. Kiemelte New Yorkot és New Orleanst, mint a járvány epicentrumát, de hozzátette, hogy további epicentrumok kialakulására lehet számítani Pennsylvaniában, Coloradóban és a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.