Pesti Srácok

Trump: Orbán Viktor jó munkát végez, egész Európában tisztelik

Trump: Orbán Viktor jó munkát végez, egész Európában tisztelik

Orbán Viktor miniszterelnök jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol a magyar kormányfőt fogadta munkalátogatáson. Donald Trump úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik. Kiemelte azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke magyar idő szerint este nyolc óra után néhány perccel fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt a Fehér Házban.

Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen, és leszögezte, hogy Európában óriási problémát okoz. A tervek szerint a két politikus az energiabiztonságról, a védelmi együttműködésről, a kétoldalú kapcsolatokról, valamint a regionális biztonsági kérdésekről egyeztet – hangzott el az M1 Híradójában. Utoljára 14 éve járt magyar miniszterelnök hivatalos látogatáson az amerikai elnöknél.

Magyarics Tamás Amerika-szakértő azt mondta: Magyarország és az Egyesült Államok jelenlegi vezetése sok kérdésben hasonlóan gondolkodik. Az amerikai politikus az M1 aktuális televízióban és a CNN amerikai hírtelevízióban is közvetített képsorok szerint az épület egyik bejáratánál személyesen fogadta a magyar kormányfőt, akivel kezet fogtak, üdvözölték a fotósokat, majd beléptek az épületbe, ahol megkezdődött a hozzávetőleg egyórásra tervezett megbeszélésük.

A Fehér Ház a magyar miniszterelnök fogadásáról szóló múlt heti közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a két politikus tárgyalására Magyarország NATO-csatlakozásának huszadik évfordulója alkalmából kerül sor. A megbeszélésen az előzetes tájékoztatás szerint kereskedelmi, energetikai és kiberbiztonsági kérdésekre összpontosítanak.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.