Pesti Srácok

Tudja, Gyula, azért még maradhatott volna közöttünk! – Kollégánkra emlékezünk

Tudja, Gyula, azért még maradhatott volna közöttünk! – Kollégánkra emlékezünk

Rövid lefolyású, súlyos betegség után elhunyt kollégánk, Máté T. Gyula – már három év telt el azóta, hogy leírtuk ezt a mondatot. Három év sem volt elég arra, hogy ne az ő írásaival, a Kávé mellé című sorozattal indítsam a napomat.

Talán még mindig nem tudatosult bennem, hogy nincs többé. Még mindig dühös vagyok, amiért elment és tudom, hogy nagyon utálná, ha most sírni látna. Megpróbálna mosolyt csalni az arcomra és azt mondaná: „tessék nevetni!” „Önt nem ilyen fából faragták. Milyen Pestisrác maga, könnyekkel az arcán...?!”

Nehéz róla nem írni és még nehezebb megtenni, mert lehetetlen jól megfogalmazni, mekkora űrt hagyott maga után. Remek tollú, kivételes tehetség volt Máté T. Gyula. Több jelentős orgánum mellett a Magyar Hírlap külpolitikai rovatvezetői tisztségét is betöltötte. Portálunkon Máté T. – Kávé mellé című blogjának rendszeres írásaival jelentkezett, de szerepelt a Polbeat című, hetente jelentkező műsorunkban is.

Felesége, Rita szavait idézve„a búcsúzkodás nem az ő asztala volt”. És tudják, talán nem is kell búcsút vennünk tőle örökre. Hiszen írásain keresztül még most is jelen van, itt, a PestiSrácok.hu oldalán, mint ahogyan a szívünkbe is bevésődött örökre. Kollégánkkal készült utolsó interjúnkat itt olvashatják.

PestiSracok facebook image
Végső búcsú kollégánktól, Máté T. Gyulától, a Fiumei Úti Sírkertben. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

...és tudja, Gyula, maradhatott volna még közöttünk...!

A PestiSrácok.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.