Pesti Srácok

Mégis jó a kétharmad, Mr. Bajnai?

Mégis jó a kétharmad, Mr. Bajnai?


Saját mozgalmának mondott ellent Bajnai Gordon. Gyurcsány Ferenc évtizedes cimborája az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán fejtette ki az adóalkotmányról szóló ötletét. Szerinte ugyanis kétharmados törvényben kéne rögzíteni az adók megváltoztatásának folyamatát, hogy milyen és mennyi egyeztetéssel, mennyi türelmi idővel lehessen adóváltozásokat bevezetni.

PestiSracok facebook image
Ezzel szemben minimum érdekes, hogy Tordai Csaba (Bajnai államtitkára, az Együtt 2014 alkotmánytervezetének kidolgozója) a hvg.hu-nak nemrég így nyilatkozottTeljes alkotmányjogi nonszensz, hogy az adórendszer szabályaiban a mindenkori kormánypártnak a mindenkori ellenzékkel közösen kelljen döntenie. Egyetlen kormánytöbbséget sem hatalmaztak fel a választók arra, hogy ezekben a kérdésekben évtizedekre előre megkössék a jövőbeni kormányok kezét, mert ezzel a választók jogát is elveszik, hogy egy másfajta gazdaságpolitikát folytató pártot juttathassanak feles többséggel kormányra.”

Bajnai Gordon 2010 februárjában, két hónappal a biztos bukása előtt még évekre bebetonozta - elhasználva Magyarország jelölési jogát - Veres Jánost az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöki székébe
Az Együtt 2014 választói mozgalom erkölcsi, elvi alapvetései között pedig a következő mondat szerepel„Az adó-, nyugdíj- vagy családpolitikát egy parlamentáris demokráciában az alakíthatja, aki a választóktól erre felhatalmazást kap, ezért elfogadhatatlan, hogy az ellenzékbe szoruló, jelenlegi kormánypártok támogatása nélkül ezekben a kérdésekben egy következő kormányzat ne tudja érvényesíteni az elképzeléseit.”

Hogy is van ez? Az Orbán-kormány gazdasági stabilitási törvénye rossz, de Bajnai Gordon adóalkotmánya már jó dolog? Utóbbi ráadásul sokkal szigorúbb közteher viselési szabályokat hozna a stabilitási törvénynél: az ugyanis „csak” az arányos adórendszert és a családi kedvezményt rögzíti, Bajnai viszont az adóváltoztatás teljes folyamatát kétharmaddal szabályozná. Ezzel nem mellesleg a mindenkori kormányzást is könnyen megbéníthatná az ellenzék. Miért hallgatnak ilyenkor a demokráciaféltők? Vagy lehet, hogy a kétharmaddal is pusztán csak az a baj, hogy nem nekik van ekkora többségük?


Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.