Pesti Srácok

Íme Bajnai csapata: pofára húsz év...

Íme Bajnai csapata: pofára húsz év...



PestiSracok facebook image

Eddig nem sok szó esett róla, de érdemes megvizsgálni, hogy a Bajnai Gordon második eljövetelével (2012. október 23.) szinte egyidőben megalakult Haza és Haladás Egyesületnek kik is pontosan az alapítói. Kik számítanak Bajnai Gordon legközelebbi munkatársainak, akikkel véghez szeretné vinni a korszakváltás programját? A továbbolvasás innentől csak alacsonyabb vérnyomású olvasóinknak ajánlott.


Simó György a DataplexKft. eladása idején a T-Online Rt. vezérigazgatója volt. Tudják, ez az a cég, amelyet a Bajnai Gordon vezette Wallis úgy adott el cirka 3 milliárd forintos (!) haszonnal, három ciprusi cégen keresztül a Telekomnak, hogy közben a Kóka János vezette gazdasági minisztérium állami megrendelésekkel tömte ki a Dataplexet. Az ügyben 2007 óta folyik nyomozás. Merő véletlen lehet, hogy a három ciprusi cég tulajdonosai között megtaláljuk Bajnai Gordont és Kóka János sógorát is. Simó György nem mellesleg közös céget (Day One Capital) alapított pár éve azzal a Kákosy Csabával, aki jelenleg Mesterházy Attila gazdaságpolitikai tanácsadója, korábban pedig Kóka János kabinetfőnöke volt. A kör pedig bezárult…

Bitó László igazi Gyurcsány-fan 2006 novemberében (!) publicisztikát írt „Miért szeretem Gy.F.-et címmel?”. Ebben többek között párhuzamot vont Jézus és Gyurcsány között: „S így mindazok alapján, amit megtudtam Gy. F.-ről, egyre könnyebb lett megkedvelnem. Talán nem politikai maffia, hanem maga a Gondviselés hozta nyilvánosságra őszödi önostorozását, hogy lássuk őt az ő damaszkuszi útján, szenvedélyes haza- és igazságszeretetében”. Bárándy Péterigazi balliberális sztárügyvéd, tevékenykedett a Hunvald-ügyben, a Hagyó-perben, védte a Klubrádiót is. Ráadásul igazságügyi miniszterként nem mondott igazat (…) Kulcsár Attilával való találkozásával kapcsolatban. Felcsuti Péter2008-ban büszkén megvallotta a HVG-nek, hogy 1956 náluk „nem volt se forradalom, se szabadságharc”. Emellett volt munkásőr és bankszövetségi elnökként is dolgozott Érdekes párosítás… Oszkó Péter2008-ban még jónak tartotta az egykulcsos adót, ma már eltörölné. Ugyanő korábban eltörölte volna az adójóváírást, ma újra bevezetné. Hiába, nagy szakértő a pali.

Balázs Péter Bajnai külügyminisztere volt, az ő minisztersége alatt törölte fel Magyarországgal a padlót Robert Fico akkor, amikor csak akarta. Korányi Dávid szintén Bajnai külügyese, jelenleg az Egyesült Államokban ösztöndíjas, vélhetően ő közvetíti az amerikaiak kívánságait Bajnaiék felé. Simon László a második Gyurcsány-kormány idején a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese volt, tehát működtetője a Bajnai által összetákolt gyalázatos fejlesztéspolitikai intézményrendszernek.

Szigetvári ViktorGyurcsány és Bajnai bizalmi embere: sajtófőnök, kabinetfőnök, az MSZP 2006-os és 2010-es kampányfőnöke. Egészen idén januárig az MSZP tagja. Gyurkovics TamásGyurcsány és Bajnai kommunikációs tanácsadójaként is dolgozott. Kalmár Péter Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyve szerint egy társaságot alkotott Gyurcsánnyal és Bajnaival a rendszerváltás idején. Vörös T. Károlyt, a Népszabadság volt főszerkesztőjét pedig az MSZP Szabad Sajtó díjjal jutalmazta 2011-ben. Jöjjön most két MSZP-tag: Haris Évaaz MSZP stratégiai bizottságának elnöke, Falus Ferenc pedig az MSZP országos nyugdíjas tagozatának elnökségi tagja. Falus emellett „benne volt” a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb gazdasági bűnügyének perében, az úgynevezett Diagon-ügyben.

 .

Ehhez sokat már nem lehet hozzátenni. Hogy is mondta Gyurcsány az őszödi beszédben? „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.