Horn Gyuláról igazat, vagy semmit!
De mortuis nil, nisi bene! (Halottról jót vagy semmit!) – mondták a rómaiak. Habár félrefordításról van szó, mert a „bene” jelentése „jól”, azaz „helyesen”. Pontosabb, ha azt írjuk, hogy „igazat, vagy semmit!” Mert az elhunyt ember jogilag már nem védekezhet. Így tartották az ókori Rómában.
81 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Horn Gyula. Részvétünk! Bajnaival szemben, aki „államférfinak”nevezte, mi tartjuk magunkat a rómaikhoz: „igazat, vagy semmit!”
Horn Gyula a rendszerváltozás utáni Magyarország harmadik miniszterelnöke. Az MSZP-SZDSZ koalíció vezetője. Az „igazat, vagy semmit!” 1956 októberétől november elejéig – állítása szerint – nemzetőr volt, 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB felkérésére viszont a karhatalmi őrszolgálatnál, a pufajkásoknál volt állományban. 1957-ben megkapta a Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet, az „ellenforradalom” leverésében fontos szerepet játszó személyeknek járó magas kitüntetést. Az „igazat, vagy semmit!”
Horn Gyula politikusi életútja tipikus szocialista karrier. Miután kinyilvánította a Kádár-rendszer iránti elkötelezettségét (a pesti srácokkal szemben, fegyverrel a kezében) Bulgáriában és Jugoszláviában dolgozott a magyar nagykövetségeken. Szép lassan lépdelt előre az MSZMP ranglétráján. Igazi hithű kommunista volt. 1985-ben visszatért a Külügyminisztériumba, ahol államtitkár lett. 1987-88-ban tagja volt a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának, majd 1989-ben a Németh-kormány külügyminisztere lett. A vasfüggöny lebontása neki is lehetőséget adott, hogy megmutassa hirtelen jött reform-érzelmeit. Kényszerből, vagy felismerve az „új szelek járását”, 1989-ben átengedte az NDK-s állampolgárokat az osztrák határon. Ezzel alapozta meg későbbi karrierjét.
A rendszerváltáskor az MSZP alapítója, majd vezetője lett. A kamikaze Antall-kormány alatt pedig egy új szocialista prototípust jelenített meg. Százezreknek mutatta meg, hogy lehet demokrata egy volt kommunista. Hogy lehet békében továbbélni mindenkinek, aki az egykori diktatúrát építette és fenntartotta. Az egykori bűnösöknek megbocsátanak – szimbolizálta. Amikor rákérdeztek az 56-os forradalom leverésben játszott szerepére, csupán egy „na és?” volt a válasza...
Ráadásul – a mögötte álló liberális médiával – sikeresen építette fel magáról azt a képet, hogy ő az egyedüli szakértő. A jobboldal nem ért a kormányzáshoz, a baloldalon viszont, kisebb-nagyobb bűnök ellenére, azok vannak, akik el tudnak kormányozni egy országot – sugallta. És sokan elhitték neki.
Alternatíva nélkül, 1994-ben óriási győzelmet aratott. Az MSZP akkor akár egyedül is kormányt alakíthatott volna, mégis bevette az SZDSZ-t. Két oka volt erre Horn Gyulának. Egyrészről a nemzetközi legitimitást akarta így megszerezni. Hisz, ha az egykor a leginkább antikommunista liberálisok támogatják, akkor az elfogadható a Nyugatnak is. Másrészről a kétharmados többség miatt.
Miniszterelnökként leginkább a törvényes mederbe terelt rablóprivatizációról, illetve a Bokros-csomag népnyúzó és az ország pénzügyi mutatóit végül nem is javító, hanem rontó intézkedésiéről ismert az utókor számára. Mert „halottról jót, vagy igazat!” Emberként pedig nyugodjon békében!
