Az összefogás értelmisége
Bevallom, kicsit zavarban vagyok, hogy újra meg kell szólalni a baloldali összefogás ügyében. A magyari baloldal politikai teljesítménye ugyanis oly mértékben abszurd, hogy lassan szándékosságot kezdek tulajdonítani ennek. Hogy ez az egész valami összeesküvés része, hogy ezt direkt csinálják éppen így. A New York Times karácsonyi tündöklése óta komolyan kezdek hinni benne, hogy bármi, ami idehaza történik, képes elterelni a világ figyelmét valami másról. Valami huncutságról. Hogy a Gordon azért ment föl (mert fölment) a Bitóék lakására kávézni, hogy Amerika közben atomfegyvereket vethessen be stikában Irakban. Mert ha a Gordi fölmegy, és megbeszél, akkor azt se venné észre a világ egésze, ha idegenek óriási gumilibára -kacsára cserélnék ki a Holdat…
Ha ugyanis nincs szó világméretű összeesküvésről, akkor erről az összeálló (nem, mi nem izgultunk, tudtuk előre) régi-új csapat szenvelgéséről egyszerűen és profán módon ki kell jelenteni, hogy szánalmas. A Magyar Hírlap persze büszkén szellőztette meg a hírt a Gordiról, aki fölment Bitóékhoz, ahol baloldali értelmiségiek (Heller és Závoda, Konrád és Parti-Nagy) meggyőzték az összefogásnak ugye a fontosságáról. Felhívást is fogalmaztak ezek az értelmiségi emberek, miszerint:
"Mi, alulírottak, megkönnyebbülten és teljes egyetértéssel vettük tudomásul, hogy végre elindult az a folyamat, amelynek eredményeképp megszülethet a demokratikus erők teljes körű összefogása.”
Nagyon szép ez, csak hát itt Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon összefogásáról tetszenek beszélni. Ebben az esetben viszont ez nem demokrácia. Ez, sajnos, lófasz! (ez nem káromkodás, hanem a megbeszélésen különben résztvevő Závoda Páltól származó idézet, tehát ez irodalmilag helytálló hasonlat, sőt egyenesen megszemélyesítés) A felhívás sorai mögött rejlő valódi tartalom pedig a baloldali értelmiség igazságbeszéde.
Nincs itt, kérem, szó demokrácia-féltésről, hacsak nem a saját anyagi megélhetésének biztonságát nevezi annak a Hellerági és csapata. Nem a totalitáriusságtól való irtózás itt a mozgató erő, hanem a még négyévnyi Fidesz-vezetéstől, amely alatt végleg szétesne a bagázs. Itt nem a baloldali politikusok összefogása volt a lényeg, hanem a szocialista kormányokat kihasználó értelmiség egzisztenciális rettegése, hogy odalesz a bőrkanapé. Ez a minden erkölcsi megfontolástól sikeresen megszabadult értelmiségi massza erőlteti egybe ezt a három levitézlett fickót, mert csak általuk biztosítható a megmondó szerep és az állami forrás. A baloldali értelmiség önféltését tehát akár az írástudók árulásának is nevezhetnénk. Nem politikai, hanem értelmiségi összefogás történt itt. Pénzért. Kulturális dominanciáért. És ezért fog széthullani ez a társaság véglegesen, ahogyan most erkölcsileg megroggyant. Valóban, ez az utolsó pillanat. A szocializmus alatt egybeszokott, egymás vállát veregető, egymást díjakkal kitüntető érdekközösség agóniája.
Az aláírók névsora bővül. Most válik el a szar a májtól.
Bitó László, Csányi Vilmos, Csepeli György, Eörsi Mátyás és Herényi Károly. Csáki Judit, színikritikus, Heller Ágnes, filozófus, Konrád György, író Parti Nagy Lajos, író, Radnóti Sándor, filozófus, Vásárhelyi Mária, szociológus, Váradi András, biokémikus, Závada Pál, író, Balázsovits Lajos színész, rendező; Böjte József filmrendező-producer; Falus Ferenc orvos; Ferge Zsuzsa szociológus; Király Júlia, közgazdász; Krausz Viktória, újságíró; Majsai Tamás; Márton László; Mészáros Tamás, publicista; Papp János színművész; Sándor Anna; Somlai Péter szociológus; Sumonyi Zoltán, író, költő; Szunyogh Szabolcs; Ungvári Tamás, író”
