Pesti Srácok

Rasszista keresztény stadionépítők teszik tönkre a Magyarországon szülni akaró négerek emberi méltóságát

Rasszista keresztény stadionépítők teszik tönkre a Magyarországon szülni akaró négerek emberi méltóságát

A cím félrevezető, ugyanis nem egy témát ölel fel, hanem rögtön hármat.Mégis sikerült grammatikailag értelmes mondatba pakolni a címszavakat, ami egyszerre a bloggerkedő kisállatok és a közoktatás sikere. Elnézést kívánok. És azért három téma egy cikkben, mert egyik sem annyira eget rengető, hogy külön posztban emlékezzünk meg róluk, viszont mindnek van némi tanulsága. Nézzük őket sorban.

Hollywood rasszista, mondá az Index(egyik aloldala, a Cinematrix). Fújj, fújj, mondá az antirasszista. Hogy mit tanultunk ebből a cikkből, azt majd később, előbb némi jó tanács a szerzőnek és úgy az Indexnek általában. Ha valami olyasmiről írtok, amiben még véletlenül van is némi igazságotok, felesleges a csúsztatás, mint érveléstechnikai bodicsek eszközéhez nyúlnotok, mert egyrészt visszaszáll rátok és titeket hiteltelenít, másrészt pedig... másrészt pedig... felesleges. Csak hogy egy példát mondjak, amikor számba veszitek a mérvadó hollywoodi színes bőrű színészeket, egy elkeserítően rövid lista jön össze. Eddie Murphy, Denzel Washington, Will Smith és Martin Lawrence. Így leírva tényleg durva. Én viszont azt nem értem, hogy ha később sikerül szóba hozni őket, akkor miért nem lehetett a listához biggyeszteni Morgan Freemant, Forest Whitakert vagy például Samuel L Jacksont? És ezek csak azok a nevek, akik 5 másodperc alatt eszembe jutottak anélkül, hogy beírtam volna a keresőbe, hogy "menő nigga' színészek". Velük együtt is rövid lenne a lista, szóval tényleg nem értem, miért kellett kihagyni őket., Ja, mert így még hatásosabb. Van még ilyen a cikkben, de most lusta vagyok. Ami viszont sokkal fontosabb, az az, hogy miért is mellőzi Hollywood a színes bőrű színészeket: mert a piac rasszista(igen, a világ filmpiaca: Amerika, Európa, Ázsia, mindenki!), és ők csak a kereslet igényeit elégítik ki. (Részletkérdésnek tűnik, de ha a kereslet miatt rasszista a filmes kínálat, akkor az miért is az azt kielégítők a rasszisták?). Ízlelgessük még: mindenki! Nem csak mi, magyarok, ahogy azt évtizedek óta sulykolják belénk a ballibbancsok, hanem mindenki. Éreztük ezt eddig is, mármint hogy nem vagyunk alávalóbbak senkinél (legalábbis ebben), de köszönjük a bizonyosságot.
PestiSracok facebook image

A másik téma, hogy Hidasi Judit egy ideig miért nem szül. Maga a sztori annyi, hogy áldatlanok az állapotok a magyar szülészeteken, ha nem tejel (Itt most a hálapénzre gondolok, nem Judit személyes problémájára. Azon több okból nem viccelődök.) az ember lánya. Akinek szült ismerőse/rokona/felesége/barátnője/azonos nemű élettársa/stb. az elmúlt két évtizedben, annak nem kell bemutatni ezt. Mindannyian tudjuk, hogy ez a sok évtized egészségügy-politikájának csődje. Lehet ujjal mutogatni jobbra-balra, de felesleges, mert mindenkinek van vaj a füle mögött. (kivéve a Jobbikot, de ellenzékből nem is lehet elkúrni). Százával lehet ilyen történeteket olvasni a neten, főleg mivel a kismamák egy jelentős szeletet szakítanak a magyar blogszférából végtelen számú babás portállal. Ami miatt mégis címlapot ért a cikk az Indexnél, az egy mondat és egy sugalmazás: "Utóbb ez ügyben vitatkoztam össze egy fociszurkoló barátommal: szerintem a kórházakban rendet rakni egy kicsit aktuálisabb lenne, mint egy új stadion építése."és "A kormány szeretné, ha több gyerek születne. Én most egy darabig nem szülök."Igen, ennyi elég, hogy egy cikk Index címlapra kerüljön a nlcafé baba-mama rovata helyett. A stadionellenes populista hülyeségről már volt szó nálunk. És az elmúlt 25 év hibáit toljuk a kormányra trükk sem új (Vivre le protest-hangulat!). Viszont kedves Index! Ha épp az egészségügy alul finanszírozottságával támadjátok a kormányt, akkor azt a cikket ne szerepeltessétek címlapon azzal a hírrel, hogy idén 18,2 milliárd Forinttöbbletforrás jut az ágazatra! Öngól a legszebb fajtából.

Aharmadik téma pedig az ellenzék főbohóca, Fletó legújabb kijelentésével. "A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha valamikor meg kell vívni az eredeti értelemben vett kulturkampfot, akkor annak itt az ideje, mert az a gondolkodás, amelyet a keresztény-konzervatív világ közvetít, szemben áll mindazzal, amit a felvilágosodás óta a szabadelvűek és a baloldaliak közvetítenek." - írja a HVG, mi meg csak nézünk elkerekedett szemekkel. Abban ugyan egyetértünk, hogy a keresztény-konzervatív gondolkodás tényleg "szemben áll mindazzal, amit a felvilágosodás óta a szabadelvűek és a baloldaliak közvetítenek", de a szabadelvűek és a baloldaliak a normalitással és a valósággal is ugyanilyen vérre menő küzdelmet folytatnak. Viszont most hagyjuk is az eszmetörténeti vitát. Ami érdekesebb az az "eredeti értelemben vett kulturkampf" kijelentés Gyuriferitől. Ezt nem tudjuk hová tenni. Ez a marha a XXI. században még mindig a polgári házasság bevezetéséért küzd, ki akarja szorítani a politikai hatalomból az egyébként II. vh óta ott sem ülő klérust vagy szerzetesrendeket akar betiltani? Mert az eredeti kulturkampf ez volt (a Bismarck név mond valamit?). Egy többször is bérmálkozótól persze mit is vártunk... Komoly tanulság itt nincs, csak amit eddig is tudtunk: Gyuriferinél tényleg elmentek otthonról, csak a villanyt felejtették el lekapcsolni.
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.