Vissza a 20. századba?
Ahogy az egyszerűből a bonyolultba, úgy haladunk a rendezetlenből a rendezettség irányába, és kerülnek a helyére a dolgok a mi sajátos három- és félosztatú politikai berendezkedésünkben. Az eddig - nem kifejezetten maxweberien értéksemleges - politikai elemzésekben körberöhögött centrális erőtér megvalósult, középen áll egy erős Fidesz, mellette pedig két kicsi ordibáló hülyegyerek. Ez a két szélsőséges erő ráadásul annyira utálja egymást, hogy sosem fognak összekoalíciózni a Fidesz ellenében. Eddig három, félnek meg ott a Schiffer által újjáélesztett LMP, mint besorolhatatlan sötét ló, akitől mindenki tart, akit mindenki utál.
Legfőképpen a vörös fejjel ordibáló hülyegyerek utálja, mert meggyőződése, hogy miatta nem győzte le a Kaijut. A matematikában csak a négy alapműveletig jutó elemzők szerint elég összeadni a különböző ellenzéki pártokra érkezett szavazatokat, és rögtön nyertek volna Budapesten, meg egy csomó helyen. Jelzem: ugyanez a logika vitte be őket az Összefogásba, ahol aztán élére állítottak a szocikéval tökéletesen egybevágó szavazat-mennyiséget, és azóta megijednek mindentől, ami kicsit is hasonlít egy oszlopdiagramra. Ugye az okos ember más hibájából tanul, a hülye a sajátjából, a baloldaliak meg semmiből.
Hogy miért is ez a hosszúra nyúlt bevezető? Mert e nélkül nemigen lehetne bármivel is magyarázni Kálmánolga tegnapi szabályos megőrülését, a szektatévézés mélypontját, ahogy nekiugrott a Schifferbandinak, mert az merészelt valamiről mást gondolni, mint azt a baloldali narratíva előírja. Schifferbandi – a szélsőbaloldaliak számára megbocsáthatatlan módon – leszarta a Szabadság térre odatervezett Megszállás emlékművet ölelő hisztériát, mert az szerinte álprobléma, csak az idő és az ideg megy el vele, miközben van egy halom sokkal fontosabb és sürgetőbb megbeszélnivalónk. Indirekt bizonyítás: mivel Kálmánolga megőrült, ezért igaza van. A gyökkettő meg irracionális…
Lényegtelen, hogy amúgy mennyire elegáns vagy nem elegáns a választások után két nappal nekikezdeni ennek az emlékműnek. Lényegtelen, hogy a Kerényi-féle figurális politikai barokk mennyire lejárt és mennyire nem illik a témához. Lényegtelen és érdektelen. Vannak fontosabb dolgok. És ezzel a véleményével Schifferbandi kiírta magát a kálmánolgai értelemben vett európai politizálásból.
Egyébként lehetne még hosszan sorolni az okokat miért nem hajlandó magára valamit is adó ember napokig hőbörögni egy elszabott köztéri szobron. Legfőképpen azért, mert már rég nem a szoborról van szó, hanem az úgynevezett kormányzati emlékezetpolitikáról, amiről most be kell bizonyítani, hogy fasiszta, antiszemita, kirekesztő, etc., etc.
Vissza a 20. századba ismét, mert ott még tudtuk kik vagyunk. Antifasiszták, demokraták, partizánok, etc., etc.
Csak éppen ez kurva unalmas! Igaza van a Schifferbandinak, ha nem megy bele a játékba. Ő közszereplő, én nem, tehát én kimondhatom: Baszd meg a huszadik századodat, baszd meg a régi vitáidat, baszd meg az nácifasiszta-demokrata dichotómiádat, baszd meg az emlékezetpolitikádat, baszd meg a szívednek kedves propagandatörténelem könyveidet és baszd meg, hogy ha Ausztria a nácik első áldozatának tekintheti magát, akkor mi egy darab elszabottszobrot nem állíthatunk annak, hogy bizony mi is azok vagyunk.
Ez persze nem ment fel az alól, hogy egymás áldozatai is vagyunk. És nem ment fel a sürgetőbb megvitatni-valók alól!
2014-et írunk! Ha egy politikus nem akar a 20. századdal foglalkozni, nem a 20. század vitáiban keresi önmagát, akkor paskoljuk meg a vállát, és legközelebb bizonytalankodjunk a szavazófülkében, mert ő megérdemli.
