Pesti Srácok

Pedig már a maják is megmondták, ne tarts zárva vasárnap

Pedig már a maják is megmondták, ne tarts zárva vasárnap

A vasárnapi nyitva tartás mellett, a zárva tartás ellen, meg minden másért tüntettek hétfőn-kedden, mikor is a parlament döntött ezekről a kérdésekről. No, azon túl, hogy a 444 épp a francia jobboldal nyitvatartás-támogatásáról értekezik, a magyar jobboldali sajtó meg az osztrák és a német zárvatartós példákkal volt tele, magyarán a kérdést kivételesen nem lehet megoldani az egybehangzó európai példákra (bezzegafejlettnyugaton) való hivatkozással, így aztán gondolkodnunk kell. Ha az ember a vasárnapi nyitva tartás/zárvatartás melletti tüntetésre rákeres az interneteken, akkor bele fog ütközni azon cikkbe, amely két éve az zárva tartás mellett tüntető olaszokról értekezik: „a vasárnapnak nincsen ára címmel tartanak egész napos akciót az olasz szakszervezetek az üzletek ünnepnapi nyitva tartása ellen”. Az Avvenire című lap például azt írta, hogy „az, hogy az üzletek az év mind az ötvenkét vasárnapján nyitva tartanak, nem a gazdaságot segíti, hanem kulturális omláshoz vezet”.
PestiSracok facebook image

Kik tüntettek? Mindenki. Szakszervezetek, egyház, sportegyesületek, stb.

Egy tisztességes szakszervezet, amennyiben baloldali, nyitva tartás mellett maximum gépromboló indíttatásból tüntizik. És nem, az, hogy az éttermek is nyitva vannak, a buszsofőrök is dolgoznak, a vonatok is mennek, meg a tévé és a rádió is, meg mi is írunk néha vasárnap, az nem annyira igazán jó érv az üzletek nyitva tartása mellett. Hacsaknem dögöljön meg a szomszéd tehene is! módjára gondolkodunk. Láthatóan a zárvatartós országokban sem látnak ellentmondást abban, hogy a család nem plázába megy, hanem vonattal vagy busszal kirándulni, esetleg étterembe. Vagy közösen forgatja lisztbe a csirkemellett. Ez a nyitvatartós vasárnap az úgynevezett atomizálódást segíti elő, nincsenek miatta rendszeres közös ünnepek, stb. Ugye emiatt (sem) nem tudnak sikeres mozgalmakat szervezni a cécécépés aktivisták.  Meg azt a mindenmindegyszellemi nihilt, amikor az akciós parizerért folytatott közelharc kulturális-közösségi programmá nemesül…

Persze nem feltétlen fog a zárvatartás miatt minden család közösen mecsbokszozni (van még olyan?), ahogy a KDNP szeretné, de mégis mókás, hogy a lakosságok azt követelik, a Tesco meg a többiek legyenek nyitva vasárnap. Na de valami jelét adjuk már, hogy a vasárnap úgy ezer éve a közös pihenés napja, vagy mi! Hogy ilyenkor ideálisan a ház körül kellene tevékenykedni, újságot kéne olvasni (vagy minket) a fotelben cigizve (ja nem, cigizni ki kell menni az erkélyre), meg közösen moziba menni, színházba menni (na tessék, a jegyeladók, mozisok és a színészek is dolgoznak vasárnap), együtt kajálni, meg a Macskafogó seggéből kiesett cicusokhoz hasonlóan réten virágszirmot számlálni.

Ráadásul többé-kevésbé mindenkinek ezt kellene tennie, mert különben meg szar és egyhangú az élet!

A másik tüntetős társulat meg elméletben a korkedvezményes nyugdíj rendszerének meghosszabbítása, a cafeteria adóterheinek visszacsökkentése, a költségvetési törvény szociális partnerekkel történő érdemi megvitatása, az új Munka törvénykönyve munkavállalókra hátrányos rendelkezéseinek felülvizsgálata, továbbá a sztrájktörvény visszaállítása miatt hívta utcára a tagszervezeteiket. Legalábbis ezeket a pontokat nézte ki magának a katalógusból.


Ehhez képest, miután hétfőn nem sikerült megbénítani másoknak az országot, a LIGA rakparti akcióján szó sem volt korkedvezményes nyugdíjról, vagy a cafeteria adóterheiről, csak a dohánykereskedelemről szóló törvényjavaslat várható hatásairól és arról, hogy miért kell a dohánygyárak és nagykereskedők, valamint a kiskereskedők közé egy központi elosztó céget beiktatni (ezt mi sem tudjuk - megfejtéseket a postaládába kérjük!), amelynek legalább 3 százalékos garantált díjat szavatolna a jogszabály. A tüntetők szerint 1000-1200 munkavállaló elbocsátásával is járhat a központi elosztás megvalósítása. Mindezért a Philip Morris, a British American Tobacco és az Imperial Tobacco munkavállalói 350 céges kocsival zárták le az utat.

Szakszervezeti étosz, Isten veled! Ha így folytatjuk, a kormány akaratán kívül megvalósítja a korporatív államot.
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.