A sajtószabadság anatómiája

A mai nap eddig a teljes káosz jegyében telt, köszönhetően Simicskának, aki tegnap úgy döntött, médiaháborúzni szeretne, és ma teljes terjedelmében meg is kapta. A
a

. Röviden annyi, hogy Simicska Orbánellenes médiatartalmat akar a Nemzettől, a Lánchídtól és a HírTV-től,
ehhez pedig az említett médiumok vezetői nem kívánnak asszisztálni
. Megelőlegezzük, hogy az alkalmazottak jelentős része sem. Jó, ha egy pillanatra elvonatkoztatunk attól, hogy a történetben ki kormánypárti és ki (friss)ellenzéki. A történet ugyanis arról szól, hogy volt egy médiabirodalom, ami eddig politikai meggyőződésből A-t mondott, és egyszer csak a tulaj azt modja, hogy B az új agenda, emiatt
pedig az B-vel azonosulni képtelen vezetőség felállt
. Erre a tulaj azt mondja, kibasz mindenkit mást is, aki nem mond B-t. Tényleg bármi behelyettesíthető A-ba és B-be, mert ha értékelni akarjuk a történéseket, akkor csak a dolgok logikája számít. Elég komoly horderejű az ügy, és gyorsan meg is született a #jesuisgeci, csak ez a #jesuisgeci baromi féloldalasra sikerült itthon. Szándékosan távol tartottam magam itt a Tutin a Charlie Hebdo témától, most is csak azért említem meg, mert a párhuzam rámutat, hogy normális esetben egy ilyen ügy kapcsán (mégha egészen más súlycsoprtban is van a két eset, mégiscsak sajtószabadságról, szerkesztőségi függetlenségről van szó)
normális esetben azt kéne tudnia mondani a teljes szakmának, hogy "veletek vagyunk"
. Aztán persze mindenkinek meg lehet a maga véleménye és persze azt nyugodtan el is mondhatja. Vagy csak nekem van hiányérzetem, hogy csak egy oldalról jönnek a szolidarításról szóló vezércikkek/publik? Amikor 5 éve az megy, hogy veszélyben a magyar sajtószabadság, egyszer csak történik valami olyasmi, ami tényleg sajtószabadság-ellenes. Egy tulajdonos egzisztenciálisan fenyegeti a szerkesztőségeinek tagjait, ha nem azt írják, amit ő akar. És a kormányellenes sajtónak annyi jön le a dologból, hogy milyen jó a Bayer-Simicska cicaharcon röhögni, mennyire vicces a geci és hogy milyen fasza, hogy lette egy új Orbánellenes sajtóbirodalom. Bede Mártonnak konkrétan annyi esett le a dologból, hogy
. Így lesz hős Simicskából a 444-től a Klubrádión át az indexig, a firkászok közötti legelemibb szakmai szolidaritást meg lehúzzuk a vécén.