A gyávák és lusták kora
(„ne lopj szegénytől, ne ölj, ha nem muszáj”)
A túlélés macerás és munkás dolog. Továbbá erkölcstelen és etikátlan is, hiszen a túlélés fogalma feltételezi, hogy mások nem élik túl. És a túlélők részben döntenek is arról, hogy ők lesznek azok, akik túlélik. Igazságosabb az, ha mindenki maghal, mert az a tökéletes egyenlőség. Az talán szintén igazságosabb (az egyesek túlélésénél), ha mindenki túléli, de ez az egyenlőtlenség újabb kérdéseit veti fel. Például a túlélés történetét elmesélő hősi eposzban elég meleg, transzgender, stb. karakter szerepel-e majd és nem a ciszhetero hősök tengenek túl, mint az minden normális kultúrában szokás.
Ha a libbantak gondolkodását modellezi az ember, pillanatok alatt a zártosztályon, (a Wirth főorvos úrnál /a kulturális utalások megfejtéséért a karácsony közelsége okán virtuális (1974-es gyártású, de teljesen friss) Balaton szelet jár/) találhatja magát az ember.
Ha nem volt eddig világos, akkor most szólok, hogy éppen a túlélésre való jogunkat vonják kétségbe!
Én például teljesíteni akarom az isteni parancsot, vagy pozitívan állok a természetes kiválasztódáshoz, teljesen mindegy, csak túl akarom élni. Sőt azt szeretném, hogy a családtagjaim, a barátaim túléljék, sőt azt kívánom, hogy minden becsületes magyar ember élje túl. Ugye érezzük, hogy a túlélési igényem becsületes magyar emberekre történő szűkítése a jelenlegi nyelvhasználat szerint a nácizmus maga? Pedig miért is kellene harcolnom és kockáztatnom rossz emberek túléléséért? Vagy olyanokért, akik simán agyonvernének minket a saját túlélésükért? Ez a verseny elvtársak!
A gyávák és lusták potyautasok a túlélés bárkáján. Bliccelők a társadalom sima újratermelődésének folyamatában is azok, akik az öregek otthonában helyezik el a szüleiket, akik gyermekeket nem vállalva arra gyűjtenek, hogy Afrikából bevándorolt ápolónők gondozzák őket majd aggkorukban. A technikai civilizáció vékony és törékeny, habár felettébb kényelmes burkában egy generáció alatt elfelejtettük, hogy a túlélésért harcolni kell. Meg edzésben is kell lenni.
A mai magyar társadalomban kevesen vagyunk edzésben. De rajtunk fog múlni, hogy unokáink megszületnek-e, mert nincs kötelességek nélküli élet, vagy ha van is, az rövid, szánalmas és örömtelen lesz.
A szüleink generációjának jelentős része elvesztette életének azt a részét, amelyben nagyszülő lehetett volna, mert gyermekei vagy külföldre mentek vagy későn vállaltak csak egy gyereket, illetve egyáltalán nem. Ennek a generációnak a nagy része már szülő sem lesz. A hosszúra nyúlt kamaszkor végén csak üresség marad, és a társadalmunk romjain élősködő idegenek árgus szemekkel figyelik majd, meddig vagyunk még elég erősek megvédeni magunkat.
Csak a totális szabadság van ingyen, a valóságos, működő társadalmakban a az elérhető legtöbb szabadságért (ami nem tartalmazza a szabad értékválasztást feltétlenül) nagyon keményen meg kell dolgozni.
Na ezt a munkát akarják a lehető legtöbben megúszni. A rendért, a jólétért, a normális politikai osztályért, a minőségi ennivalóért, egy valóban értékes szakmunkás-bizonyítványért, egy igazi szociológus diplomáért (nem gender szakos), a szabadság bármelyik apró morzsájáért meg kell dolgozni.
Pedig nem jár. Ha nem vagy hajlandó küzdeni csak a rabszolgaság és/vagy a halál jár, semmi más.
Az élet pedig nem etikus, nem kedves, nem vicces, különösen nem igazságos, lehetsz szerencsés, de sokszor még azért is meg kell dolgozni. Nem menthetünk meg mindenkit. Sőt, már nem is akarunk mindenkit megmenteni. Csak azt mentjük meg, aki minket is meg akar menteni.
Közös a bárka. Viszont ingyenfuvar nincs . Csak az özönvíz van ingyen.
