Na, most van vége a XX. századnak!

Akik hisznek a történelem létezésében, no meg a „haladásban”, azok bizonyára emlékeznek rá, hogy 1990-ben azt mondták az okosok, a kommunizmus kelet-európai bukásával ért véget a rövid XX. század, amely - mint az közismert - 1914-ben kezdődött. Az azt megelőző XIX. század egy hosszú békeidőszakkal ért véget, valahol a napóleoni háborúk végén kezdődött és Európában csak néhány lokális tömegmészárlás szakította meg hosszú csendjét.

Az első nagy háború azonban olyan eszméknek nyitott utat, amelyek közös vonásai közt előkelő helyen szerepelt a nemzetek megszüntetése iránti vágy. Sokan látták akkoriban is a nemzetekben azt a rosszat, ami egymás legyilkolására serkenti az embereket. A kommunizmus internacionalizmusával, a nácizmus pedig az uralkodó faj eszméjével kívánta meghaladni a nemzetek közötti ellentéteket. Az egyetlen nemzetibb alapú jelentősebb ideológia, a fasizmus pedig jelentéktelennek bizonyult mind intellektuálisan, mind mozgósító erejét tekintve a két nagy mellett.

A második nagy háború után Európa vezetői hamarosan megértették, a bolsevizmus fenyegető árnyékában, hogy a nemzetek közötti kapcsolatok legjobb kötőanyaga a megkerülhetetlen egymásrautaltság, és Nyugat-Európa nemzetei együttesen képezhetnek csak ellensúlyt a Szovjetunióval és az USA-val szemben. A történelmi szerencse úgy hozta, hogy ez az időszak a technológiai és tudományos fejlődés páratlan korszakával esett egybe és burkolta dicsfénybe az egyre inkább ideologikusan (is) működő kapitalizmust.

Csakhogy 1990 környékén nem a kapitalizmus győzött, nem is a létező szocializmus vesztett, hanem a lopakodó liberalizmus került hatalomra Európa keleti és nyugati felén egyszerre. A szabadság liberális fogalma lett az uralkodó, habár jól rejtegetett ideológia. A „mindent szabad, amit nem tilos” ideológiája olyan szabadságot teremtett, amellyel senki sem tudott igazán élni, viszont visszaélni vele korlátlanul tudtak azok, akik felismerték a lehetőséget.

Az EU megálmodói olyan közösséget akartak létrehozni, amelyet olyan politikusok együttműködése vezet, akik saját nemzetük integritása iránt elkötelezettek, akik nemzeti érdekeiket más nemzetekre tekintettel, de feltétlenül megvédik. Leglidércesebb álmukban sem gondolták, hogy a nemzetek Európájának országait, számtalan esetben, nemzetiség nélküli politikusok vezetik majd és a nemzetek szintén etnikai hovatartozás nélküli technokrata bürokratákat delegálnak a közösség szervezeteibe. Senki sem gondolta, hogy a multinacionális vállalatok legyőzik az államot, a kormányokatés könnyedén döntő befolyást szereznek az EU vezetésében. Azt meg végképp senki sem várta, hogy az uralkodó vagy vezér nélküli birodalom udvaroncai olyan lelkesen kommunizálnak el minden hatalmat a néptől, hogy ők mondják meg milyen fák nőjenek a magyar tájon és hogy kell élnie egy házisertésnek Alsódabason.

A liberalizmus értékeiről, amelyek törvényerőre történő emeléséről soha senki nem döntött demokratikusan, már vitatkozni sem szabad, ez az államvallás és papjai ott Brüsszelben, egy muzulmán városban, olyan vehemenciával védik dogmáit, hogy könnyű felfedezni bennük a 68-as lázadók korlátolt fafejűségét és gátlástalanságát.

De eddig minden birodalom katonákkal jött, virtigli gyilkosai rendet vágtak közöttünk és a túlélés egyetlen esélye az alkalmazkodás maradt. De ezek csak levelet küldenek, meg jogszabályokra hivatkoznak és ugyanazt akarják, mint a második ukrán front, a teljes megadást. És ráadásul ezekről tudjuk, hogy egy darab katonájuk sincs, a határaikat sem tudják megvédeni, nincs hátországuk, nincs nép, amely kiállna értük.

A XX. század a totális háború évszázada volt Európában. 2015-ben Európa vezetői elismerték, hogy már nincs olyan fenyegetés, amit katonai erővel hárítanának el, ha a Kurd Munkáspártnak nincs kedve harcolni az Iszlám Állammal, akkor megáll a tudomány. Sőt a békesség kedvéért bármilyen ideológiai facsarra is képesek, arra, hogy mohamedán bevándorlókat küldjenek keresztény országokba, milliószám, mert az önvédelem ugyebár erkölcstelen.

A XX. század Európa harca volt saját magával, az általa felépített grandiózus jó és rossz iszonyatos küzdelme. És ebben a nagy háborúságban sikerült a történelmet kikergetnünk Európából, sőt talán a Föld bolygóról is elűztük. Végre már nem harcolunk egymással. De az, hogy egymással már nem harcolunk nem jelenti azt, hogy mások nem akarnak harcolni velünk. Illetve akarnak a fenét, csak döbbenten veszik tudomásul és őszinte örömmel, hogy megadjuk magunkat.

Mi ez, ha nem a XX. század logikájának teljes meghaladása? A liberalizmus, mint minden ideológia elsétált szépen a szakadék széléig, majd bele is ugrott, hangos „Szabadságot az üldözötteknek!” kiáltással.

Szerintem nem kellene utána ugrani, hanem át kellene sétálnunk a XXI. századba. Mert csak Európában ért véget a XX. század, mindenütt másutt kezdődik a népvándorlás és mindenki a mi XXI. századunkba tart.