Pesti Srácok

Vallásos majmok

Vallásos majmok

Fantasztikus hírről számolt be az Independent. Nyugat-Afrikában kutató tudósok – feltehetően britek - bemutattak egy felvételt, amin csimpánzok kővel dobálnak egy fát. Illetve más köveket pedig halomba hordanak. A tudósok régóta megfigyelték már, hogy a csimpánzok és más majmok is használnak eszközöket, ha fel akarnak törni mondjuk egy diót, vagy a rivális majomhorda nagyhangú képviselőinek koponyáját.

Azt azonban még sosem figyelték meg, hogy majmok kövekkel meghajigáltak volna fákat. Más köveket pedig halomba hordtak volna. A tudósok csoportja természetesen azonnal előállt a lehetséges megfejtéssel, miszerint egyfajta rituálét örökítettek meg az őserdőben rögzített felvételek. Azaz valami meghatározó helyen valami meghatározott dolgot csináltak a majmok, ami nem az étkezéssel, nem a párzással, és nem is a háborúskodással kapcsolatos.

A majmok tehát rituáléskodtak, hovatovább vallásoskodtak.

Erre meg kiderül, hogy a rohadék természet is vallásos. ebben ugyanaz az istenhit mozog, mint az emberben.az bizony genetikailag benne van egy ateista kommunistában, mint mondjuk Heller Ágnesben, vagy Fekete Pákóban.Viszont az imádkozó sáska, na az már nyomokban kereszténységet tartalmaz.az éppoly unaloműző foglalatosság, mint mondjuk majmokat nézni, és azon gondolkodni, hogy miért dobálnak fákkal köveket, és miért hordanak halomba másokat.
PestiSracok facebook image