A nagy homárkönyv - avagy mit vegyél liberális barátaidnak karácsonyra (könyvajánló)

Szintet lépett a homofóbiában és a sors kihívásában maga ellen a mandarinos Szilvay Gergely, aki képes volt egy egész könyvet írni a melegházasságról, pontosabban az ellen. Nekünk lett volna jobb dolgunk is a helyében, mint ezzel szórakozni, főleg 400 oldalon keresztül, de örök hálánk kísérni fogja, hogy helyettünk is feltúrta a témát – azt mondjuk nem ígérjük, hogy ától zettig elolvassuk magnum opusát.

A szerző nagyon felhúzhatta magát, azt csinálta ugyanis, hogy összeszedte a melegházasság mellett felhozott érveket és mindegyik cáfolatának szentelt egy fejezetet – aztán lett belőle egy könyv. Így aztán azt is mondhatnánk, hogy Szilvay a melegházasság ürügyén konzervatív kiskátét írt (amiről ugye tudjuk, hogy nincs): van benne szó demokráciáról, semleges államról, a hagyomány és a természetörvény védelméről, meg a szabadság és a vallásról is (és persze vallásszabadságról).

Szorosan a buzikról és a melegházasságról csak a második rész szól a négy részre osztott betűfolyamban, ott ír olyanokról a demokratikus közbeszédből már régen kiíratkozott szerző, hogy vajon veleszületett-e a homokosság, meg meg lehet-e változtatni, és hogy milyen háború folyik az örökbefogadás körül.

Azért mondjuk mutatja, hogy milyen agyament világban élünk, hogy bizonygatni kell, hogy egy anya meg egy apa a legjobb a gyereknek.

Külön élveztük a fajközi házasságról szóló fejezetet, amiben azt bizonygatja a mandarinos, hogy tévedés párhuzamba állítani a néger-fehér házasság betiltását a melegházasság ellenzésével. Fricskaként meg összegyűjtött néhány melegházasság-ellenes homokost is, elvégre mi sem akarunk űrhajósok lenni, csak mert szeretjük a sci-fit.

A többi fejezet más dolgokról szól, olyan totál agyelhagyott idióta (posztmodern) figurákkal is foglalkozik a szomszéd szerkesztőség munkatársa, akik szerint a külvilág csak mentális folyamataink kivetülése, tényleg csak a világvége van hátra, ha arra kénytelen valaki papírt áldozni, hogy bebizonyítsa, hogy van objektív valóság, meg a biológia nem nem úgynevezett „társadalmi konstrukció” (ha még nem találkozott a kifejezéssel, akkor Ön boldog ember).

Vannak ugyanis ma sokan olyanok, akik szerint semmit nem jelent, hogy fütyije vagy puncija van valakinek, ezek csak nyelvi lelemények, a szemünknek meg nem kell hinni.

Szóval a kötet olvasható egy politikaelméleti bevezető kurzusként is: van benne bor feletti filozofálás a demokráciáról, kissé értelmesebben, mint ahogy Kardos Gábor csinálja; a semleges állam lehetőségéről; arról, hogy rejtett diszkrimináció-e, ha a cukrász nem csinál tortát melegesküvőre, mert ez a vallása szabadsága. Aki nem olvasott még a hagyományról meg a természettörvény nevű izéről, azok is gyorstalpaló nyári egyetemnek tekinthetik a kötetet.

Az utolsó fejezetben feltárulnak a szerző pápista szimpátiái (igazából már hamarabb), kövér középkori szerzetesek elmélkedéseit idézi Isten létéről, aztán huszadik századi buzitörténészek elméleteit cáfolja a Biblia meleg értelmezéséről, itt lesznek görög ragozások, de azokon túl lehet lépni. Az utolsó fejezetben Ferenc pápa lehetőségeit taglalja homofób szerzőnk a katolikus egyházi tanítás felülvizsgálatáról.

Nem fog tetszeni a progresszív teológusoknak, de azok majd meghúzzák magukat.

Zárszóban színt vall a mandarinos: ő bizony a „heteronormativitást” védi (ha ezt a szót sem hallotta még, a világ boldog szegletén él, ne költözöttön nyugatra). Azt tudjuk, hogy Feszty Árpád végigkávézta a körkép megfestését, számos művész pedig meszkalinnal és hasonlókkal tartotta fenn magát alkotás közben. A mandarinos valami egész speciális szert szedhet, hogy sikerült összeraknia ezt a könyvet. Több hurit is érdemel érte a túlvilágon, mint a floridai buziiszlamista.

Ami biztos: nem normális ilyen könyvet írni, de ízlések és pofonok. Az érzékenyítő tréningek népének azonban kötelező olvasmány, ha épp kijönnek a safe space-ükből, amire egy másik balos jelszóval biztatnánk őket: leave your comfort zone! Ha meg nem, akkor legalább idegesek lesznek, és bizony a hisztériázó libnyafinál kevés tréfásabb jelenetet tudunk elképzelni.

(a könyvajánló elkészültében természetesen semmi szerepet nem játszik, hogy múlt héten a szerző fizette a söröket)