не стреляйте, я друг!! Vagyis „Ne lőjetek, barát vagyok!“ A főállásban rettegő liberális média szerint ez lehet hamarosan a leghasznosabb mondat, amit az ember az iskolában megtanulhat, hiszen a megerősödött orosz hadsereg a világ lerohanására készül. Ahogy az lenni szokott, egyáltalán nem arról van szó, amiről beszélnek; pont valahogy úgy, mint amikor nem értik a mosdókon feltüntetett jeleket. Ráadásul, a migránsválsághoz hasonlóan az „orosz fenyegetést” is fejlett nyugat teremtette és önmaguk ostobaságának az elfedésére használják. Haladó árnyékboksz.
Két védelmi miniszterbe, és rengeteg évbe telt, hogy komolyan vegye a világ Oroszországot, ami a történelemben talán először nem a cárok játékszere vagy kommunizmus ágyúgolyója. De tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ezt önerőből érték el: nagy szükség volt arra, hogy ne figyeljünk oda, később meg arra, hogy nagyon odafigyeljünk. Tulajdonképen arról van szó, hogy míg mi a tibeti meleg bálnák reprodukciós jogaiért harcoltunk; államilag támogattuk a transzkutyulik alanyi jogon járó kis bonsai fáját, hogy legyen hova pisikélni, míg a gazdi a nyolcéves kislányokkal transzgyerekekeskedik; arról beszélgettünk, hogy vajon nincsenek-e túlságosan leterhelve az egyetemistáink a napi 3 óra tanulástól; és vajon rá szabad-e írni a születési anyakönyvi kivonatra, hogy valaki fiú-e, vagy lány, addig keleten szép lassan öntudatára ébredt egy ország. Amit valahogy sokáig nem vettünk észre, pedig elég nagy, és csak egy kurva nagy benzinkutat olvastunk le a térképről arrafelé.
Persze Oroszország eddig sem a fegyverektől félt, hanem a gazdasági szankcióktól, attól,Meg persze egy jó kis kedd délutáni polóniummérgezést sem vállal be senki, ami meg normál üzem, ha valaki sokat erőlködik Oroszország demokratizálásáért Putyin gyengítéséért.
Ennyit az elvekről...
nem tartja semmire azon egyszerű oknál fogva, hogy az egészet egy amerikaiak játékszerének tekinti.Hülyékkel meg minek tárgyaljanaka nyugatról importált technika mellett nem árt, ha képesek saját maguknak legyártani a dolgokat.Ők Nagy Péter óta ugyanazt akarják. Nem kell őket szeretni – mi sem tesszük -, de legalább kiszámíthatók.