Pesti Srácok

Hiány és rasszizmus

null

A Népszabóság hasábjain olvashattuk azt a remek dolgozatot, amiben Kőszeg Ferenc bejelenti, hogy visszatért a szocializmus és ugyanezzel a lendülettel retteg egy sort a hiánytól. A libnyafik híresen szeretnek rettegni, de ez valóban érdeklődésre számot tartható látlelet. A világról ugyan sokat nem árul el, de annál többet az idősödő és egyre csalódottabb baller típuspéldány fejében létező téveszmékről és zűrzavarról.

A valaha (nagyon régen) jobb napokat is látott szerző kezdésként hivatkozik Kornaira (ugye itt egy-két régi megszólalását idézi a professzornak) és Kenedire (tőle is). Mondjuk mindketten a balvégéről fogják meg a dolgokat, de ez még nem probléma. Aztán rátér az elemzése lényegére, arra, hogy

a gonosz Orbánbasi uralma alatt újra kitört a hiány.

Azon túl, hogy merő hülyeség az írása és nem keveset hazudik, hogy az elméletei bizonyítást nyerjenek, még rasszista is. Nem kicsit, nagyon, de erről majd később. Kőszeg nem a szokásos genderizés maszlaggal etet bennünket, hanem a vulgármarxizmus másik, még klasszikusabb hazugságával (l. Marx közgazdász volt, ami nem igaz, mert filozófus) vezet félre, de rettenetes módon. Ez a hazugság (l. Marx értett a gazdasághoz) aztán hazánkban és a meghódított területeken negyven, a megboldogult Szovjetunióban nyolcvanévnyi tartós szegénységet és éhínséget okozott, amiből mostanra kezdünk nagy nehezen kikecmeregni. A mai jattolós, kenőpénzes világ, amelyről Kőszeg beszél, ugyanis

nem a közgazdasági értelemben vett kínálat-hiánnyal, hanem a tőke hiányával függ össze.

PestiSracok facebook image

Azt ugyanis hazánkban többször is ellopták a rendszerváltozás előtt is. A rossz hír az, hogy 1990-ben, az Antall-féle félrement, majd 94’-től a Horn-féle szándékosan félrevitt gazdasági kormányzások „eredeti tőkefelhalmozása” után (amikor szintén ellopták a tőkét) gyakorlatilag 18 évünk volt arra, hogy (legálisan) tőkét gyűjtsünk. Ebben a tőkekoncentrációban nem segített a villámgyors Megyó-féle eladósítás se a mi Gyuriferink- Gordonunk-féle válságkezelés sem (t.i. akkor is loptak).

Tehát összesen nettó 10 évről van szó.

A nagy, ám sokak által nem ismert helyzet a következő: tőke, legalábbis komoly tőke utoljára Wekerlétől Tisza Pistáig volt a magyar gazdaságban (utóbbi aztán a háborúra költötte). Ennek jelei legjobban épp székes fővárosunkon láthatók, ugyanis a komolyabb és jellegadó építkezések, építmények szinte mindegyike akkor jött létre. Aztán jött az első világháború, a kommunizmus, trianon, második háború, kommunizmus, stb. Azóta nincs nekünk pénzünk. Szóval röviden összefoglalhatjuk a dolgot: ahhoz, hogy rendesen megfizessük a munkást, szolgáltatót stb.: tőke kell. Ezt pedig (főként) a kommunisták ellopták azoktól, akiktől lehetett, s aztán a privatizáció alkalmával még egyszer ellopták.

Ha nem bízhatsz a piacban, mert ellopják, akkor jattot adsz, hiszen csak az interperszonalitásban bízol, nem az institúcióban.

(Később ez intézményesül persze – mármint a „jatt”.) Így mindenki (köztük a magyar állam is igen helytelenül) jattot vár. A jatt utóbbi esetben (l. állam) bírság, másutt átverés, hálapénz, stb. formájában testesül meg. Amikor Kenedire és Kornaira hivatkozik Kőszeg, akkor a két szerző korábbi műveit, megnyilatkozásait idézi (áru, szolgáltatás, hiány, stb. - szokásos neomarxista terminológia). De ennek az oka továbbra is a tőke-hiány. Tehát az, hogy még mindig nincs hazánkban tőke, annak Kőszeg volt pártjának (SZDSZ) a koalíciós partnere (MSZP) és annak jogelődei (MSZMP, MKP, stb.) javarészben az okozója. Egy kellemes megjegyzést még ideszúrnék: a komcsik és libsik, miután a privatizációnak nevezett szabadrablás alkalmával törvényesen magánosították (értsd, újra ugyanaz a szó: ellopták) a teljes állami vagyont, termelőszektort, mezőgazdaságot,

most a gonosz Vooorbááánt vádolják azzal, hogy „intézményesített pénzlenyúlás, korrupció” történik

. (Zárójel: néha néhány ember (Voldemort) akár valóban közel is kerülhetett a Fidi érában a csalitoshoz, ám a csalitos nem a teljes magyar állami vagyont, termelőipart és mezőgazdaságot jelentette, hanem egy, ráadásul visszavont pályázatot.)

És akkor a rasszista kártya.

Tehát Kőszeg ugyanúgy prekoncepcióval, előítéletes hozzáállással vádolható, mint az önkormányzat, az interpretatio grammatica, logica és historica szabályai szerint egyaránt. A cigányok dolgoznak hát építkezéseken, gondolja Kőszeg, legalábbis a jelek szerint.

Kultúrfölény érzékeltetése. Akárhogy is nézem, itt ez a sor szintén alá-fölérendeltséget sugall, a citoyen megrökönyödésébe csomagolt nettó rasszizmust.

Itt pedig elolvashatjuk szokás szerint:

az Orbán országosan is cigányt támogat, mint az önkormányzat Zalánkát helyben. Orbán tehát cigánybarát.

Mi citoyenek ezt elítéljük, a hatalom ne támogasson cigányokat. Akárhogy is nézem Kőszeg „liberális” Ferenc itt cigányozik, párhuzamokat von, satöbbi, satöbbi. Összefoglalnám: Kőszeg szerint az orbáni diktatúrában rokonságok és panamák lápvilága dőzsöl, közben a szegény emberek küzdenek a hiánnyal, egyben rávilágít, hogy az építőmunkások – akik történetesen cigányok – történetesen a hatalom kedvencei. Ha jól érzékelem, az a régi kommunista nyúl került elő a liberális cilinderből, hogy „vádold meg ellenfeledet mindazzal, amit te követtél el”? Ugye, Kőszeg elvtárs?

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.