Pesti Srácok

Ferguson-hatás: nem igaz, hogy utálják a négereket a jenki rendőrök, inkább kedveznek nekik

Ferguson-hatás: nem igaz, hogy utálják a négereket a jenki rendőrök, inkább kedveznek nekik

Amerika nagy, Amerika erős, Amerika gazdag, ezért ami Amerikában történik, az mindenkit érdekel. Jó ideje például az amerikai rendőrség állapota izgatja a sokmillió külpolitika-szakértőt, mivel úgy tűnik, újra rasszista szelek fújnak a szabadság országában, és ugyan a rabszolgaságot még nem állították vissza, de a rendőrök már dolgoznak rajta.

Az egész azzal indult, hogy 2014-ben lelőtték Michael Brownt Fergusonban. Aztán több eset történt, amikor feketét lőttek le a rendőrök, néha indokkal, máskor indokolatlanul. Tüntetések, zavargások következtek, fuck the police, köcsög fehérek, mégmindigrasszistaamerika. Bizonyára az érzékenyítőtréningek tartása is felmerült a terápiás ötletek közt, nem árt érzékenyülni a rendőröknek. Egyszóval kritikai össztűz zúdult a kékekre. Annyira, hogy ez kampánytéma is lett. A Hillary-Trump-vitában például Trump kifogásolta, hogy a rendőrök visszafogták magukat a megállítós-igazoltatós (stop and frisk) módszereket tekintve, magyarán

sokkal kevesebb embert állítanak meg találomra az utcán.

Nem lenne Amerika Amerika, ha a kérdéskör nem a szabadságjogok mentén értelmeződne: van-e joga a rendőrnek erre különösebb indok nélkül, és nem korlátozza-e ez az amerikaiak szabadságát? Hillary csak annyit válaszolt, hogy jól hangzó szövegek helyett valóban működő módszerekre és intézkedésekre van szükség. Csakhogy Hillary tévedett, mondhatnám, a bűnözésben felülreprezentált kisebbségeknek akart kedvezni, mivel azok a választói között is felülreprezentáltak. A spontán igazoltatós módszerek ugyanis nagyon is működtek, és

mióta a rendőrség visszafogta magát e téren, azóta erősen romlottak nem csak a bűnügyi statisztikák,

PestiSracok facebook image

hanem az amcsik saját bőrén tapasztalt közbiztonság is, például Chicagóban. New Yorkban például

Heather Mac Donald szerint

hiába csak a lakosok 23 százalékát adják a feketék, ők követik el a lövöldözések háromnegyedét. A feketék és a hispánok együtt lövöldözik el a töltények 98 százalékát, a fehérek, akik a város lakosságának 34 százalékát adják, kevesebb mint 2 százaléknyi lövöldözésért felelősek. A New York-i bűnözés csökkenéséhez Mac Donald szerint igen nagyban járult hozzá a spontán igazoltatások rendszere. Miután pedig 2015-ben visszafogták az igazoltatósdit, 20 százalékkal nőtt a lövöldözések és emberölések száma. Heather Mac Donald volt az egyébként, aki a Wall Street Journalban híresség tette a Saint Louis-i rendőrparancsnok, Sam Dotson kifejezését, a „

Ferguson-hatást

”. Ez pediglen annyit tesz, hogy a rendőrök egyrészt nem mernek intézkedni,

másrészt éppenséggel pont nem a feketék ellenében elfogultak, nem a feketéket ellenőrzik gyakrabban, nem a feketéket igazoltatják, stb., hanem bizony a fehéreket.

Idén

négy tanulmány is megjelent

, amelyek alapján ha van faji elfogultság a rendőrökben, akkor az éppen a feketéknek kedvez és a fehéreknek nem. Nincs igaza tehát a Black Lives Matter nevű egy-ügyű, rasszista mozgalomnak. A rendőrök viszont nem akarnak bekerülni a hírekbe, nem akarják, hogy utálják őket és nem akarják, hogy véget érjen a karrierjük valami félremagyarázott intézkedés miatt – már ahogy a chicagói polgármester fogalmazott. Így aztán ritkábban akaródzik nekik közbeavatkozni is.

Ezért 2015-ben a legnagyobb 56 amerikai városban összesen 17 százalékkal nőtt az emberölések száma.

Az egyik központi zavargásos város, Baltimore történelme egyik legmagasabb gyilkossági rátáját produkálta tavaly. Chicagóban 90 százalékkal csökkent az utcai igazoltatások száma 2016 első felében 2015-höz képest. Mi történt? 50 százalékkal nőtt a lövöldözések száma 2015-höz, 87 százalékkal 2014-hez képest.

Austinban 2014-hez képest 220, még egyszer, 220 százalékkal nőtt a lövöldözések száma emiatt.

Nem kéne tehát baszogatni odaát a rendőrséget, meg innen sem kéne szidni a jenki zsarukat ám annyira. És a magyart sem. Nehogy az új gyakorlatot importáljuk az amerikaiaktól, inkább azt kéne importálni, amit 2014-ig csináltak. És le lehet állni a jenki rendőrök rasszistázásával is.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.