Pesti Srácok

House of Cards Szentendrén

House of Cards Szentendrén

„A hatalomhoz vezető út álszentséggel van kikövezve”– ez Frank Underwood egyik kultikus mondata a House of Cards-ból. Úgy néz ki, hogy mivel az ellenzék továbbra sem találja a Fideszre a megfelelő ellenszert, végleg elkötelezi magát a cinikus machinátor útmutatásai mellett. Legalábbis erről tanúskodik a január 15-i szentendrei időközi önkormányzati képviselőválasztás előtti drámai ellenzéki sakkjátszma.

Szentendrén sem a Jobbik, sem az MSZP nem állít önálló jelöltet. No, nem azért, mert nem lett volna rá helyi jelentkező, volt. De leszóltak a pártközpontokból, hogy egy gigantikus kísérlet zajlik, ami mellett a helyi erők kénytelenek felsorakozni. A kísérlet lényege annyi, hogy egy „civil és független” jelölt, a Társaság az Élhető Szentendréért (TÉSZ) indulója mögé áll be a Jobbik is és az MSZP is. Nem nehéz országos összefüggést találni: már most próbálgatják, hogyan is nézzen ki az MSZP-Jobbik technikai nagykoalíció. Mondjuk, azt csak halkan jegyezzük meg, hogy sem a TÉSZ, sem a jelöltje egyáltalán nem civil és nem független. A TÉSZ egyik képviselője az a Kubatovics Áron, aki a Szigetvári-féle Együtt Országos Politikai Tanácsának tagja. A TÉSZ jelöltje pedig az a Helyes Imre, aki Moszkvában végzett az MGIMO-n 1974-ben. „Oh! irgalom atyja ne hagyj el”. Nem lennék most a szentendrei jobbikosok helyében, saját pártjuk egy feketeöves kommancs mögé állt be. Néppártosodás után szivárványkoalíció. Kiskutya után komcsisimogatás. Persze, ha az ellenzék lelkiismeretét keresnénk, akkor ugorjunk újra Frank Underwood bevezető gondolatához. További szépséghibája a dolognak, hogy mind a Jobbik, mind az MSZP pártközpontban tagadják, hogy beleszóltak volna a jelöltállításba, pontosabban a jelölt nem állításba. Ugyanakkor Holló István, a Jobbik szentendrei önkormányzati képviselője egyértelműen azt állította: a pártvezetés meggyőzte őket arról, hogy mit is kell gondolni jelöltállítás tekintetében. Van ilyen. És rögtön a fülünkbe is csenghet Frank Underwood másik örökbecsűje: „Túlértékelt dolog a demokrácia”. És valljuk be, ha az ellenzék párhuzamos valóságát nézzük, ez az állítás igaznak is tűnik.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.